Archívum

Másik kert; Angyalaid mind repülni tudnak

Nagy Gábor
2010. október

Másik kert

Idén se lesz termés, beteg a meggy,
rozsdásodik a körte ága.
Az almafán nejloncafat zizeg,
egykedvű szél harmonikája.

Hozzám hajolva már csak a gyomok
hízelegnek: nyírva, kaszálva
is újranőtt szulák, fenyércirok,
muhar, perje rezgő kalásza.

Százszor derékba tört s újranövő
kelletlen gyom: az vagyok én is.
Csak én nem fénnyel élek: a tüdőm
dohány füstjétől feketéllik.

Elfelejtem, körül minden kopár,
ha lecsukom szemem, s egy másik
kertbe látok. Szerelmes cinkepár
ahol ágról ágra cikázik,

minden fa gránátrobbanású zöld,
a nap e szűrőn át világít,
kelyhekbe illatos konyakot tölt.
A test csak töltekezni áhít.

Nyugágyban angyal: boldog vagy unott.
Hátán csonk: szárnya lecsatolva,
mint küldetést, mit így-úgy letudott,
eltette egy szívforma tokba.

Angyalaid mind repülni tudnak

Ó, Istenem, angyalaid mind
repülni tudnak, énnekem
meg újra kell tanulnom járni.

Nincsenek is angyalaid,
s Te is csak úgy vagy, mint akármi:
teljében is esetleges,

a között nyílásába préselt
testet öltés: felesleges.
A lét maga vagy, s a lét űre.

Ördögpatkó, szárnycsonk a hold?
Kreatúráid a kényükre-
kedvükre edzik a látást.

Mint te: kifordult szemfehérjét,
elcsukló, fojtott kiáltást
fordítasz gyönyörből csömörre.

Tanulom még a létezést.
Zúdulok csöbörből vödörbe.
Lélegzem jambust, spondeust.

És mégis: fuldoklom a versben.
E kínnal végre létre jutsz,
angyaloknál is fényesebben.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.