Zene

Zenei modernség és hagyomány

Szabó Balázs Band: Átjárók
Nagy Zoltán
2011. szeptember 24. szombat

A Szabó Balázs Band annak ellenére, hogy fiatal bandának tekinthető, mára nagy ismeretségnek örvend. Az együttest 2009-ben Szabó Balázs (ének, gitár, hegedű, kaval) alapította a már a Suhancosból is ismert Szabó Jánossal (brácsa, vokál) és Inoka Győzővel (nagybőgő). Hozzájuk csatlakozott még Rostás Ottó (gitár, ének), Szegedi Attila „Szegecs” (basszusgitár) és Fekete Dezső (dob), amelynek eredményeképpen első lemezükkel, a Megcsalogatóval már 2010-ben előrukkolt az együttes. Zenéjük legfőbb jellemzője a „fúzió” (ahogy a frontember is fogalmaz a banda honlapján), méghozzá a magyar folkzenei hagyomány, a funk, valamint Szabó Balázs sajátos szövegeinek egyesülése. Sikereiket mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az MR2–Petőfi Rádió is „felkarolta” az együttest, hiszen az idei nyári fesztiválokon, ahol az MR2 saját színpadot állított fel (Hegyalja, Sziget Fesztivál), ott megtalálhattuk a fellépők sorában. Mindemellett elkészült és meghallgatható (sőt hozzáférhető a zenekar saját honlapján is) a rádió által menedzselt Akusztik program keretein belül készült unplugged koncertjük is. A banda új lemeze, az Alízótai álmodozók idén januárban készült el és nagyjából azóta el is érhető a zenekar honlapján, majd idén nyáron anyagi valóságában is megjelent Az ember itt (Pilinszky János versei) kiadvánnyal együtt a Megadó Kiadó gondozásában Átjárók címmel.

Az Alízótai álmodozók összesen kilenc számot tartalmaz. A cím a frontember egyik nyilatkozata alapján kettős ihletésű. Egyrészt rájátszik az Arizónai álmodozók című filmre, másrészt a címadó dalon (Alízóta) keresztül kapcsolódik az Alíz Csodaországban-hoz is, és Alízóta egy olyan helyszínné válik, ahol Balázs tükröt tart elénk. Az előző lemeztől eltérően instrumentális intro helyett a Lego című nyitódal áll, amely egy lendületes szerzemény arról, hogy mi maradt meg számunkra a mai világban, jobban mondva: mi vesz körül minket (például: „rajzfilmes véredény”). Lassabb verse-részt, amely sokkal inkább elgondolkodtatásra késztet a szöveg alapján, mint táncra, szövegvilágában nem, de hangzásában felszabadultabb refrén követ.

Nem szándékom minden dalt számba venni és értelmezni, egyszerűen inkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a szövegek komoly mondanivalóval bírnak, és az ember, ahogy végighallgatja a lemezt, megérteni véli, a zenekar miért nyilatkozta azt, hogy az Alízótai álmodozókat sokkal inkább otthoni hallgatásra, elgondolkodtatására szánta. Ezt a szándékot a Presszó című dal még jobban erősíti. Ebben az ember mint presszó jelenik meg, és bármilyen szigorúbb külső törvényszerűség nélkül gyűjti  magába a rá hatással lévő kulturális élményeket: „Egy üres presszó van itt a fejben, / Itt fent mindenkit csendben elrejt, / Megírnak, beszélgetnek, /Én meg úgyis mindent kitalálok. // Fecsegnek és mérlegelnek, / Költők, írók elképzelnek, / Súgnak búgnak, terelgetnek, / Én meg úgyis mindent kitalálok”.

A szövegeket erős képszerűség és olykor asszociáció működteti, amelyre a legjobb példa az MR2 által is gyakran sugárzott Zaj: „Világtalan zaj, zajtalan világ / a város zajában elbujt egy parány / parányi tócsák, púder tükörtánc”. Az egész lemez érdekessége, hogy hol a folkos, hol a funkos részek kapnak nagyobb hangsúlyt, de alapvetően nem mennek egymás rovására a különböző zenei elemek, sőt egységet alkotva jól kiegészítik egymást, amelyek kvalitását a már-már irodalmi igénnyel megírt szövegek tovább emelik. Az új dalok sora alapvetően folytatja a Megcsalogatón elkezdett folkfunk stílust, ám a magam részéről mégis egységesebbnek érzem. Egyszerűen kiforrottabb.

Az Átjárók lemez másik darabja Az ember itt (Pilinszky János versei). Ez a korong is egy átjáró, méghozzá zene és költészet között. A megzenésítésben Szabó Balázsnak van már némi rutinja, hiszen Radnóti- és Ady-versekkel is foglalkozott korábban. Az ilyen vállalkozások mindig érdekesek, főleg hogy ha még jól is sikerülnek, hiszen a két művészeti ágnak ugyan vannak kapcsolódási pontjai, de alapvetően mégis mások. Egy dalszöveg és egy vers mégsem ugyanaz: az egyik eleve dalra született, a másik pedig egy saját belső ritmusra. Ezen felül egy poéma előadása mindig egyben értelmezése is annak.

Az ember itt zenei hangulata leginkább az Alízótai álmodozók utolsó dalával (Miért pont ezt?) cseng egybe. Kellemes, akusztikus hangszerelésű dalok gyűjteménye, ahol azért a hagyományos népi zene motívumai is kicsengenek akár Balázs énekstílusából, akár a hangszerelésből, de alapvetően nem ezen van a hangsúly. A lemezen kilenc vers megzenésítése hallható a költői életmű különböző szakaszaiból: Vers a halotthoz, Anyám, Széken és ágyon, Ne félj, Mégis nehéz, Könyörgés, Őszi vázlat, Locskos utcák, Mári néninek. A válogatás alapját talán itt is a tükör jelentette, mintegy szembesítve a hallgatót egy egyetemesebb emberivel, ahol halálról, életről, magányról gondolkodhatunk.

Az Átjárók végeredményben megszünteti a műfaji határokat a folk és a funk, a zene és a költészet között, ahogy erre a matt fekete borítón látható, vízen lebegő esernyőket ábrázoló fénykép is rámutat. Az Alízótai álmodozók zeneileg kiforrottabb, mint az együttes első lemeze, és kimondottan vonzóvá teszi a korongot a Pilinszky-versek megzenésítése.

Szabó Balázs Band: Átjárók (Alízótai álmodozók, Az ember itt Pilinszky János versei), Megadó Kiadó, 2011.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.