Archívum

Üzenetek W. Sh.-től

Hallok hangokat
2012. január

Játsszátok őt újra

Rehearse (81)

Hogy Prospero könyvében, Prospero’s Book,
a szavak kioltanák egymást? Hogy
a jelenések egymásba tűnnének?
Úgy volna? Talán. Engem megvált az is,
ha varázserőd csak órákra adod
kölcsön, legnagyobb mester. Bénultságom
évadán egyetlen délután is
segít, ha intésedre egybeállnak
a szavak foszlányai, a szálló
ökörnyálak, hogy dícsérjék kedvesem:
Kecsesen lépdel, fekete gólya.
Hogy e varázskönyvbe, nyelvünkbe így
költözzön lénye: fekete gólya. Így
lássátok őt, rehearse, játsszátok újra.

Mikor mélyen lélegzik a lélek

When breath most breathes (81)

Lássátok őt, rehearse, játsszátok újra.
Újraélni? Rehearse? El s felpróbálni
mint maszkot, jelmezt, szerepet? Bárkit
élőt, valaha voltat, egyetlent?
Lényét csetlő-botló szavaimmal
kell megidéznem. Sors, add meg ezt nekem!
Hogy nekem földből csak common grave, a nagy
közös sír jut majd, nem baj. Elég e Föld.
Majd felillanok e loncbokorból
s hallgatom, kedvesem lénye hogyan él
eljövendők száján, tongues to be, mikor
mélyen lélegzik a lélek, breath most
breathes.
Hogyan mondják ki ezt: kedvesem
fekete gólya, lépdel kecsesen.

Csodás volt hallgatni

My glory, being dumb (83)

Kedvesem fekete gólya, lépdel
kecsesen. Kezdetnek ennyire futja
a szóból. Ehhez segített Prospero,
a legnagyobb mester varázsa. Hogy
folytassam a lágy októberi fényben,
kései gyümölcsök évadán, mikor
a füge bőre édes nedvtől feszül.
Megszólalok, de lesz-e szavam olyan,
mint melled, bimbód gazdag tökélye?
Mint lényed íze? Mint esszenciád,
lelked illata? Csodás volt hallgatni.
My glory, being dumb. Ha rád gondoltam,
A szó elhagyott. Dumb: numb. Néma lettem.
Béna. Hallgatásom áhítat volt.

Te vagy te

You are you (84)

Béna hallgatásom áhitat volt.
Being dumb. Némaságom az időtlen
valóság szolgálata. A burok,
melyben érintetlen élt mindenséged,
egész volt még. Így hittem. You are you.
Te vagy te, gondoltam. You alone are you.
Csak te vagy te, így: kimondatlanul.
A füzetben üres lapok, vacant leaves.
Szellemed lenyomata, thy mind’s imprint,
lényed méltó rajzolata ez volt.
Hallgatás, csend, üresen maradt lapok.
Hogy érintetlen maradjon a titok,
pillantásod mögött az a világ,
az ismeretlen, sejtett, mindig más.

E puszta ürességre

To these waste blanks (84)

Az ismeretlen, sejtett, mindig más.
Az a világ, pillantásod mögött.
A titok, üres lapok a füzetemben.
E puszta ürességre, to these waste blanks,
bíztam túlcsorduló mindenségedet.
A bimbózó csendre. Utolsónak
születik, utoljára jön meg a szó,
words come hindmost. Kimondtam: kedvesem
fekete gólya, lépdel kecsesen.
Megtörtént: beléptünk az elmúlásba.
Megszólaltam a teremtés nyolcadik
napján. A nyolcadikon, amikor
a létre visszanézünk. A vers napján,
az utolsón. Legvégül jön meg a szó.

Legvégül jön meg a szó

Words come hindmost (85)

Legvégül jön meg a szó. Words come hindmost.
A vers napján, az utolsón, visszanézünk.
Az elmúlásba a nyolcadik napon
lépünk be. Hirtelen fájt a csönd. Szólni
szerettem volna. Rólad. Így jött el
a szó, a vers napja: felfakasztott
bennem egy félszeg mondatot a mester,
Prospero, ki a lét könyvét megírta.
Bólintott komolyan, intő ujjal.
The breath of words respect. A kimondott
szót becsüld, súgta. Becsüld a szavak
lehelletét, mely a semmi méhéből
szakad ki esetlenül, mint újszülött,
véresen, a torok fájó gátján.

Süketek vagyunk, némák

Being dumb (85)

Véresen, a torok fájó gátján
szakad ki a szavak lehellete,
the breath of words. Hallok hangokat gyakran
idebent, de leírni csak ritkán
tudom őket. Hallottam a moccanást,
a szó-magzat mozdulatát. Elúszó
dallamot, a legszebb kádenciát,
elérhetetlent, kimondhatatlant.
Nem lett belőlük, nem lesz lehellet,
csak néma dallamként élnek a fejben,
az idegekben. A kézig, a tollig,
a papírra nem jutnak el soha.
Being dumb. Némák maradunk, bénák,
Hiába hallunk igaz dallamokat.

Az élő szó

Breath of words (85)

Hiába hallunk igaz dallamokat
idebent. Lejátszani, kimondani
nem tudjuk őket, az igaziakat.
Alig. Valamit lejegyzünk belőlük,
amennyi a szájig, a kézig eljut
a test tespedt akadályain át.
Ha segít mesterünk, szellemünk. Ha küld
foszlányt, töredéket. Különben csak
kapkodunk a fény csilláma után,
lyukas kézzel a szálló ökörnyálban.
Kedvesem fekete gólya, lépdel
kecsesen: mikor azt hiszem, szavaim
kimondták, arrébb sétál, s elröppen.
breath of words: az élő szó elrebben.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.