Archívum

Gondolatok az elektronikus szövegekről és az irodalomról

2011. november

Ma a könyvpiac legfőbb problémája a vásárlóerő csökkenése, a fogyasztók és a könyvpiaci szereplők részéről a tőke, az állam felől a támogatások hiánya. A könyv nem tartozik az emberek legfőbb szükségletei közé, ezért nehéz a piacot szinten tartani egy gazdaságilag válságos helyzetben. Az élet működéséhez elengedhetetlen dolgok mellett a könyv az elszegényedő társadalmi réteg(ek) számára már-már luxuscikké válik. A következőkben a szakkönyvekkel (ezen belül is leginkább a bölcsészettudományi tárgyú írásokkal) és a kortárs minőségi szépirodalom helyzetével foglalkozom kiemelten, mert ezeket érinti legkedvezőtlenebbül a piaci versenyre épülő gazdasági modell. Egy MÁV- vagy BKV-sztrájkot sokan megéreznek, de ha az irodalomtudósok mondanák azt, hogy nem csinálnak több kritikai kiadást, vagy a csupán a szakma számára ismert kortárs írók – akik a jelenkori irodalomnak körülbelül 90%-át teszik ki – jelentenék be, hogy addig felfüggesztik tevékenységüket, amíg nem fizetik meg eléggé munkájukat, a lakosság valószínűleg nem is tudna a sztrájkról. A tankönyvkiadók, kihasználva egyedülálló helyzetüket a könyvpiacon, megpróbálták érvényesíteni érdeküket a közelmúltban, azonban ők sem jártak nagy sikerrel. Sok cégnél tovább fokozódott a deficites állapot, mert a megrendelő nem fizetett.

Másfelől, az európai könyvkereskedelemnek nagy tradíciója van, a társadalom egészét érinti. A könyv a kulturális élet egyik legfontosabb mércéje: a XIX. század óta óriási szerepet játszik Magyarország nemzeti identitásának meghatározásában, a tanulás és a nemzeti kultúra fejlődésének kulcsa. Ezért kell(ene) a mindenkori kormánynak és alszervezeteinek nagy pénzeket és különös figyelmet fordítania a könyvkultúra fejlesztésére vagy legalább fenntartására. Egy kiadónak – ha nem akar veszteséges lenni – célszerű a tevékenységét az aktuális igényekhez és irányzatokhoz igazítania, ezek azonban ma nem esnek egybe a kultúra és a minőség védelmével.

Erre az összetett problémahalmazra talán pont a digitális közegben keresendő a megoldás is: az internetben, az egyszerű hozzáférésben és a multimédia kiaknázásában. Az e-book a könyvpiac egyik legfrissebb terméke, ebből adódóan még akadnak tisztázatlan dolgok a terjesztésével és a szerzői jogokkal kapcsolatban, de lényegében megoldást kínálhat a megváltozott olvasási szokásokra, a vizualitás előtérbe kerüléséből adódó jelenség kiaknázására, a tőkehiányra, a terjesztési problémákra és az egész könyvpiacot lassan már működésképtelenné tevő egyéb változásokra.

A megváltozott hordozó

Az e-book kapcsán érdemes egy apró kitekintést tenni a kommunikáció fejlődésének eredményeire textológiai vonatkozásban, ugyanis a hordozó változása több szövegelméleti kérdést is felvet.

