Zene

Jazz a pincében

2011. szeptember 25. vasárnap

A Sambosi Bt. tizennegyedik alkalommal rendezte meg Jazzfesztiválját, amelynek idén a Törley pezsgőpincészet adott otthont. A kétnapos rendezvény esti koncertjein a hazai jazz nagy becsben tartott előadói szórakoztatták a pezsgővel megvendégelt, kürtőskalácsillatban magukat nehezen tartóztató jazzkedvelőket.

Kevés olyan fesztiválon jár az ember, ahol pezsgővel ünneplik a jelenlétét és észreveszik, mint ismeretlent. Felmerülhet ilyenkor a már-már elkényeztetett résztvevőben a kérdés, fesztivál-e egyáltalán a Sambosi–Törley Jazzfesztivál? Hol vannak a fesztiválok alapösszetevői? A toitoi-gőzös helyszín, az in medias res típusú, ittas állapotú udvarlók, a fél-egyórás csúszású koncertkezdések és az önelégült, megközelíthetetlen művészek? Ezen a budafoki fesztiválon nem találkozhatott az odalátogató a parádépaletta imént felsorolt, kötelező elemeivel. Fesztivál az ilyen? – kérdezhetjük újra. Igen, fesztivál, hiszen a majd’ minden nyáron megrendezett, többnapos zenés programot annak nevezünk. Mégis nyugodtabb szívvel nevezném jazznapoknak, vagy zenei esteknek. Vagy inkább valami másnak, amire nincs is megfelelő szó a zenei rendezvényekre vonatkozó szókészletben.

A tett színhelye

Az esemény hivatalos elnevezése: 14. Sambosi–Törley Jazzfesztivál. És ha fesztivál, akkor szabadtér (természetesen nyáron). A honi, természet ölén lebonyolított koncertes rendezvényeken jellegzetes „kékház-szag” terjeng, a nyárra való tekintettel száll a por, eldobált „hamutálakat” (sörösdobozokat) sodor a szél és rugdos az álló tömeg, sokak már „nagyon bátrak” és „nemigen szomjasak”. A budafoki pezsgőpincészet hangulatos, téglaburkolatú, megfelelően berendezett árkádos kerengője mint koncerthelyszín feledteti ezeket a megszokott, fesztiválszínterekről bevésődött emlékeket. Meghitt világítás, a nézőtérhez közel helyezett színpad, dobok, gitár és egy fekete zongora. Az árkádok alatt sorba rendezett székek hívogató látképe.

Az ülőhelyek száma és volta inkább egy hangulatos, könnyed zenés estére utal ismerősök, barátok között, mint egy óbudai-szigetes rendezvényre. Az igazi fesztiválhangulatot csak a terem végén található egynehány sörpad és a sörpadokon hallhatóan jelenlévő résztevők képviselték. A hátsó szekciót leszámítva – akik deviáns hangos beszédükkel a fesztiválvilágban szolidnak mondhatók – egy nagy jazzszerető család képét mutatták az egybegyűltek. Az első zenekar zongoristája, Sárik Péter meg is említette, jó látni, hogy nemcsak a családtagok jönnek el a trió koncertjére, hanem ismeretlenek is. Jóleső érzés, hogy az embert észreveszik egy nyilvános programon. Az se baj, hogy ismeretlenként.

A hallgató nézők

A jelenlévő ismerősök és kevésbé ismerősök egymást nem zavarva élvezték a pörgős és lírai dallamokat, a zenészek virtuóz játékát, miután csendre intették a sörpadokat. Ritka elem egy fesztiválon a kifejezetten a zenére irányuló figyelem. És a fegyelem. A koncertközi szünetek után szabadon várt az ülőhelyem. Ez a résztvevők figyelmességét mutatja. A zenészek óramű pontossággal kezdték és fejezték be az improvizatív műfaj szerzeményeinek előadását. Semmi csúszás, semmi várakozás.

A jegy mellé kapott pohár pezsgő és egy kürtőskalács társaságában a zene mellett egy másik művészeti ág alkotásait is megcsodálhatták a jelenlévők a koncertek előtt, közben és után. Magáról a fesztiválról is készített egy óriásplakátot Bátki László festőművész. Látható volt rajta Tony Lakatos, a jazzfesztivál nyitónapjának fellépője, és a zárónapon koncertező két zenekar névadója, Sárik Péter és Kozma Orsi. A nagy plakáton kívül sok más festmény, hangulatos terek, házak képei díszítették az árkádok oszlopait.

Az élő-adók

A jegy átvétele után ismerős arcokat fedezhetett fel az üdvözlő italra várakozó a pezsgős stand előtti sorban állók között. Sárik Péter és Kozma Orsi is testőrök és kordon nélkül, nem a színfalak mögött bujkálva, kedvesen, mindenféle sztárallűr nélkül csevegett a hallgatókkal, ismerős ismeretlenekkel. A koncerteken is közvetlenül, természetesen, néha már-már bizalmas információkat is megosztva ajánlották a hallgatók figyelmébe a soron következő dallamokat. Ez a szituáció nehezen elképzelhető például a soproni, július eleji rendezvényen. Ilyen nem nagyon Volt még ott.

Örökzöld kérdésem még mindig áll: fesztivál-e ez a jazzfesztivál, vagy sem. Alapjában véve talán mindegy is. Hiszen pont a jazz az, ami szinte mindent megenged (gondoljunk a free jazz-re), minek lecövekelni a műfaji besorolás kérdésénél? Ne csináljunk gumicsontot a kérdésből. Fesztivál is, meg nem is. A lényeg az, hogy játszanak, hogy játsszanak. Aztán majd később megmondják róla, hogy mi az.

14. Sambosi–Törley Jazzfesztivál, Törley Pezsgőpincészet, Budafok, 2011. augusztus 2–3.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.