Archívum

„Ördög vigye a problémáidat”

Mágikus betűnégyzetek
2010. október

Az ókor óta jelen lévő képvers vizuális alakzatai között a barokk korban egyre gyakrabban megjelenik a kubus, a versnégyzet is. A latin verselés óta ismert „bűvös” formának számtalan változata létezett. Még Szenczi Molnár Albert is élt a latin nyelvű képverseiben ezzel a formával (1607, 1614). Graff András pedig 1642-ben a Methodica poetices praecepta című elméleti munkájában a képvers műfaját és formáit is tárgyalva tesz említést a kubusról. Meghatározásában a betűnégyzet „lehet négyszög alakú, de lehet összetett (complicatus), és lehet egyszerű is”.1 Ugyancsak az 1600-as években Moesch Lukács a poétikájában Szűz Mária nevéből alkot Carmen Silonianum címmel egy mágikus betűnégyzetet, amelyet – Kilián István interpretációja szerint – annyi irányból lehet olvasni, amennyi betű található a versben.2 Lepsényi István 1700-ban elkezdett kéziratos versgyűjteményében ugyancsak megemlíti ezeket a vizuális formákat, sőt a betűmágiára (Jézus és Mária nevének betűnégyzetbe írására) és a különböző alakú (vár vagy bizánci kereszt, illetve kettős kereszt formájú) mágikus betűhalmazokra is hoz példát.3 Moesch és Lepsényi kiadványai mellett a lengyel, magyar, osztrák, horvát közös pálos rendtartomány tagja, Simándi László (alias Corvus Albvus) 1712-ben Cz¸stochowán jelentette meg verselméleti munkáját. Ebben a gazdag példatárban koncentrikus körökben egy szókubust is megalkot, valamint a Paulus Eremita betűiből egy mágikus betűkubust, s a betűnégyzet ősi formáját, a SATOR-alakzatot egészen új szöveggel mutatja be.4

Kilián István felhívja a figyelmet egy bizonyos Mudrony Márton másolatában ránk maradt Petrovitzi Illés-féle poétikai jegyzetre is, amely igazolja, hogy 1725-ben egy kisközségben, az Aradtól délnyugatra fekvő Lestyénben ismerhették a verstani alapfogalmakat, és a mágikus betűnégyzetet is művelték.5

A többségükben kéziratos gyűjteményekben fennmaradt kubusok kézírásos lejegyzése mellett nyomtatott változatokkal is találkozhatunk. A ma ismert legkorábbi, nyomtatott betűnégyzet 1599-ben készült a vimpáci ferences nyomdában. A Batthyányak és Nádasdyak pártfogása mellett munkálkodó Johannes Manlius nyomdász pedig 1605-ben, Keresztúron egy olyan nyomtatott betűnégyzetet jelentetett meg, amelynek közepén Jézus nevét rejtő szív van, a szív alatt pedig egy kétágú gyertyatartó látható, száraiban a „Puer natus”, illetve a „Filius datus” szókapcsolattal. A gyertyatartó további része az „est nobis”-t jeleníti meg.6

Arany László 1882 nyarán a SATOR-AREPO mágikus betűnégyzetről apjának is beszélt.7

S A T O R

A R E P O

T E N E T

O P E R A

R O T A S

„Ördög vigye a problémáidat – mondta Arany János másnap a fiának –; feltettem magamban, hogy csinálok egy sator arepot, s egészen belefájdult a fejem.”8 A mű azonban mégiscsak elkészült. Mágikus betűkubusát úgy szerkesztette meg a költő, hogy az egyben rákvers is lett: balról jobbra, jobbról balra, felülről lefelé, alulról felfelé egyaránt olvashatók a sorok.

