Archívum

Kinézet; A lámpa tőgye; Gobelin; Változat odaátra

Marno János
2011. szeptember

Kinézet

Dorombol a víz a fazékban,
anyám odakint, gereblyével
a vállán a szomszéd a nyirkos
avarban, míg én itt lélegzet-
fojtva az ablakban, hogy képem
ne vesszen oda lélegzésem
ködében. Anyám egy földre szállt
angyal a fehér köpenyében,
szót ért a szomszéddal, úgy nézem,
egyedül maradtam békétlen,
ötödször-hatodszor cserélem
a füvet a szűrőben, hogy be
ne gyepesedjen még az agyam
a bágyasztó betűvetésben.

A lámpa tőgye

Anyám teát készít, az ernyős
lámpa az ovális asztalon,
nővéreim az ajtó mögött
vihognak a kádban, bánatom
a fű alatt nő, míg bámulom
a kilincsen a ködfoltokat,
és orvosnak álmodom magam.
És kedvesem az erdész párja
lenne akkor, indulna hátra
fejni éppen, a tehenüket
látom, s mintha már fröcskölne is,
törölhetem nadrágomról, de
még a szememből is a tejét.
S még megjárom a falut éjjel.

Gobelin

Csak a kép maradt meg. És roppant
távlatában, a haragos ég
alján én, felemelt ököllel,
melyet mintha belülről rázna
egy vihar, bent a bélésében,
beleszőve mintegy a rongyba,
s összenőve a jelenettel,
ami azonban nem rólam szól
mégsem, hanem arról a három
gyermekről, amint ott lapulnak
rőzséjükkel az erdőszélen;
mást nemigen loptak, úgy nézem,
kikopva szemükből a fényem,
melyért könyökölni sem szégyen,
sem padok közt csúszkálni térden.

Változat odaátra

Egy sztrádán találtam magamra
holtan, több százan mentünk arra,
ki-ki szabadon mégis, saját
útját járva, amikor balra
babapiskóta formájú köd-
foltok tornyosultak a szélen,
kibújva csoportosan mintegy
a földből, vagy hogy mondjam, honnan,
zacskóstul, vagy dobozszerűen,
és kicsit sárgán is, porosan,
többségében rövidnadrágban
haladtunk ekképp toronyiránt,
ahogy tévedésből már mondtam
a tornyot, s most rosszul az irányt.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.