Archívum

Tatay Sándor: Ház a sziklák alatt

2011. január

A filmet nem láttam, mert nem bírtam végignézni. Amikor megjelent Psota Irén, aki a púpos lányt alakította, azonnal érződött, hogy emberkínzássá fajul a dolog, és az csak halállal végződhet. Ez az árnyék vetül az elbeszélés kezdetére is. Pedig elvonult a front, és a szőlőhegyen minden újraéled; Gács Tera is nekiáll, hogy kiássa a földből az elrejtett ruhákat. Mindezt egy félárva kisfiú nézi – az anyját, Tera nővérét a télen temették, az apja hadifogságban van –, és ő úgy látja, mintha Tera sírt ásna. Ha nem magának, akkor valaki másnak. A gyereknek lesz igaza.

Aratáskor megjön a kisfiú apja, és amíg felépül a betegségből és a gyászból, a púpos lány ápolja, mosdatja, vezeti vissza az életbe. Ha vendégek jönnek, a beteget úgy mutogatja, mint valami kincset. Közben műveli a szőlőt, virágokat ültet, és nyúlós, ványadt hangján énekel – mi az, hogy énekel, dalol!, de ezt már nem kellene. Abban bízik, hogy a gyerek mellé férjet is kap. Eddigi élete küzdés és megaláztatás volt, most enged az érzelmeinek torz, egyoldalú szerelemben. Szolgálni és szeretni akar, viszonzatlanul is; legyen bármi, ami értelmet ad a mindennapjainak. A szőlőhegy lakói most mással vannak elfoglalva.

Mire véget ér a forró nyár, a sebek behegednek, az élet már nem merő rettenet, csak a szokásos robot. Ezt pedig már ismerik. Ráérnek tehát a másikkal foglalkozni, s többen is azon igyekeznek, hogy az özvegy férfi életét visszatereljék a rendes kerékvágásba. Szüret után az újbor a fejekbe száll, érzéseket szabadít fel, vágyakat teremt, elhatározásokra buzdít. S megtörténik az, ami a csodával határos, a férfi és egy homályos előéletű cselédlány egymásra találnak. A férjnek tetszik, ahogy az új feleség berendezi a hegyen lévő rideg házat, csipkékkel, kendőkkel, terítőkkel, még egy aranykeretes tükör is kerül a falra. Hadd lássa magát mindenki. A férj az emberek között szótlanná válik – gazdag szótlanság ez – a tökéletes elégedettségben. Itt az érzés bizonyossággá lett, és neki már semmit sem kell mondania. A kincset ő találta meg.

A púpos lány leköltözik a faluba, de nem bír félreállni. Gondolatai a fenti ház körül járnak. Tera a jussról beszél, az otthonról és a szőlőhegyről, de valójában az érzelmekből kívánna részt. Lehetetlen, hogy az élete ott folytatódjék, ahol sógora hazatérte előtt félbeszakadt. Úgy már nem tud élni. Visszatér tehát, hogy szétzúzza két ember boldogságát. Nem lehet tőle enni, beszélni és szeretni. Tragikus vétséget követ el a nem tud másként cselekedni állapotában. De egy férfi, akinek fiatal felesége van, nem lehet szánalmas. „Az ilyen ember inkább öljön. Legyen inkább gonosztevő, kerüljön inkább bitófára” – mondja Tatay. Meglesz az is.

A Ház a sziklák alatt bizonyítja, hogy vannak olyan művek, amelyek egy-egy író legjobb kvalitásait összegzik. Tatay Sándor korábban is írt kiváló novellákat (az Álmos délután, a Lányok a csatatéren és a Füstleány címűeket említjük most). Tárgyilagos, ám sohasem szenvtelen nézőpontból mutatta meg: ilyenek a szegények, ilyenek a gazdagok, ilyenek az úgynevezett „finom” emberek. S mindig ott van mögötte, hogy nem ilyennek kéne lenni. De nagyon ritka, akár teljes életművekben is, hogy minden úgy együtt álljon, mint ebben az 1947-ben megjelent elbeszélésben. Talán ez az, amit régebben úgy mondtak, hogy a művész képes megmutatni az általános emberit. Mi is ezt éreznénk ebben a helyzetben. Szenvednénk és tépelődnénk – de kínoznánk-e a másikat? Talán egy napig, egy hosszú hétvégén. Gyilkolnánk? Nyilván nem, megpróbálkoznánk valamilyen épeszű megoldással. A kisebbik rosszal. Ők ugyanazt érzik, mint mi, de erősebben, és nem egyeznek ki az érzéseikkel. A végletekig viszik azt, amit elkezdtek, és amibe akaratukon kívül sodródtak.

A Ház a sziklák alatt: remekmű.