T A K A R

A D O M A

K O N O K

A M O D A

R A K A T

A mű nem szerepel az összegyűjtött versek kötetben. Prágai Tamás véleménye szerint azért nem, mert „sem a szerző, sem az utókor nem tekintette műalkotásnak”.9 Nyilvánvalóan így lehetett. Nemcsak azért, mert a 19. század második felében mind művelésében, mind kritikai megközelítésében egy lefelé szálló ága figyelhető meg a vizuális költészetnek, hanem azért is, mert még napjainkban is marginális területre szorul a szöveg és a kép egységét megvalósító műfaj. Egy opus műalkotás tényét viszont mindez nem csorbítja. Ezek a megközelítések (elvetések) ugyanis csak egy adott kor értékítéletét közvetítik.

Papp Tibor ezt az Arany-művet választotta a 25×25 – Bűvös négyzetek (2007) című könyvének mottójául. Ezzel is jelezve a hagyomány továbbírását, illetve a kötetben megjelent művek hangtani-logikai konstrukcióját, amely igencsak összetett. Ennek a megalkotottságnak a feltárására vizsgálhatjuk akár a mottó-betűnégyzet szerkezetét is.

Miért is kívánta tehát pokolba Arany János a kubusírást, miért fájdulhatott meg tőle a feje? Akárcsak egy kötött formájú versnek, úgy a betűnégyzetnek is szabályai vannak: az ötbetűs palindromnak, az oda-vissza olvasható sornak úgy kell felépülnie, hogy bármelyik irányból olvasva szótári jelentést hordozó szót adjon. Eredetileg ez olyan szót vagy szókapcsolatot jelent, amely visszafelé olvasva is ugyanaz, tágabb értelemben viszont a visszafelé olvasottnak nem kell feltétlenül azonosnak lennie az eredetivel. A számszerű behatárolás (öt betűből álló szavakból kell felépülnie) különösen megnehezíti az alkotói folyamatot. A palindrom megalkotásának viszont könnyebb és elterjedtebb formája a több grafémából álló szavak mondatba fűzése. Az egyik bizánci keresztelőkápolna felirata is palindromalkotás („Nipszon anómémata mé mónan opszin”, „Vétkeimet is mosd le, ne csak az arcomat”), de költőinknél („Római fővezér – rézevő fia, Mór”, Babits), nyelvészeinknél (Ön ejtette ki talán már a kisadi-hidasi karámnál a tikettet, Jenő? – Grétsy László) és a hétköznapi nyelvi játékokban is számtalan példával találkozhatunk (Dávid sógorom morog, ósdi vád; Rút, dagadt úr; Erős a sas őre; Indul a görög aludni; Géza, kék az ég; Te mező, neveled eleven őzemet; Évák eledele kávé; Keresik a tavat a kis erek; A pipitéri rétipipa; Kosarasok kosara sok stb.).10 Ha kilépünk a lineáris olvasatú sorokból, s a tükörszót bűvös négyzetbe helyezzük, akkor igencsak nehéz helyzetbe kerülünk. Egy olyan nyelvi-logikai összefüggésrendszerbe lépünk, amely az összetettsége révén is már alkotássá teszi a négyzetet. Az ókeresztény SATOR műnek, illetve az Arany János és Papp Tibor által megalkotott kubusoknak a középpontjában kereszt alakzatban rendeződik a palindrom szóalak. (Lásd: TENET; KONOK; ETELE, N° 01) Ebből a centrális helyzetből nő, gyarapszik tovább a mű, s válik betűnégyzetté. A költői intenció pedig a vizuális műfaji kategóriába emeli a művet. Nyilvánvaló, hogy ezek az alkotások, mivel vizuális költemények, már önálló kötetbe kívánkoznak, s egy összegyűjtött, hagyományos formában megalkotott gyűjteménybe nem sorolhatók be. (Főleg, ha a mű magányos alkotás, mint Arany János betűnégyzete, s nincs semmilyen folytatása.) Arany kötet-összeállítását és az utókor gyakorlatát tehát akár ebből a szempontból is megközelíthetjük, s így egészen más összefüggésrendszerbe lépünk.