Mindenekelőtt érdemes a változó narratívák felől közelíteni a kulturális fordulathoz. Az ókor orális hagyománya lassan átalakult textuálissá, habár még ekkor is meghatározó volt a szóbeliség (a memorizálást például hallás alapján végezték). Az írásbeliség elterjedése óta beszélünk textológiai értelemben szövegről. A szövegnek van materiális és immateriális oldala: a materiális jelenti a képet, a betűt, az immateriális pedig mindazt a kollektív és szubjektív értemet, amit hordoz.1  Az alfabetikus nyomtatás elterjedésével az orális hagyománytól még inkább elszakadó vizuális kultúra vált meghatározóvá, amely a kódexirodalommal szemben a szövegek véglegességét is magában hordozta (a nyomtatás, publikálás által szinte átírhatatlanok lettek a szövegek). A nyomtatás elterjedésének volt egy társadalmi vonzata is, az addig közösségi (fel)olvasás háttérbe szorult. A XIX. század közepén kialakult napisajtó és a század végén megjelenő egyéb új médiumok (rádió, televízió) átalakították a szöveghez való kulturális hozzáférést. A jelenség ismeretelméleti leírását adta Marshall McLuhan,2  akinek egyik (leegyszerűsített) alaptétele, hogy a média maga az üzenet, vagyis az üzenet tartalma nem más, mint egy másik médium. A médium fogalma rendkívül széles terjedelmű McLuhannál: alapvetően az ember fizikai értelemben vett kiterjesztéséről van szó, valamelyik érzékszervének, testi képességének meghosszabbításáról. A formák egyaránt megerősítik kialakulásuk médiumát, valamint annak lehetőségét, hogy új kapcsolódásokban megváltozott funkciókkal gyűljenek össze. A XX. század elején olyan kulturális technikák jelentek meg (film, fénykép stb.), amelyek fokozatosan felszámolták a műalkotás eredendően auratikus létmódjának egyediségét, s az igények mind alkotói, mind fogyasztói részről a technika fejlődésével egyre inkább emelkednek (ma már például célszerű, ha egy médium többfunkciós). Ennek következményeként a kilencvenes évektől kezdve egyrészt a kulturális értelemképződés nyelvi-retorikai és történeti összetevőire irányult a figyelem, másrészt a medialitás közvetítő-fordító teljesítményeire, különösen magának a(z irodalmi) nyelvnek mint uralhatatlan médiumnak transzferáló viselkedésére összpontosítva.3  A könyvek közül kevés volt képes kielégíteni a fogyasztók multimediális igényét, így az olvasás szerepe lecsökkent, a könyvek háttérbe szorultak, a sajtó kevésbé vesztett népszerűségéből. A számítógép és főleg az internet megjelenése óta beszélhetünk audiovizuális kultúráról, multimedialitásról. Az internet elterjedésével a tartalom került előtérbe. A számítógép képernyője arra hív, hogy használatával lépjünk be terébe, amely olyan, mint a szóbeliség akusztikus tere, vagyis ahol az információ mindenütt ott van, hiszen nincsen pozíciókhoz kötve, mint az írásban. Amikor a weben egyik helyről a másikra megyünk, úgy érezzük, hogy ebben a térben mozgunk.4  Emiatt alakult ki az a nézet, hogy az új médiumokon – különösen az interneten – keresztül történő kommunikáció másodlagos szóbeliségnek tekinthető.

A hordozó anyag alakítja ki a szöveg elsődleges formáját. Ha áttesszük azonban más hordozóra, akkor a szöveg részei felcserélhetőkké válnak. McLuhan szerint a megjelenítő matéria hatását az erősítette meg, hogy annak tartalmát a korábbi hordozóról egy másikra tettük át. (Például a mozifilmek tartalma a regény volt kezdetben.) A számítógépek és az azokon futó szövegszerkesztők megjelenésével még inkább megszűnt a kész forma véglegessége: a technikai fejlődés következtében, illetve némi önszorgalommal egy védett dokumentum is szerkeszthetővé vált. Ezzel kapcsolatban felmerül néhány textológiai kérdés a szövegek és a hordozók természetére vonatkozóan. Egyrészt, hogy a digitális világban, ahol végtelen számú sokszorosítás lehetséges, a későbbi korok számára mi marad meg „eredeti” szövegként. Nehezíti a kérdést, hogy ha a másolás során a gépi karakterek egyenlők maradnak, azonban a másolt fáj neve és dátuma változik, vajon akkor is azonosnak tekinthetők-e az anyagok? A digitális szövegek kapcsán mennyiben van szó materiális oldalról? Ha egy másik adathordozóra tesszük át az adott textust, például egy dokumentumot átmásolunk az asztali gépről a pendrive-ra, azonos-e a két fájl egymással, hiszen egy könyv nyomtatásának példányai lényegében mind azonosak? Ofszettechnikáknál, például a fénymásolásnál egyértelműen látszik az eltérés az eredeti és a másolat között. A fő kérdés tehát, hogy különbséget kell-e tennünk a hordozón belüli és hordozók közötti másolatok természetére vonatkozóan. Ha bárki kiadhat e-könyvet szerkesztői munka nélkül, és a „kézirat” megegyezik az azonos minőségben értékesített, terjesztett változattal, akkor utóbbi szövegek másolatok-e?