Tatayt az ötvenes évek elején – sok más íróhoz hasonlóan – elhallgattatják, és kiszorítják az irodalmi életből. (Az ő esetében minderről keveset tudni.) Évekig nem publikálhat, miközben a feleségével együtt a badacsonyi Rodostó turistaházat üzemeltetik. Íróként is dolgozik, A Simeon-ház címmel regénybe kezd, amely később egész ciklussá terebélyesedik. De a csend után publikált novelláiban látható engedményeket tesz: állami gazdaságokról, kollektívákról, munkaversenyről (is) ír. Megpróbál „korszerűvé” válni. A tavalyi nyár munkavezetőjét – miért, miért nem – Partizánnak hívják, hőstettei és kitüntetései vannak, és most a peronoszpóra ellen vezeti a harcot. De a himnikus szépségű Ének a szőlőhegyről – amely egyetlen nap történésein keresztül évszázadokat láttat – szintén kisiklik a végén. Hibátlan munka az utolsó előtti oldalig, aztán „megnyugvással” értesülünk arról (1954-et írunk), hogy a földet csak az „uraktól” vették el, s nem azoktól, akik a háború előtt „szolgálták”. És hogy a földnek – végső soron – mégiscsak az állami gazdaságban volna a legjobb helye. Talán. Ha jól csinálnák – latolgatják a jövőt a bazaltsziklák alatt. Mintha az író sem tudná biztosan, mit akar mondani. Meglehet, azt üzeni: szegény, naiv emberek, ne reménykedjetek, azok mindenkit félresöpörnek. Egyszer ilyennek, máskor olyannak tűnik a befejezés.

Nehogy félreértsük, Tatay nem írt „vonalas” műveket, de a mai olvasó csalódottan teszi félre ezeket a visszatérő novellákat. A direkt tanulságok még a nagy témáit is megrontják. A Bor és víz című történetnek halállal kellene végződnie, hiszen a benne szereplő férfi életének egyetlen értelme a bor (nem az ivás, hanem elkészíteni), ám a felesége pancsolásra kényszeríti, és ezzel elveszti önbecsülését is. Fellázad – későn –, aztán az író mindent elrendez némi színpadias, rövid átkozódással.

A hatvanas évektől az életmű súlypontja átkerül a regényírásra, majd a szociografikus igényű emlékezésekre. Ezzel párhuzamosan a feszes, formailag kicsiszolt Tatay-novella homályossá és bőbeszédűvé válik – egészen az elolvashatatlanságig. Ami felidéződik benne, az olvasóban nem válik élővé. Amit a hatvanas–hetvenes évekről elmond, annál ma már jóval többet tudunk. Pedig Tatay ismeri a kort, amelyben a jeges rémület gyanakvássá és kisszerűséggé, majd unalommá poshadt. Feltörekvő melósok, ingázók, illúziókba menekülő kispolgárok, másodvirágzásukat élő özvegyasszonyok, különcök, megkeseredett vidéki plébánosok – ezek a fő alakjai. Maszekok, harácsolók, lángososok. Korlátolt tanácstitkárok és élelmes téeszelnökök (avagy fordítva). Igaz, a fiatalokat nem érti, a házibuliktól pedig kifejezetten irtózik. Az ifjúságnak inkább tartalmasabb időtöltést ajánlana. Veszélytelenebb dolgot, mint a popzene. Szerepelteti a kor legfontosabb attribútumait: a szerzést, a háztáji gazdaságot, a disznóölést (perzselővel), a Wartburgot és a nyugati import napszemüveget, a csehszlovák gázfőzőt és a háromévente járó kék útlevelet – el is megy, és megnézi, hol lakott Lenin a svájci emigrációban (Svájci rejtelmek). Itthon újra vannak szegények, gazdagok és úgynevezett „finom” emberek, de nem érzem a hevületet, hogy az egész cirkuszt, mintegy, a helyére tegye.

Beleegyezett. És ezen nem változtat, hogy magánemberként bizonyosan tudta: ami körülvesz bennünket, az hazugság, Patyomkin-falu, tankpezsgő, lőre.

Talán nem ezt kellene mondanom, és nem így. De az irodalom más, mint az építészet, a rockfesztivál vagy a vasútépítés. A tereptárgyak ott vannak, szinte elénk állnak – és ők kérdeznek. A novellistának meg kell nyernie a mindenkori olvasót, múltbéli érdemek keveset számítanak. A megyei könyvtárban Tatay kötetei többségükben a raktárban voltak. Még nem volt rajtuk vonalkód. Úgy tűnik, az elmúlt másfél évtizedben senki sem kérte ki őket. Én sem olvastam minden elbeszélését, de az írói újrakezdéstől számítva egyet sem találtam, amely megközelítette volna a Ház a sziklák alatt merő szépségét.

Most, az író születésének századik évfordulójára a Nap Kiadó egy vékonyka kötetet jelentetett meg. A szerkesztő a főmű mellé nem állított más novellákat. Inkább két emlékezést választott a hetvenes évekből, s ezekből megtudhatjuk, Tatay miként került a második világháború végén Badacsonyba, s hogyan találta meg életének és írásművészetének legfontosabb színterét.

Tatay Sándor: Ház a sziklák alatt, Nap Kiadó, 2010.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.