Színház

A szív közepe

Jana Dobreva: Homokpuzzle
Kovács Natália
2012. április 15. vasárnap

A gyűlölet valahol a szív közepén helyezkedik el, szorosan a szeretet mellet, éppen ezért nem könnyű a kettőt elválasztani egymástól, s gyakran tévesztjük össze őket – állapítja meg a Nő, a Homokpuzzle egyik szereplője, úgy egyórányi fölösleges várakozás után. Egy pszichiátriai rendelő várótermében vagyunk ugyanis, ahol négy nő találkozik, és beszélgetésbe bonyolódik, míg orvosukat várják – hiába. Mindnyájan segítségre szorulnak, s a sors iróniája, hogy ezt végül egymástól kapják meg.

A helyszín nem változik, épp csak jelzésszerűen ábrázolja az egyszerű díszlet. Nagyobb hangsúly jut az előadásban a világításnak, minthogy eszközként szolgál a színészek számára, akik annak megfelelően játszanak vele – fel-le kapcsolgatják a villanyt –, hogy karakterük fényben (Anya) vagy sötétben (Nő) érzi jól magát. Másrészt, ahányszor elsötétül a váróterem, megáll az idő. A színpadra ilyenkor sem borul teljes sötétség: egy részén az időből kilépve valamelyik színésznő reflektorfényben adja elő fontos monológját, amely a történet előrelendítését is szolgálja.

Az események kibontakozása beszédben zajlik. Így látszólag minden a színészi játékon múlik, úgy tűnhet, ezen áll vagy bukik az előadás élvezhetősége. Azonban többet is lehetett volna húzni a szövegből, mert bár a darab humora kedves, mondanivalója aktuális, sajnos kissé mégis vontatott. Túlságosan lassan bontakozik ki a történet, lassan derül ki, hogy valójában miről is van szó, mi az igazi konfliktus. Ezért a kezdetben jóleső poénok is kezdenek egyre laposabbnak tűnni, és sajnos az alig több mint egy órát is hosszabbnak éljük meg.

A karakterek ábrázolása viszont jól eltalált, alapos. Mindegyik szereplőnek van egy attribútuma. A karrierista Nőé (Moldvai Kiss Andrea) egy dosszié, hiszen még a várakozás perceit sem szeretné elpocsékolni, inkább azzal tölti, hogy közben átnéz néhány fontos iratot. Illetve azzal töltené, ha a cserfes Anya (Bánsági Ildikó) nem tartaná folyamatosan szóval. Hozzá egy túlzsúfolt bőrönd tartozik, minthogy nem képes praktikusan, lényegre törően csomagolni, annyi mindent pakol utazótáskájába – akár egy-egy mondatba –, hogy végül a sok sallang mellett kifelejti a lényeget. Lánya, Mária (Simkó Katalin) a puzzle-el való játékba fojtja dühét, s e nagy koncentrációt igénylő foglalatosság a szótlanságra is alibiként szolgál. Az Egyetemista lány (Jankovics Anna) a mobiltelefonján lóg, mert mindig valami fontos ügyet kell intéznie, és mindig egy flaska van a keze ügyében, hogy borba fojthassa szerelmi bánatát.

A karakterek megformálásában egy másik fontos elem az öltözet (Papp Janó). A „bölcsészegyenruha” az egyetemista lányon, vagy a tűsarkú a mindenre elszánt bírónőn prekoncepcióinkra játszanak rá. Míg az egyes attribútumok az adott személyekhez kapcsolódóan hordoznak lényeges információkat, az öltözék darabjai olyan jelentéstartalmakkal párosulnak, amelyek akár társadalmi problémákat is felidézhetnek. Így válik a négy nő egy-egy típus képviselőjévé, így válik problémájuk egyediből sokkal inkább általános érvényűvé. Vagyis a darab nemcsak egyszerű jellemábrázolásokat, hanem kritikus szemléletű társadalomrajzot is ad.

A modern ember magányossága látszik ezeken a nőkön, akiknek kapcsolatai a rossz kommunikáción siklottak félre. Olyan emberek ők, akik kényszeresen igyekeznek megfelelni korunk társadalmi normáinak, s közben – észre nem véve, hogy a másik szereti őket – meggyűlölik önmagukat. Mindezt azért, mert egy bizonyos kor után nem sikerül fiatalnak maradni (Anya), vagy mert a diplomák halmozása mellett nincs idő a szerelemre (Egyetemista).

Négy különböző nőt ismerhetünk így meg, különböző problémákkal, melyek mindegyike összefügg nőiességükkel és a társadalomban betöltött szerepükkel. S ez mind humoros formában tárul elénk, minthogy az előadás egészét ironikus hangvétel szövi át. Már a szövegre is ez jellemző, de ez jelenik meg a jelmezekben és a színészi játékban is. Ez az esztétikai minőség több szinten, többféle értelemben is jelen van az előadásban. Egyrészt a hagyományos iróniaértelmezésnek megfelelően, amelyre a karakterek ábrázolása épül, másrészt a Paul de Man-i iróniafogalom is felfedezhető, amennyiben mindannyian valamiféle külső meg nem értettség áldozataiként kerültek abba a helyzetbe, ami a jelen szituációba sodorta őket.

A meg nem értettség állapotára pedig – melyet hosszabb-rövidebb ideig talán mind kénytelenek vagyunk átélni – Dobreva megoldást kínál. A szöveg szintjén az irónia, lélektani értelemben pedig a szeretet révén.

Jana Dobreva: Homokpuzzle, Szkéné, Budapest, 2012. március 24.
Rendezte: Király Attila
Szereplők: Bánsági Ildikó, Simkó Katalin, Moldvai Kiss Andrea, Jankovics Anna;
Dramaturg: Gyulai Eszter; Jelmez: Papp Janó

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.