Archívum

Gólem

2011. március

Gyermekkorom óta, egész életemen át, kimondhatatlan szomjúság gyötört a csoda iránt, mert túlmutat a halandóságon. A nyolcvanas években olvastam először a kísérteties Gólemről, arról a mesterséges emberről, akit a prágai gettóban formált agyagból egy kabalában jártas rabbi. Valami bűvös igét rejtett a szájába, és gondolat nélküli automataéletre ébresztett avégből, hogy szolgájaként segítsen neki a zsinagóga harangjainak húzásában és egyéb durva munka végzésében. Mint említettem, nem lett belőle igazi ember, hanem valami tompa, félig tudatos vegetálás éltette. A monda szerint ez az élet is csupán nappal lakozott benne, egy mágikus cédula erejénél fogva, mely a Gólem fogai mögött rejtőzött. Egy ízben, estéli imája előtt, a rabbi elmulasztotta kivenni a Gólem szájából a bűvös igét. Mire a Gólem dührohamot kapott, végigszáguldott az utcákon, és mindent összezúzott, ami az útjába került. Végül a rabbi eléje vetette magát, és megsemmisítette a bűvös írást. Erre aztán a Gólem élettelenül omlott össze. Nem maradt belőle egyéb egy törpe agyagfiguránál, melyet a mai napig is mutogatnak…

Minden emberöltőben valamilyen szellemi járvány fut át egyszer Európán, megszállja az embereket, és egy olyan jellegzetes lény csalóka képét szeretné láttatni velük, amely talán évszázadokkal ezelőtt is élt itt, és most újra alakot akarna ölteni. Talán nem is egyéb a Gólem afféle szellemi műalkotásnál, melynek nincs is benső tudata, olyan műalkotás, amely úgy jön létre az alaktalan tömegből, mint a kristály – örökké egyforma törvények szerint.

Hajas Tibort a hetvenes évek végén ismertem meg Budapesten. Én vittem ki titokban a képeit Hollandiába, egy kiállításra. Abban az időben én még nem találkoztam a Gólem legendájával, Hajas Tibor azonban jól ismerhette, mert ezt írta: „A festő tesz egy kézmozdulatot, amelyre nem volt felkészülve. Az üzenet a kezén, a testén keresztül érkezett, tehát megismételhetetlen. Ez világos beszéd. A test az egyetlen valóban megbízható médium. Többé nem mer a képhez nyúlni. Olyasmi jött létre, melynek nem ura többé, s melynek törvényeit nem ismeri. Életre hívott valamit, ami nagyobb nála, és amelyről soha nem lehet biztos, nem fordul-e ellene. Egy művészben eleve kell hogy legyen valami önveszélyes. Ez azonban önmagában nem elégíti ki. Ugyanazt az előre láthatatlan megváltó gesztust, mely nem az övé, mely kegyelemként éri, mellyel nem ő választ, hanem őt választják, most már saját magán akarja végrehajtani, illetve végrehajtatni. Műalkotássá kényszeríti magát, saját Gólemje lesz… A performer belép saját víziójába. Onnan visszatekintve minden létező puszta káprázat, hallucináció, alacsonyrendű valóság. Minden alacsonyabb létfokon áll, mint amit megélni érdemes. Két túlvilág, két pokol mered egymásra.”

Talán most is hasonló dolog történik néhány országban, mint azokon a fülledt napokon, mikor az elektromos feszültség a tűrhetetlenségig fokozódik, míg végül villámokban sül ki. Talán az agresszív gondolatok felhalmozódását, mely megmérgezi a levegőt, egy hirtelen kitörés követi, valami lelki robbanás; és míg a természetben a villám normális, addig az országban kísértetalakot ölt, és arcvonásaiban, mozgásában, viselkedésében csalhatatlanul a tömeglélek szimbóluma nyilvánul meg. Ahogy számos jelenség előre jelzi a villám jöttét, úgy itt is bizonyos borzongató előjelek mutatják, hogy a fantom betörni készül a való világba.

A Gólem az emberi teremtést jelképezi; az ember Istent szeretné utánozni, magához hasonlatos lény teremtésével. Ám csak akarat nélküli, szolgalelkű lényt tud alkotni, aki mindössze gonosz tettek elkövetésére hajlamos, és önnön szenvedélyeinek rabja. Ő a megalkotójának tükörképe, az ő szenvedélyeinek másolata, mely egyre növekszik, és elpusztítással fenyegeti még önnön teremtőjét is. A mesterséges teremtmény túlnőhet és eluralkodhat alkotóján.

Az emberek nem járják sem az élet útját, sem a halálét. Viharban sodródnak, mint a pelyva. A Talmudban olvassuk: „Mielőtt Isten a világot teremtette, tükröt tartott a lények elé. Benne meglátták a Lét szellemi szenvedéseit és a rákövetkező gyönyöröket. Erre némelyek a szenvedést vállalták. Mások azonban vonakodtak tőle, és ezeket Isten kitörölte az élők könyvéből.”

Te azonban, Hajas Tibor, a magad választotta úton jársz, magad választottad a hivatásodat. Lassanként a mi számunkra is eljön a megvilágosodás, és eljön a döntés ideje egyszersmind:

Nature morte 1980

Hajas Tibor emlékének

Megérinti a csillogó, vörhenyes blúzokat,

hol egy eljövendő borzalmas tablóból

naplemente csorog.

Fehér, apró teste

köteleken kifeszítve lángol,

feje helyén még ott csillog a nyár,

oda húzza a véres tükröt.

Sóban a víz ég, selyemhúrokon az olaj.

Mert mást nézünk és mást látunk

mi, akik menetjegy nélkül forró háztetőn toporgunk

s csodáljuk őt, ki könnyedén egy égi villamosba ugrik.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.