Papp Tibornak a N° 02 bűvös négyzetét idézve („Rázós, áradó zaj. Az. Óda rá! Sózár”) Prágai Tamás is a „felosztást” vitatja: „Nyelv? Beszéd? Vers? Költemény?” – kérdezi. S a választ is megadja: „A Bűvös négyzetek kötet anyaga,  nevezzük így, hogy »anyag« – valószínűleg nem illeszthető egyik rekeszbe se úgy, hogy ne lógna, liffenne, buggyanna, türemkedne, hízna, nyújtózna ki valamelyest, bánatára a rekeszelőnek.” A „háromféle nyelv” (orális, írott-beszélt, látható) Papp Tibor-i tézisére, valamint Zolnai Bélának a Minervában megjelenő tanulmányára hivatkozva végül is valószínűsíti, hogy „a bűvös négyzetek nyelvének létmódját […] a látható nyelv tartományban lelhetjük fel”.11

Valóban, ezek az alkotások nemcsak hogy a látható nyelv tartományába tartoznak, de akár még „rekeszbe” is sorolhatók. Vizuális költemények ugyanis, s azon belül konkrét versek, akárcsak a Vendégszövegek 5 című kötet logo-mandalái, amelyeknél a kör forma mellett ugyancsak találkozunk négyzet alakzatokkal. Olyan művekkel, amelyeknek középpontjuk van, szimmetrikusak, s a formát felépítő szavak gyakran visszafelé is olvashatók, akárcsak a kubusokban. Viszont ez utóbbi a nyelv legkisebb alkotóeleméből, a betűkből (hangokból) szigorú logikai szabályok alapján épül fel, apró négyzetekké rácsozva az alapformát. „Ördög vigye…” – mondhatnánk Arany Jánossal, ha akár költői leleménnyel is megáldva próbálkoznánk megalkotni egyet. Mert nehéz feladat. Papp Tibor viszont egy egész kötetre valót komponált. S nem is akármilyet. Bár „a betűnégyzet poétikai értelemben nem azonos súlyú a versnégyzettel” – ahogy L. Simon László is megjegyzi a kötetet méltató írásában –, a költő viszont ezt a műfajt „a magyar költészet legmagasabb dimenziójába emelte”.12 A konkrét vers kimondhatatlanságát kimondhatóvá tette, a csupán önmagára mutató, önmagára irányuló jelentésességet a formán túlmutató jelentéssé növelte. Ez az alkotói-értelmezői horizont, azaz a formák kibontása, kibomlása a bűvös négyzetek mellett futó klasszikus versformákban realizálódik: a betűkből kirakott, szigorú szabályszerűséggel összeillesztett szavak vendégszóként, vendégszövegként kerülnek át a mágikus négyzetből a szabad sodrású verssorokba. Vagyis a denotatív síkról egy konnotatív tartományba lép át az adott szóváltozat. A konkrét és szabad vers egyedi találkozása ez, amely elmossa a műfajok közötti határokat. A magyar irodalomtörténetben az évtizedek során kialakult összebékíthetetlen ellentét oldódik itt fel egyetlen köteten belül. A vizuális költemény verssorokba nyílik, a megszokott forma pedig konkrét versben, mintegy címszavakból felépülő verssűrítményben összegződik, úgy, hogy e poétikai láncban klasszikus és középkori költőelődök alkotói eszköztára is megjelenítődik előttünk. Az akrosztichonok mellett (Sehol egy ünnepélyes árnyalat; Ömlik fények fénye) találkozunk olyan költeménnyel, amelyikben nemcsak értelmes szöveget ad ki a verssorokat záró betűk sora (telesztichon), de strófáról strófára a kezdőbetűk által létrehozott szónak, gondolatnak (akrosztichon) a sorok végén a visszafelé olvasott variációja jelenik meg:

A repülőgépen  aranyló kapU
S
áros    gyümölcs   és bukotT
A
ngyalok ameddig fúj a szél  A
T
iszta  szél  a  mindig bánatoS
U
tánuk jön majd Isten haragjA

(A repülőgépen aranyló kapu)

A költészet árnyékában pojáca a bicskát élező kezdetű versben a telesztichont megjelenítő versszak után akrosztichonos strófa következik. Ugyanakkor az akrosztichon és telesztichon egyetlen költeményen belül akár mezosztichonnal is szerepelhet (Vidd a tüzet a kádig). Mindezek a formák a bűvös négyzetek szavaiból épülnek fel. A kubusok között pedig újabb és újabb poétikai hagyományokat megidéző és továbbadó variációkkal találkozhatunk. A pantoniphanumban például csak azonos magánhangzók fordulhatnak elő: DELED / EGELE / LEGEL / ELEGE / DELET így hangzik a N°15-ös bűvös négyzet. A 25×25 című kötetnek további ilyen alkotásai még a N°16 és a N°18 jelzésű művek.