Az elektronikus szövegek elterjedésével az információ-központú szemlélet átalakította az olvasási szokásokat. „Az aktív netpolgárok közel 90%-a elsősorban hírolvasásra, tájékozódásra használja a hálót”5  – derül ki egy 2010-es felmérésből. A helyhezkötöttség – mivel nagyrészt azért még asztali számítógépet használnak az emberek – és a korunkra jellemző időhiány miatt a műveknek nem(csak) az esztétikai értéke kerül előtérbe, hanem az információtartalmuk is. Ehhez hozzájárultak a keresőprogramok is, mert ezek biztosították, hogy a rohanó világ embere könnyen és gyorsan információhoz jusson. Kialakult a gyorsolvasás, e jelenségnek alapja a nyomtatás elterjedése okozta vizuális beállítódás is. A kétezres évek elejétől kering a következő szöveg az interneten, amely rámutat a jelenségre:

„Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.”

Egy másik kutatás, Jakob Nielsen e-szövegekre vonatkozó hőtérképes vizsgálata kimutatta, hogy az egész oldalt szemlélve F betűhöz hasonló alakban olvasunk, vagyis először az oldal tetején fut végig tekintetünk, majd ezután az oldal közepén, végül a bal oldali margón haladva jutunk el az írás végére. Mindebből az következik, hogy a lineáris olvasás rendje felbomlóban van. Egy másik felmérésében Nielsen az olvasási tempót vizsgálta a különböző hordozókon. Az eredmény meglepő módon azt mutatta, hogy az e-reader eszközökön lassabb az olvasás: ugyanazt a szöveget a kísérleti alanyok a nyomtatott változathoz képest iPaden 6,2%-kal, Kindle olvasón pedig 10,7%-kal lassabban olvasták, annak ellenére, hogy a lapozás sebessége mindegyik eszközön nagyjából azonos volt.6

Az e-book és az internet természetéből következik a szövegek hálószerű kapcsolódása is. Már néhány éve kaphatók a különböző hordozható elektronikus eszközök, és a mobiltelefonok fejlettsége is elérte azt a szintet, hogy dokumentumokat tudjunk olvasni rajtuk, az e-könyvolvasó készülékek szemkímélő felületével megszűnőben van a helyhezkötöttség a számítógépezést illetően, így a fent vázolt problémát illetően javulhat a helyzet a jövőben.

A hipertextualitás

Az elektronikusan (leginkább interneten) elérhető tartalmak a nyomtatott szövegekhez képest könnyebben beilleszthetővé válnak más textusokba. Mai (posztmodern) gondolkodásunk az intertextualitásról nem fedi annak valódi időtávlatát: az írásos kultúra kezdetekor, már az ókorban jellemző volt az írott és szóbeli szövegek átvétele, és kulturális allúziók szőtték át a azokat.7  A művek ezután is sokszor verbális vagy írásbeli adaptációk voltak: a kommentárirodalom például természetéből adódóan intertextuális volt, a klasszicizmus a versformák, az eszmei háttér és az emblematikus személyek megidézésével tekinthető allúziós rendszernek. Így az intertextualitás felfogható a romantika és a modernség eredetiség-központú eszményének ellensúlyozásaként is.

Az ismert genette-i transztextusok8  közül az elektronikus hordozón létező szövegek nyitották meg igazán a hipertextualitás lehetőségét, mivel az internetes szövegekbe kódolt elektronikus kapcsolóelemek egyértelműen elmosták, felszámolták a határokat két szöveg között. Allúziókban, hálószerű kapcsolódásokban elméleti szinten a XX. század közepétől gondolkodtak kutatók, a formalizmustól kezdve bővült a hálózatos látásmód, ami a dekonstrukcióban érte el csúcspontját, és napjainkat is meghatározza. A különböző gondolkodók (Lotman, Foucault, Barthes, Ricoeur, Jauss, Derrida stb.) elméletének nagyon hasonló jelentésű kulcsszavai fedezhetők fel (csomópontok, útvonalak, kapcsolóelemek, hálózatok), bár az irodalomtudomány más-más szegletében merültek el.

