Irodalom

A közelmúlt emlékei

Ács Margit: Kontárok ideje
Thimár Attila
2011. szeptember 26. hétfő

Gyomorszorító időket éltünk meg, és ma egyre ritkábban emlékszünk vissza erre, pedig immár egy egész korosztály úgy nőtt fel, hogy nem élt abban a korszakban, amikor még megszálló hadsereg állomásozott az országban. Idegen egyenruha és tányérsapka – és mindenki jobban tette, ha hallgatott, mert az orosz tisztek értettek valamennyire magyarul, és sosem lehetett tudni, milyen következményekkel járhat egy-egy elejtett szó. 1990-ben sokan úgy gondolták, hogy most egy új időszak köszönt be az ország életébe, s főképpen ezt hitték 1991-ben, amikor az idegen hadsereg utolsó katonája is elhagyta földünket. Azután jöttek sorban az évek, s ráébredhettünk, hogy hazánk új felépítésében sok minden rajtunk múlik, és még több minden nem.

Ezekről, az 1990 körüli évekről szól Ács Margit új elbeszéléskötete. Számomra nagyon fontos élmény, mert az eltelt két évtized alatt az én emlékeim közül is jó néhány kifakult már, ez a könyv viszont felelevenítette sok akkori benyomásomat, gondolatomat. Azt a sajátos életérzést, hogy az oroszok elvonultával mi intézhetjük a sorsunkat, de szándékainkat olyan mélyen megkötik évtizedes reflexeink és az újonnan kialakult ellenségeskedések, hogy ez egyáltalán nem olyan könnyű, mint azt még 1988-ban elképzeltük.

A nyolc elbeszélés középpontjaiban egy-egy „hős” életsorsa, pályája áll, az elbeszélő tárgyilagosan meséli el a körülötte zajló eseményeket. Közben többször adja át a szót a főszereplőnek, belehallgatunk beszélgetéseibe, belelátunk gondolataiba, sokszor egyes szám első személyű egyenes beszéd formájában. Ettől élőbb, személyesebb lesz a történet, sőt, megkockáztathatjuk azt is, hogy a szereplők gondolatai, érzései erősen egybevághatnak a szerzőéivel. Noha sok történést, epizódot magukba foglalnak az írások, mégis gondolati töltetük és a társadalmi rajz válik hangsúlyossá: azoknak az erkölcsi, egzisztenciális kérdéseknek a bemutatása, amelyekkel az akkori magyarországi értelmiségieknek szembe kellett nézniük, bármelyik táborhoz tartoztak is. Ki milyen mértékben és vehemenciával álljon ki elvei mellett, vagy magát meghúzva próbálja minél inkább saját előnyére fordítani a helyzetet? Mit áldozzunk be, és miért? Hol van a határ az elvek megvalósítása és az egyéni érvényesülés között? E dilemmáknak plasztikusan megrajzolt képét adják a történetek, akár a politikai szerepet is vállaló orvosnőről, akár az iskolaigazgatóból friss országgyűlési képviselővé előlépő családapáról, akár a magánéletének viharai miatt vidékre kényszerült tudományos kutatóról van szó.

A környezetleírások dokumentumszerűsége, a szereplők párbeszédeinek elevensége, és a középpontba állított életsorsok a társadalomábrázoló művek körébe sorolja ezt a kötetet. Ebben a csoportban pedig kiemelkedő helye van, hiszen az utóbbi évtizedek magyar prózájának egyik legnagyobb problémája, hogy a szerzők nem nagyon tudtak (vagy akartak) megbirkózni azzal a kérdéssel, miként is lehet ábrázolni azokat a változásokat, amelyek 1989 óta hazánkban lejátszódtak. Ki és milyen módon lehet hiteles hőse vagy alakja epikus irodalmunknak? Miként lehet a felgyülemlett feszültséget, megkövesedett ideológiai pozíciókat hiteles módon ábrázolni?

Ács Margit az erősen szociografikus elbeszélésmódot újítja meg, néhol egészen mély érintettséggel megfogalmazva a szöveget. A történetek sokat nyernek ezzel, mert a szépen megformált mondatok közé ezek a személyes megjegyzések visznek lendületet, dinamikát. Az egyes szociális-egzisztenciális helyzetek bemutatásakor a típusok dominálnak, s ezért lesz kiterjeszthetőbb érvényű az ábrázolás. A záró elbeszélés, a Muki című írás viszont éppen egyéni és családias történetével ad ellenpontozó lezárást a kötetnek, a narrátor saját édesapjának sírját kutatja fel, s ezenközben bomlik ki előttünk egy család 20. századi legendája.

Ács Margit új, s az esszék után újból szépprózai kötete kortörténeti értékű alkotás, s emiatt lehet fontos elolvasni mindenkinek, aki nem élte meg felnőtt fejjel az akkori éveket. S reménykedjünk abban, hogy nyitánya egy új korszaknak, amelyben minél többen és minél több szempontból próbálják megírni, hogy mi is történt 1988 óta.

Ács Margit: Kontárok ideje, Helikon, Budapest, 2011.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.