Archívum

Damil

2011. november

Aludjál hát, szép természet,
szép vagy mindig énnekem,
tudja isten, hogy mi okból,
szerelmem vagy, ünnepem.

Ünnepem vagy, szép természet,
szabadság vagy, szerelem,
mint hó alatt a szabadság,
ne dermedj hát mereven.

Aludjál csak, szép természet,
én is alszom nemsoká,
akit a tűz meg nem éget,
az eljuthat bárhová.

Oly epedve szomjazom már
nyugodt, téli életem,
bízva bízom, jön, poroszkál
szamárháton, ékesen.

Száraz öröm, keserű lé
oltogatja szomjamat,
nem korsóval, csak pohárral,
s egyre-egyre több a hab.

Metszd le róla, töltsd színültig…!
De hát nem panaszkodom.
Jobban fáj, ha térdem sajdul,
inkább azt veszem zokon.

Kimegyek a dombtetőre
kínnal, kínkeservesen.
Damil szálon egy pacsirta
libeg-lobog messze fenn.

Játszom. Száll a papírsárkány.
Röpül. Vagy én szállok el?
Szálljunk együtt, szép természet,
egy szálon, ha szállni kell!

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.