Technikai változások

Multimédia

Amikor digitális művekről beszélünk, fontos, hogy megkülönböztessük azokat a műveket, amelyek utólag kerülnek digitalizálásra, és azokat, amelyek új alkotásokként lesznek részesei a kibertérnek. Mindkét csoportnál azonban már nem pusztán szöveg(ek)ről kell beszélnünk, hiszen a számítógépes környezet adta multimedialitás következtében egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben egy irodalmi mű csakis szövegből fog állni. A képversek is valamilyen szinten ehhez közelítenek, de én inkább arra gondolok, hogy olyan alkotások fognak létrejönni, melyekben más módon lesz elválaszthatatlan a szöveg és a kép. Már léteznek olyan művek, amelyek egymásra épülnek, vagy párbeszédben állnak egymással, és a narratíva felől nézve nem azonos természetűek. Klasszikus példa erre a magyar irodalomban Babits Mihály Csipkerózsa című verse, amely Rába György szerint ekphrasisként Burn Jones festményére (vagy képsorozatára) épül, illetve mindegyik alkotás magára a mesére,9  ezáltal több narratíva alkot egy kulturális kontextust.

Az elektronikus könyv megnyitja a szöveg és mozgókép együttes láthatóságának lehetőségét (akár egy oldalon belül), egyrészt a már létező művek, másrészt az újonnan keletkező rendhagyó alkotások számára. Elképzelhető olyan e-könyv, amelyben a szöveg mellett megnyitható a hozzá tartozó film is. Például Örkény István Macskajátékát ki lehetne adni egy olyan – egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztőként definiált – e-könyvben, amiben egymás mellé lenne helyezve a kisregény, a dráma, a filmfeldolgozás és esetleg még a színházi előadás felvétele is. Vagy például lehetőség lenne kiadni egy szövegek és filmek közötti párbeszédkötetet, amelyben több irodalmi és hozzá tartozó filmes alkotás lenne összegyűjtve.

Elképzelhető, hogy a technika adta lehetőségeket a kortárs írók is idővel kihasználják, és úgy szerkesztik műveiket, hogy azokban az eddig szövegben leírt részeket vizuális,10 akusztikus vagy audiovizuális elemek helyettesítenék. A narratívák természetének különbségeiről és hasonlóságairól, illetve átmenetiségéről szóló kutatások mellé társulhatna be, és vethetne fel új szempontokat inkább ez az új módon kevert narratíva, különösen, ha egy – szépirodalmi vagy ismeretterjesztő – műben megoldhatóvá válna, hogy internetkapcsolattal élő közvetítés legyen elérhető egy vagy több helyről.

Érdekes lenne egy olyan szépirodalmi alkotást létrehozni, amelyben lenne egy rész, ahol a város egy pontjára biztonságosan elhelyezett kamera által mutatott képet láthatnánk beépített internetkapcsolattal, megfelelő szövegkörnyezetben (például ha egy regényben központi helyszín lenne a Blaha Lujza tér, akkor egy oda felszerelt kamera pillanatnyi képét lehetne nézni a megfelelő digitális hordozón). Ha ez az ötlet megvalósulna, felvetné a művek végtelen értelmezhetőségének új dimenzióját, nagyobb fokú nyitottságot kölcsönözne nekik, mint amire Eco valaha is gondolt. Ezenkívül akár az olvasóhoz is közelebb kerülhetnének a művek azzal, hogy akár barátai, ismerősei is a történet részeseivé válhatnának (és ez talán növelné az ilyen könyvek eladhatóságát). Ez a megoldás a referencialitás problémakörét is előtérbe helyezi, sőt újraértelmezné a fogalmat. Talán ma még nem tűnik relevánsnak az utóbbi felvetés, de húsz év múlva – a technika fejlettségétől függően – aktuálissá válhat.

Amit mindenképp megmutat az előző néhány gondolat, hogy az elektronikus közegben megváltozott az olvasó befogadói attitűdje: egyszerre kell használni az optikai és akusztikus érzékszerveket a szövegek, képek, zenék, videók dekódolásához. Ehhez pedig hamarosan az írók közül is alkalmazkodni fognak páran. Ezen folyamatok megvalósulásához azonban el kell még telnie néhány évnek, a szépirodalomban legalábbis mindenképp. Szélesi Sándor 2011-es cikkében ezt olvashatjuk: „A minap az Írószövetségben, miután egy kolléga azt mondta, hogy nem szeret monitoron olvasni, elővettem a Kindle-t. A nagy többség úgy nézett rá, mint egy ritka madárra vagy kihalt állatfajra. Az íróink sajnos ma még alig tudják, mi az az e-book, talán hallottak már róla, de nem láttak olvasót. Az jutott eszembe, olyan ez, mintha a filmesek a hatvanas években nem tudtak volna a tévéről. Ideje pedig az íróknak is megismerni az új technikát, mert bár a leírt szónak mindegy, hol jelenik meg, a szerzőknek előbb-utóbb választaniuk kell, hogy papír és/vagy e-book, és az előítélet vagy az ismeretlentől való félelem nem jó tanácsadó.”11

Interaktivitás

Az interaktivitás a már említett hang- és videofájlokban, valamint a hiperszövegek esetén jelentkezhet a legegyszerűbben, amikor a felhasználó (olvasó) egy kattintással képes elindítani egy fájl lejátszását vagy átugrani másik szöveg(hely)re. A szövegben való keresés is tekinthető egyfajta interaktív folyamatnak.