A bűvös négyzetek szavai között találkozunk archaikus szóalakkal (ETETE, N°01), amely a versben a hangulatkeltés stilisztikai eszközévé válik, vagy ősi magyar névvel (Etel, lásd ETELÉ, N°01), becenévvel (ETA, N°13), hapax legomenonokkal (SÓZÁR, N°02; SÓKAR, N°11; ERŐLÉ, N°04; VÉRÉV, N°20), ritka ragozású szóalakkal (NESZEN, N°05), tájnyelvi változattal (SIKET, N°21) és elbeszélő múltú igealakokkal is (LEÁSÁ, ÁSÁEL, azaz: ásá el, N°22). Egyes sorokban pedig lehet akár szóhatár is, vagyis két, ritkábban három szóból is felépülhet egy négyzetsor: ÓDARÁ (óda rá), ZAJAZ (zaj az) N°02; ÉLELÓ (él e ló), N°05; AZAHÓ (az a hó), N°11. Mindezek a nyelvi elemek a jelentésükkel, hangsorukkal, tájszói vagy archaikus voltukkal, esetleg ritka előfordulásukkal stilémákká, expresszív stílusértékű szavakká válnak.

L. Simon László szerint Papp Tibor „három pilléren nyugvó erős hidat hozott létre”. A régi képversköltők poétikai eszközrendszerét idézi az első pillér (amelyről fent már szóltam), a második a kortárs avantgárd alkotók experimentális törekvését, a harmadik pedig a hagyományos formát, a lineáris olvasatot kedvelő olvasókkal teremti meg az összeköttetést.13

A második pillér vizsgálatánál nemcsak a palindrómák14 hagyományos versformába nyitását tarthatjuk innovatív gesztusnak, de Prágai Tamás meglátása szerint a klasszikus avantgárd mondatalkotásának átértelmezését is, egy olyan horizonton, melynek „tájolási pontjait a modernség esztétikája határozza meg”, s így a könyv egyfajta „kettős provokáció”, a „»kettévált modernség« mostohája és felkiáltójele”. A tartalomjegyzék, amely a bűvös négyzetek kicsinyített képét és a szövegek első sorait jelzi, megközelíthető például egyetlen költemény verssorainak felbontásaként is:15

„Festett csokorként úszik a vízben / Rázós, áradó zaj. Az. Óda rá! Sózár / Vidd a tüzet a kádig / Csak veled, csak néked, csak rajtad, csak érted / Ráró a lónév / A költészet árnyékában pojáca a bicskát élező / A radar, mint a cápa, megcélozza cukros húsodat / Csak a költészet sátra véd bennünket” stb. A kezdő verssorok (huszonöt egymásba fűzhető sor) önálló költeményt alkotnak.16 Prágai Tamás megállapítása (hipotézise) szerint a „»jól formált« mondatok belesimulnak abba a konvencionálisabb, hivatalos lírai hagyományba, melyet nálunk mind a mai napig érezhetően a Nyugat poétikája határoz meg”. Példaként a N°13-as kubushoz tartozó verset említi.17 De a hagyományos poétikai formákat felvillantó és az avantgárdba ötvöző költői attitűddel találkozhatunk a Madarakkal takarózom kezdetű versben is. Az ősi dalformát idéző felütésnek, a tiszta, zenei hangzású, páros rímű kétütemű nyolcasok ütemhangsúlyos verselésének szimultán jelleget kölcsönöz az ionicus a minore visszatérő ritmikussága. Ezt a hagyományos formába zárt gondolatsort majd az ötödik sor nyitja meg a szabadabban áramló verssorok irányába:

Madarakkal takarózom,
elrepülnek, becsukódom.
Daluk, bajuk engem nevel,
verseimet ők viszik el
az alvilág ütőerébe.

