Képzőművészet

Állatfarm

Tóth Luca
2012. február 23. csütörtök

Egy kiállítás, két nézőpont

Ez állat! című csoportos kiállításról írt beszámolót Fazekas Ildikó és Tóth Luca.
A kiállítás 2012. február 8. és március 11. között látható a Faur Zsófi Galériában.
Kiállító művészek: Babinszky Csilla, Bognár Benedek, El-Hassan Róza, Fabricius Anna, Hámori Anett, Hugyecsek Balázs, Kudász Gábor Arion, Majoros Áron, Molnár Ágnes Éva, Rizmayer Péter, Szamarasz Daphné.

Az alkotók különböző műfajú művei mögött az állat tematikája áll, erre reflektálnak eltérő értelmezésben. Az állat és az állat–ember viszony mindig aktuális téma, az emberiség történetétől kezdve kiemelten kezelt toposz. A kiállításon tankönyvbe illő grafikától kezdve, videóval egybekötött installáción át provokatívabb munkákkal is találkozhatunk.

Ember és állat viszonya évezredek óta formálódik, különböző korokat különböző állat–ember közelség jellemez. Ember és állat elválaszthatatlanok – nem véletlen, hogy Linné, amikor megalkotta rendszerelméletét, az emberi fajt az állatvilághoz sorolta, s erre erősít rá a manapság tudományos körökben használt nem-emberi állat kifejezés is (az összes állat az emberen kívül). A művészettel egyidős az állatábrázolás, gondoljunk csak a barlangrajzokra, vagy a fetisizmus első formájára, a totemizmusra. Ám a vallásos tisztelet tárgyává emelt állatok az idők során „visszahullottak” a földre. Nem csak a művészetet, a filozófiát sem hagyta – és hagyja – hidegen az állat, illetve az állat–ember reláció (filozófiai antropológia). A keresztény szakrális világban is fontos szerepet kapott néhány állat, például a szentlélek galamb formájában ölt testet, vagy az ICTUS akroníma, ami halat jelent. Számos irodalmi mű épít az állatokra, elég csak Aiszóposz és Tolsztoj fabuláira gondolni, vagy a címben citált Orwell-műre. Emberi tulajdonságokkal felruházott állatokkal, és állati jelzőkkel illetett emberekkel találkozunk nap mint nap.

A kiállító művészek megannyi technikával és megannyi értelmezéssel járták körül a témát. Bár Majoros Áron szobrainak tárgya hol stilizált, hol élethűbb megjelenítésben maga az állati forma, szobrai antropomorf réteget is hordoznak. Ragasztóba ragadt galacsintúró bogara kétségbeesetten igyekezne tovagurult „labdájáért”, fémtüskés sünje pedig súlyos kő terhét cipeli a mesékből megszokott pirosan mosolygó alma helyett.

Bognár Benedek Szép új világ című fotósorozata a mesterséges (emberi) közeg és a természetes (állati) lét ellentmondásosságára hívja fel a figyelmet, Hiroshi Sugimoto hasonló témát feszegető, kipreparált állatokat megörökítő képeit idézve. Egyik munkáján kitömött róka látható, akit az üres folyosón „felejtettek”, s bár szeme üveg, mégis mély és élő szomorúság tükröződik benne – mint aki pontosan tudja, érzi saját sorsát.

Rizmayer Péter és Hugyecsek Balázs egy videós installációval szerepelt. Egy fehér lepellel letakart, kvázi szellemként bolyongó, „rosszalkodó” Bogár autó „bogaras” napját kapták lencsevégre. A Bogár kis gipszöntvények formájában kelt többszörösen életre. Az öntvények egy felrajzolt úton elindulva – teret és időt átugorva –, a másik ablakban leparkolva foglalják el helyüket „igazi” kollégájuk mellett.

Fabricius Anna spontán módon válogatott és elhelyezett polaroidképeit jóskártyákról leollózott kis fülek egészítik ki, melyeken a jövendőt meghatározó fogalmak szerepelnek hat nyelven. A fogalmak újraírják, felülértelmezik a képen látottakat. Ekként jeleníti meg egy állati tetem a „szerelmes nőt”, akit talán Ámor nyila terített le, vagy így lesz a kanapén bús tekintettel fekvő fekete kutyából „özvegyasszony”.

Molnár Ágnes Éva Malac képek című sorozatát stilizált disznó alakú vágódeszkákra installálta. A fotókon egy nő a legváratlanabb helyeken és helyzetekben lebbenti fel hátul szoknyáját, ezzel tárva fel a meztelen valóságot. Erről csak a sorozatot kívülről szemlélő tud, hiszen a képen szereplő többi ember mit sem vesz észre. A „malackodást” újraértelmező képek önmagukban több más aktuális témára is reflektálnak, például a szignifikánsan jelenlévő genderkérdésre, a vulgaritásra és a meztelen női test banalitására.

Hámori Anett Asszonyetetés című képén egyetlen egy állatot sem látunk, mégis tökéletesen illeszkedik a tematikába. Mauritániai asszonyok jelennek meg az akvarellen, akiket köztudottan úgy hizlalnak, mint jó gazda a disznaját, fiatal koruktól kezdve zsíros tevetejjel és rizslevessel tömik őket. A kövérség közösségükben egyben a gazdagság jelképe is, hiszen aki ennyit tud enni, annak – szó szerint – van mit a tejbe aprítania. A férfiaknak való tetszeni vágyás úgy látszik, kultúrától függetlenül gyakran extrém helyzeteket szül: a folyton fogyókúrázó és a hízótáborba küldött nők célja – akármilyen hihetetlen is, de – közös. Vajon mikor vesszük át az állatvilág szokását, ahol általában a hímek licitálnak pompásabbnál pompásabb kinézetükkel a nőstények kegyeiért?

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.