Interaktív könyvek már a kilencvenes években is léteztek, csak akkor még nem feltétlen könyveknek nevezték őket. Ma még a legtöbb interaktív könyv oktató jellegű (iskolai, nyelvtanulási, tanfolyami stb.). Izgalmas kérdés, hogy CD-s és online szótárak is idetartoznak-e, vagy pusztán keresőprogramként definiálhatók? Továbbmenve: az online térképek hasonló, keresőopciós természetükből adódóan tekinthetők-e kölcsönös együttműködésre alapuló elektronikus felületeknek? Úgy tűnik, ma inkább a hordozó miatt lehet innovációról beszélni az interaktív megoldás kapcsán, és az újdonság hangsúlyozása leginkább marketingszempont: 2010-ben a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg a Rozshegyező Interaktív12  című könyv, melynek animációs része az olvasó aktív részvételével (kattintással) hozható mozgásba.13 Gyakorlatilag az elérhetőség (internet) és a grafikailag-akusztikailag érzékeltetett lapozás az, ami változott az ezredforduló körüli oktatóprogramokhoz képest.

A Telep csoport párbeszédszerűen készült internetes blog-antológiájának mintájára és egyéb elgondolások hozzátételével más versalkotó oldalak14  is indultak, amelyeket lehet, hogy idővel szintén kiadnak (ahogyan az említett blog tartalmát is), de immár e-könyvként.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a nem textuális természetű részek hogyan hatnak majd az irodalmi nyelvre: eltűnnek-e a nyelvileg megformált, képre, filmre, zenére vonatkozó narratívák? Ha igen, az így létrejött összetett megszólalási mód eltűnése csökkenti-e az irodalom értékét? Vagy az egy művön belül többféle narratíva keveredése által az üzenet dekódolásának még nagyobb esetlegessége és az olvasó mediális szerepe inkább felértékeli majd az ilyen jellegű műveket? Az önkifejezés egyoldalú formájának (kizárólag nyelvi érzékeltetéstől) felszabadulása következtében a líraiságot erősítő, sűrítő stilisztikai elemek (metafora, metonímia, szinesztézia stb.) mennyire maradnak meg a művekben? Az említett interaktív szépirodalmi szövegek amatőr alkotói vajon képesek lesznek-e olyan alkotásokat létrehozni, amelyek esztétikailag és értékrelációban megfelelnek az ún. magas irodalmi elvárásoknak?

A műfajokról

(Irodalom)tudomány

Véleményem szerint a műfajok alapvetően nem fognak változni, de a meglévők új alcsoportokkal bővülhetnek, valamint főleg forma, terjedelem és szerkezet szerint lesznek elhatárolhatók – mint azt az előzőekben láthattuk. A digitális felület adta szabadság még a nyomtatott kultúra elterjedésekor tapasztalhatónál is nagyobb terjengősséget eredményezhet, ami a kolosszális műfajok (például a regény) népszerűségét növelheti a kiadók és írók körében. Az olvasók részéről azonban ma inkább a kisebb terjedelmű művek iránti igény a jellemző. Többek közt ezért látta Koltay Tibor,15  és látja még ma is Szabó Gábor a folyóiratokban az e-book jövőjét. Az már egy más dolog, hogy a ma kevésbé keresett folyóiratok fennmaradására megoldást jelent-e a könnyebb hozzáférhetőség és az árcsökkenés, a megváltozott körülmények több érdeklődőt vonzanak-e. Valószínű, hogy a megfelelő mennyiségű reklám hiánya miatt csak elhanyagolható számú növekedés várható az olvasók számában.