Bakév, rákév, vérév, végül
a disznóé következik,
a legeslegeslegdisznóbbé.

Hiába vigyáz a kondás az ebére,
a bére kevés lesz ebédre.

Ereszkedik az éhség, mint a köd.
Búsulna bár erjesztett szőlőleven,
de semmit ér krokodilkönnye,
a költő se tudja súlyát lemérni.

A pokol „ütőerejében” új csillagjegyek képződnek, a véré és a disznóé. A hipertúlzófok („legeslegeslegdisznóbbé”) és a kevés bér, az elmaradt ebéd, az éhség kauzalitásként kapcsolódik egybe a folytatásban: az okozat, az éhség (a szegénység) s annak elviselhetetlensége, a kilátástalanság határozza meg a verszárlatot. A négyzet bűvköre (ereje) se oldhatja már fel ezt a reménytelenséget.

A N°20-as kubusnak ez egyetlen olvasati variációja csupán. De számtalan változatot, talán az éhséget, a nyomort, a „disznó évét” eltörlő variánst is magában hordja a betűnégyzet. Erre a kreatív olvasói megközelítésre ugyancsak lehetőség van a költő példája, a szókapcsolatokat költeményekben kibontó alkotótevékenysége nyomán. A 25 bűvös négyzet megfejtése tehát nemcsak játékra hív, hanem meditatív megközelítésre is: az olvasó a konkrét és a szabad versek áramában a költői teremtőmunka részesévé válik. Egy olyan nyelvi-poétikai rendszer aktív résztvevőjévé, amely megnyitja a betű- és szövegelemeket, a verssorokat és vizuális formákat egy értelmezői-alkotói továbbgondolás felé.

Jegyzetek

1 Graff András: Methodica poetices praecepta, 1642. RMK II, 606. Lásd KiliánIstván: A régi magyar képvers, Felsőmagyarország Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, 1998, 18.

2 Azaz 22-féle irányból közelíthetjük meg a betűnégyzetet. Moesch Lukács kubusát lásd: Kilián, i. m. 19.

3 Uo. 22.

4 Simándi László műveit lásd: Kilián, i. m. 53, 84–85, 197.

5 Kilián, i.m. 25. Mudrony Márton a következő fohászokból alkotott mágikus betűnégyzetet: Jesus, OmniaVincit Amor, Sis Bone Christe Meus, Fides, O Bone Jesu. Uo. 54.

6 A kétágú gyertyatartó a Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk kezdetű karácsonyi ének szövegét rejti magában. V. Ecsedy Judit: „Mesterkedő” nyomdászok. A barokk kor különleges nyomtatványai. In A magyar grafika 50 éve, 62.

A betűnégyzetek megtekinthetők: http://www.mgonline.hu/archive/jubileum/10/50_jubileum_62-69.pdf

7 A SATOR-AREPO ókeresztény mágikus betűnégyzetet egy Krisztus utáni II. századból származó tégla (és más ókori emlék) őrizte meg az utókornak. A lelet Aquincumban került elő. A betűnégyzetnek bár nem mindegyik latin szava értelmes, de minden sora olvasható balról, jobbról, felülről, alulról, s mindig ugyanaz az öt szó fordul elő benne az olvasati megközelítések során. Ezt a betűnégyzetet házak falába karcolták, nyakba akasztott papírlapon hordták, amulettként használták. Ugyanis ez a nyelvi játék a PATER NOSTER szavak betűit rejti magában. A TENET szó pedig képszerűen is megjeleníti a megváltás jelképét, Jézus keresztjét. (Vadai István: Bóbita, a Tiszatáj diákmelléklete, 62. szám, 1999. szeptember, 7–8.) Fáy Zoltán szerint az egymást keresztező két TENET előtti és utáni A és O az őskeresztények számára a kezdetre és végre utalt (az alfára és ómegára), így töltötték meg tartalommal a 70-ből származó, szerinte vélhetően még nem keresztény pompeji feliratot. (Fáy: A SATOR-amulett, Magyar Nemzet, 2004. szept. 4.) Weöres Sándor a Tizenkettedik szimfóniában a vers záró akkordjába ugyancsak beépíti az ókeresztény képvers-motívumot. A „sátor / a répa / téved / opera / flótás” a mágikus latin betűnégyzet „magyarrá torzított” variáns szavai. Vadai István interpretációja szerint a Weöres-verset meghatározó almamotívum a mű végére így egészül ki a bűnbeesés jelentéskörével, s válik filozófiai költeménnyé a Tizenkettedik szimfónia. Vadai: uo.

