Film

A közhely árnyékában

George Clooney: A hatalom árnyékában
2012. február 23. csütörtök

A hatalom árnyékában című filmet mint politikai thrillert vagy mint drámát aposztrofálják. Az eredeti cím március idusának (Julius Caesar meggyilkolása idejének) analógiája, talán egy kicsit túl merész, de kiemeli a hatalmi harcok motívumainak sűrű szövetéből a hűség és árulás problematikáját, amely a dráma morális dimenziójának tengelyét adja. Ebből a szempontból a film az elidegenedés drámája. Elidegenedés mindattól, amiben a megjelenő hősök hittek, a barátságok, kapcsolatok kiüresedése és az elvek szisztematikus levetkőzése. A hatalom árnyékában cím kissé közhelyesebb, de lehet, hogy éppen ezért jól passzol a filmhez.

Mit tár elénk a mű tulajdonképpen? Azt, hogy a hatalom világa korrumpál, hogy a hatalomvágytól az emberek kivetkőznek önmagunkból. Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy ez egy vaskos közhely. Ráadásul ennek bemutatására nem egy szokatlan terepet választottak, ami kevésbé egyértelműen adná magát, és esetleg jobban meglephetne minket, hanem az (elő)elnökválasztási kampányok világát. Persze kiindulhatunk abból is, hogy Clooney új alkotásával a vezető szféra iránt táplált esetlegesen megmaradt illúzióinkat akarja kritizálni és megsemmisíteni.

Nagyjából a tizedik percben láthatunk egy rövid jelenetet egy beszélgetésről főhősünk, Stephen (az egyik kampányfőnök) és Ida, az újságíró között, ami körülbelül le is fedi a film fő dilemmáit. Ida már rutinos sajtósként szkeptikusan cseveg, és már-már lekicsinylően kérdezgeti Stephent, hogy ő valóban hisz-e jelöltjében. A fiatal karrierista férfi, aki ekkor még idealistának mondható, kiáll elnökjelöltje mellett, és azt feleli, hogy hiszi, Morris kormányzó az egyetlen, aki változást hozhat az emberek életébe. Ida azonban mást vél a dolgok mozgatórugójának, és röviden átvilágítja a kampányirodák örökmozgó karriergépezetének kiábrándító egyszerűségét.  „Ha a te srácod nyer, kapsz egy állást a Fehér Házban, ha nem, akkor mehetsz vissza tanácsadónak.”

A közhelyeknek két alapvető tulajdonságuk van. Az egyik, hogy sokat koptatott frázisok, unásig ismételtek, a másik pedig, hogy egyszerűsítenek: sosem árnyaltan ragadják meg a dolgokat, épp azért, hogy bárki hozzájuk férjen, könnyen befogadja őket. Ezért ha előveszünk egy ilyen sablont, és cizelláltan tárjuk fel a maga összetettségében, bonyolultságában, illetve ha nemcsak feltárjuk, de árnyaljuk is, akár meg is döntjük a közhely által sugallt célirányos tartalmat, akkor mondhatjuk, hogy megérte bajlódni a témával. Kérdés, hogy Clooney filmje ki tud-e lépni a közhely árnyékából?

Azt mindenképpen a film javára írhatjuk, hogy a történések motivációs háttere valamivel összetettebb annál, mint ahogy Ida az említett párbeszédben közhelyesen felvázolja azt. Stephen életében és jellemében a pálfordulást nem csupán a mohó karrierizmus katalizálja, hiszen ezt megelőzi az egyre fokozódó magánéleti és szakmai nyomás és a csalódás, annak felismerése, hogy elárulták. Ő az, akit először becsapnak és félreállítanak. De a végkifejlet mégiscsak ugyanoda vezet. Hősünk nem akar tanácsadó lenni, inkább a Fehér Házat képzeli jövendő munkahelyéül. Az, hogy bosszúvágy és kiábrándulás előzi meg belső kiüresedését, csak apró adalék. Hasonlóan alakul át Morris kormányzó karaktere is a szemünk előtt. Hogy nyeregben maradhasson, meggyőződéseit, mélyen rögzült elveit is maga mögött kell hagynia, minden vonalat át kell lépnie, amit meghúzott korábban. A film végére egyetlen kedvelhető, erkölcsileg nem felőrölt karakterünk sem marad.

A film mindemellett végig leköti a figyelmünket. Kifejezetten szoros cselekményvezetést láthatunk, és ugyancsak feszes dialógusokat. Minden egyes jelenet előrelendíti és építi a cselekményt, bár szerencsére ez a végén válik csak teljesen egyértelművé. A fordulatok jó érzékkel adagoltak, és valóban izgalmas cselszövések, feszültséggel teli helyzetek szemtanúi lehetünk. Ahhoz, hogy az első képkockától az utolsóig átélhető legyen az alkotás, elengedhetetlen volt Clooney (Morris kormányzó) és Ryan Gosling (Stephen) lenyűgöző alakítása. Clooney színészként és rendezőként is jó formáját hozta. Mindenből csak annyit kapunk, ami szükséges ahhoz, hogy átlássuk az eseményeket. Jól illusztrálja ezt egy apró részlet, melyben Morris elnök elbocsátja Pault, a rangidős kampányvezetőt Stephen zsarolásának hatására. Csak annyit láthatunk, ahogy Paul beül a kormányzó fekete autójába, majd egy-másfél percig kívülről látjuk a kocsit, aztán a férfi kiszáll. Nyilván pontosan tudjuk, hogy mi történt, de marad egy kis mozgástere a képzelőerőnknek is, és ami valójában érdekel minket, az Paul arckifejezése a történtek után. Philip Seymour Hoffman (Paul) arcán nem láthatunk szappanoperai módon túlzó grimaszokat, de hiteles és karakteréhez illő visszafogottsága mellett is jól olvashatunk gesztusaiból.

Hogy a filmnek sikerült-e kilépnie a közhely árnyékából, afelől maradtak kétségeim, a jó rendezés és színészi alakítások azonban élvezhetővé teszik a művet. Mint politikai thriller tehát jól összerakott és izgalmas darab A hatalom árnyékában, mint dráma azonban nem több egy átélhető, de nem éppen velőtrázó közhelynél.

A hatalom árnyékában (The Ides of March)
Rendezte: George Clooney
Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 101 perc, 2011.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.