Archívum

Térey János / Protokoll

Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege
2011. április

Térey János Jeremiás avagy Isten hidege című könyve kapcsán több mindent is ki lehetne emelni, amely az értelmezés során fontossággal bírhatna. Szót lehetne ejteni arról, hogy ez a darab egy trilógia harmadik része, hogy a dráma alcíme misztérium, hogy mindez milyen viszonyban van Térey eddigi munkásságával vagy éppenséggel a szerző neve kapcsán több ízben felmerülő „társadalmi közérzet” fogalmával. Ezek felfejtésére azonban már sokan vállalkoztak, ezért talán érdemes lenne ezeket szem előtt tartva egy másik fontosnak látszó aspektusról szólni.

Szilágyi Márton irodalomtörténész Arany János Toldijáról írt elemző tanulmányának a címe: „Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének” (Arany János: Toldi), (Alföld, 2005/12., 85–97.). Szilágyi itt többek között arról értekezik, hogy milyen módon jelennek meg az isteni gondviselés nyomai Arany ezen művében, s az alábbi végkövetkeztetésre jut: „A Toldi harmóniája és önmagában vett kerekdedsége éppen a kettős (égi és földi) megbocsátás szimmetriájából fakad. A mű egésze ilyenformán képes hordozni a világban eleven hatóerőként működő Gondviselés hitét – s ezt itt Arany még […] nem vonja az irónia hatókörébe. A rend felbillenésének lehetősége azonban nincs kiiktatva a mű világából […] Mindazonáltal itt […] a gonoszságtól és bűntől áthatott emberi világban lehetővé válik az isteni harmónia rendje.” Térey drámája mintha ennek éppen az ellenkezőjéről, az istenhidegségről, az isteni kegyelem teljes hiányáról árulkodna. A párhuzamot nagyon látványosan tovább lehet vinni: Toldi, aki bár nem hibátlan, képes a legnagyobb ellenséget, saját magát is legyőzni, s mindezt az isteni kegyelem, a Gondviselés révén valósítja meg. Térey Jeremiása (a műnembeli és műfaji eltéréseken túl) ezzel szemben tipikus antihős, nem csupán a többi szereplővel nincs semmilyen párbeszédben, de saját magához is egészen idegen a viszonya. Mindez természetesen a posztmodern irodalom énfelbontásából is fakad. Ezt támasztja alá a nyelvi töredezettség feltűnése is a darabban, vagyis az, hogy nem hozható létre egységes narratíva, s ez nem csupán a szereplők közti párbeszédre igaz.

Jeremiás, amikor a darab elején megérkezik szülővárosába, Debrecenbe, a következőket mondja első rövid monológjában: „Debrecenbe érkezni mindig olyan, / Mint kiűzetés után / Visszaszökni a paradicsomba. / Pedig egy igazán bonyolult város. […] És Debrecenből kivonulni mindig olyan, / Mint egy kisebb fölszabadulás. / Megfekszi a gyomrom, nem fog a hely.” Úgy tűnik, mindez mégsem kifejezetten a megjelenített – s nyilván kiterjedt referencialitással bíró, noha a darab ideje a távoli jövőben van – tér miatt van így. Sokkal inkább arról van szó, hogy Jeremiás, aki nem mellesleg országgyűlési képviselő, a (ön)hazugságok olyan nyelvi hálóját hozza létre, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen állítás mibenlétét, s mindez természetesen kihat a többi szereplővel való viszonyára is. Ettől persze még nem mondana újat a darab. Amitől mindez különös megvilágításba kerül, az éppen a címben jelzett istenhidegség okán érzékelhető – ez ugyanis végig jelen van a drámában, például a folyamatos ellentétezés révén. A „hidegség” ellenére rekkenő hőség van, Debrecen már modern város, de éppen metrósztrájk van, s teljességgel kihalt a város, valamint élők és holtak egyszerre vannak jelen. Térey műve valóban a misztériumjátékok elemeivel dolgozik, s ennek egyik legfőbb ismérve lesz, hogy az ellentétek egyáltalán nem látszanak feloldódni, sőt, továbblépve: valódi ellentét mivoltukat sem képesek reprezentálni. Tulajdonképpen akkor sem történne látványos változás a darabban, ha nem lennének – mindez nagyon merev, szinte kimerevített képeket és statikus szereplőket is eredményez, a szavaknak egyáltalán nem pejoratív értelmében. A statikusság jellemző tehát a Jeremiásra, de úgy, hogy egységes narratívát mégsem tudunk felállítani a nyelvi kitérők és azok töredékessége okán.

Végezetül érdemes visszatérni egy rövid összehasonlítás erejéig még kiindulópontunkhoz, a Toldi szövegéhez. Nyilvánvaló, hogy míg Arany Toldija inkább az újszövetségi, addig a Jeremiás… inkább az ószövetségi passzusok összeolvasását szorgalmazza, azért némi hiányérzetünk lehet az utóbbi mű kidolgozottságát és előkészítését illetően, bizonyos funkcionális részek ugyanis nem érvényesülnek Térey szövegében, ideértve például a keretet adó Ráday Pál- és Szenczi Molnár Albert-műveket. Ezen megállapításhoz azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Térey színdarabjában sokkal több rejtőzik, mint amit első olvasásra kifejtünk belőle; talán abban keresendő a válasz, hogy a darab valamiképpen ellenáll a nagy ívek megrajzolásának, sőt éppen ez az egyik fő törekvése. Lehet, az igazi meg-nem-váltás, valójában Jeremiás saját maga által elmondott sírfelirata: „UTAS! ITT NYUGSZIK JEREMIÁS. / KÖPÖTT A MOZGATÓKRA, / ÉS LEFEKÜDT PIHENNI, / NEM LÉVÉN TERVE SEMMI MÁS. / EGY NAP XXIV ÓRA: ÉRTÉKE ÉPPEN ENNYI.” Ezt követően Jeremiás kivágja a saját nyelvét, semmissé téve így nemcsak egész addigi létét, de az egyetlen evilági lehetőségét is. Ezután, a szerzői instrukció szerint, már csak az eső hangja hallható.

Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege, Magvető, 2009

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.