A digitális felület adta másik lehetőség a tudományos írások „irodalmibbá” válása. A szövegek könnyű szerkeszthetősége olyan folyamatot indíthat el, ami a középkori irodalomban volt használatos, vagyis az irodalomtörténeti munkák, például a mű recepcióját jelentő szövegek egyfajta kommentárirodalomként fognak egyszer létezni, ahogyan Paul de Man azt már felvetette régebben.16

Az irodalomtudományban a 2007-es megjelenésű A magyar irodalom történetei17  szerkezete láthatóan tartalmilag a hálószerű kapcsolódásokra törekszik. Egy elektronikus változatú, hasonló szerkesztésű történeti, illetve elméleti munkában a hiperhivatkozásokkal még inkább egybe lehetne kapcsolni az összetartozó részeket a szerkezet könnyebb átlátása érdekében. A tudományos írásokban a névmutató helyett egy beépített adatbázis állhatna rendelkezésünkre, amelyben keresni lehetne, a szövegbe foglalt hivatkozásokkal el lehetne jutni a kívánt oldalakra. Egy kattintás kevesebb fizikai és szellemi energiával jár, mint a manuális-optikai böngészés, lapozás. A keresés is könnyedén megoldható lenne a ma már jól ismert, egyszerű, erre a célra írt programok beépítésével. Ilyen és egyéb hasonló fejlesztésekkel feltételezésem szerint megnőne a nagy terjedelmű művek nyelvezetét vizsgáló kutatások száma: nem kellene végigolvasni a könyvet háromszor szóról szóra, hanem elég lenne egy adott lexémára rákeresni vagy például egy statisztikai programmal kiszűrni a legtöbbet használt szavakat. A módszer hatékonysága azonban együtt járna az olvasás és a műveltség csökkenésével, mert a szűrés által nehezebben „bukkannánk rá” véletlenül a keresett témán kívüli érdekes információkra. Míg egy nyomtatott könyvnél sok esetben az egész oldalt el kell olvasni, hogy megtaláljuk a keresett szót, az elektronikus kiadványban a hiperhivatkozásokkal vagy a kereséssel azonnal a kívánt kifejezéshez jutunk.

Szépirodalom

A szépirodalmi alkotásokban ma népszerű töredezett szerkesztési mód magán a regényen belül is fokozható lehetne beépített hiperhivatkozásokkal. Ezek a művön belülre és kívülre is mutathatnának. Egy kattintással egyszerűen oldalakat lehetne ugrani, ezután pedig csak választás kérdése lenne, hogy honnan folytatjuk az olvasást: az eredeti helyről, vagy onnan, ahova ugrottunk. Ezzel a hálózatszerű szerkezettel a művek végleg elvesztenék linearitásukat.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a szöveg linearitásának felbomlása már a digitális kor megjelenése előtt is tapasztalható volt. Az írás folyamatossága már az ókorban sem létezett, hiszen a szövegeket akkor is szerkesztették: betoldottak, kijavítottak, kicseréltek bizonyos részeket.18  A kódexirodalomban a másoláskor keletkezett interlineáris és marginális glosszák, valamint a rövidítések szintén a szöveg folytonosságát szakították meg. A lexikonok, szótárak, enciklopédiák pedig eleve nem folyamatos olvasásra teremtődtek. Nem véletlen talán, hogy ezeket digitalizálták, és árulták először CD-n a kiadók és kereskedők.

Bár az alkotás már több évtizede számítógépen történik, főleg a nagyobb terjedelmű műveknél, akkor lesz igazán érdekes a változás, ha ezt az olvasók is érzékelik. Az elektronikusan terjesztett szövegeknél valószínűleg a hordozóra való utalások jelezni fogják az újdonságot, ebből következően pedig az autoreferencialitás is máshogyan fog megjelenni a szövegekben, például más szavakkal. Az eddigi papír, toll, levél, tinta, kézírás folyamatára utaló metaforikus kifejezések átalakulnak a számítógépes környezethez, illetve az e-readerhez és egyéb e-olvasásra alkalmas eszközökhöz alkalmazkodó szavakká, úgymint klaviatúra, képernyő, egér, iPad, e-ink,19  valamint a kibertér központi metaforája lehet a háló mint hiperhivatkozások, ugrópontok rendszere, illetve az internet (világháló) miatt.20  Már léteznek hasonló alkotások, leginkább fiatal költők versei reflektálnak a jelenségre. Például ilyen Szabó András Péter Vers, amelyben a költő verséről kérdez című költeménye, amelynek már felütése („Hány karakter a boldogság?”) is utal az újfajta alkotói folyamatra, de további részei ugyancsak a számítógép szókincsével játszanak. Ez azonban még csak a kezdete a fent vázolt folyamatnak, mert a vers még lapban gondolkodik: „túl a lap alján, folytatódik-e / szövegem?”

Az irodalmi műfajok folyamatosan változnak, és ezt a változást még inkább felgyorsítja posztmodern korunk információtechnikai robbanása.

Jegyzetek

1 Kulcsár-Szabó Ernő, A hermeneutikai kolosszus és a mediális megkülönböztetés = Filológia – interpretáció – médiatörténet, szerk.: Kelemen Pál, Kulcsár Szabó Zoltán, Simon Attila, Tverdota György, Ráció, Budapest, 2009, 13–24.

2 McLuhan, Marshall, A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte, ford. Kristó Nagy István, Trezor, Budapest, 2001.

3 Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter, Előszó = Történelem, kultúra, medialitás, szerk. K-Sz. Z., Sz. P., Balassi, Budapest, 2003, 13–14.

4 Levinson, Paul, Digital McLuhan: a guide to the information millenium, Routledge and Kegan Paul, London–New York, 1999, 49–52.

5 A Vatera és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos reprezentatív felmérése, 2010. A felmérés eredményéről: http://hvg.hu/Tudomany.halozat/20110301_internetezesi_szokasok [2011. október 11.].

6 Kerekes Pál, Lomha az e-könyv: a print oldalakat gyorsabban olvassuk?, Prím Online, 2010. július 15.: http://hirek.prim.hu/cikk/78458/ [2011. október 11.].

7 A Homérosz-eposzok keletkezése is intertextualitásnak tekinthető ekképpen. Erről bővebben: Ong, Walter J., Az elsődleges szóbeli kultúrák legújabb kori felfedezése (ford. Szécsi Gábor) = Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technikák története Homérosztól Heideggerig, szerk. Nyíri Kristóf, Szécsi Gábor, Áron, Budapest, 1998, 111–128. Interneten elérhető: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/kmfil/kmkt/ong_felf.htm [2011. október 11.].

8 A transztextualitás fajtái Genette szerint: intertextualitás, paratextualitás, metatextualitás, hipertextualitás, architextualitás. Bővebben összefoglalva: Kulcsár Szabó Zoltán, Intertextualitás: létmód és/vagy funkció? = Uő., Hagyomány és kontextus, Universitas, Budapest, 1998, 24–25.

9 Rába György, Babits Mihály költészete 1903–1920, Szépirodalmi, Budapest, 1981, 283–285.

10 Ilyenek eddig is léteztek, például Viola József Töltik az időt című regényében az egyik szereplő dúdolt dallama kottában tárult az olvasók elé.

11 A teljes cikk megtekinthető: http://www.sfportal.hu/nem-felunk-az-e-booktol-e-booktol-e-booktol-8565.scifi [2011. október 11.].

12 john, David, Rozshegyező, Budapest, Partvonal Kiadó, 2010. Interneten: http://partvonal.hu/interaktivrozshegyezo/ [2011. október 11.].

13 Bővebben: http://olvasoterem.com/index.php/2010/09/rozshegyezo-interaktiv/ [2011. október 11.].

14 Például: http://verselo.transindex.ro/ [2011. október 11.].

15 Koltay Tibor, Elektronikus folyóiratok a hálózaton: a jövő útja?, Könyvtári Figyelő, 1995/3. 449–451. Interneten elérhető: http://epa.oszk.hu/00100/00143/00015/koltay_h.html [2011. október 11.].

16 Kulcsár-Szabó Ernő, A hermeneutikai kolosszus… i. m., 13–22.

17 A magyar irodalom történetei I–III., szerk. Szegedy-Maszák Mihály – Veres János, Gondolat, Budapest, 2007.

18 Ong, Walter J., I. m.,113–116.

19 Esetleg szójátékok lehetnek a ’pad’ és az ’inkább’ szavainkkal.

20 Szabó András Péter, Vers, amelyben a költő a verséről kérdez, Jelenkor, 2009/1. 44. Interneten elérhető: http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1680 [2011. október 11.]. Ilyen még a következő vers is: Kántor Zsolt, Hadarva írok, hardver vagyok, Kortárs, 2009/10. Interneten elérhető: http://www.kortarsonline.hu/regiweb/0910/kantor.htm [2011. október 11.]. De ezeken kívül sok más hasonló témájú és szókincsű mű is született már.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.