8Vargha Balázs: Játékkoktél, Minerva, Budapest, 1967, 97–98.

9Az első értő elemzést a kötetről Prágai Tamás írta. A tanulmány eredetileg a Magyar Írószövetségben hangzott el a könyv bemutatóján, 2007. szeptember 13-án. Lásd Prágai Tamás: A bűvös vadász, PappTibor: 25×25 bűvös négyzetek (Magyar Műhely, Budapest, 2007), Bárka, 2008/1., 63–66.

Illetve: http://pragaitamas.blog.hu/2009/11/04/konyvajanlo_helyett_egy_kotet_bemutatasa#comments (Letöltve: 2009. dec. 17.)

10 Uo. Prágai Tamás kuriózumként az 1900-as évek elején élő Breyer Gyula sakknagymester hosszú palindrom szerelmes levelét is közzéteszi: „Nádasi K. Ottó Kis-Adán, májusi szerdán e levelem írám. A mottó: Szivedig ime visz irás, kellemest író! Szinlelő sziv rám kacsintál! De messzi visz szemed… Az álmok (ó csaló szirének ezek, ó csodaadók) elé les. Irok imemessze távol. Barnám! Lám e szivindulat Öné. S im e sziv, e vér ezeket ereszti ki: Szivem! Imeleveled előttem, eszemet letevő! Kicsike! Szava remegne ott? – Öleli karom át, Édesem! Lereszket évasziv rám. Szivemimád s áldozni kér réveden – régi gyerekistenem. Les im. Előtte visz szived is. Ég. Érte reszketek, szeret rég és ide visz. Szivet– tőlem is elmenet – siker egy igérne, de vérré kinzod (lásd ám: ime visz már, visz a vétek!) szerelmesedét. Ámor (aki lelőtt ó engem, e ravasz, e kicsi!) Követeltem eszemet tőled! E levelem imeviszi… Kit szeretek ezer éve, viszem is én őt, aludni viszem. Álmán rablóvá tesz szeme. Mikor is e lélekodaadocsók ezeken éri, szól: A csókom láza de messzi visz!… Szemed látni csak már!… Visz ölelni!… Szoríts!… Emellek Sári szivemig. Ide visz Ottó. Ma már ím e levelen ádresz is uj ám: Nádasi K. Ottó Kis-Adán.”  Napjainkban pedig a leghosszabb magyar palindromot Szabó Tibor alkotta. 1300 karakteres, oda-vissza olvasható szövege 2009. augusztus 16-án készült.

Lásd: http://konyves.blog.hu/2009/08/24/update_a_leghosszabb_magyar_palindrom (Letöltve: 2010. febr. 12.)

11 Uo.

12 L. Simon László méltatását lásd: Papp Tibor 25×25Bűvös négyzetek, Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2007. (back cover). Egy versnek (akár egy szabályos, klasszikus verssornak) négyzet alakzatba való megformálása, „betördelése” a versnégyzet. Míg a betűnégyzet logikai játékot (fejtörést) jelent a betűkkel.

13 Uo.

14 A palindrom régies neve: palindróma.

15 Prágai: uo.

16 Hasonló poétikai alkotómóddal él L. Simon László is a nem lokalizálható című verseskötetében (Orpheusz Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, 2003). A kötet hármas, keretes szerkezetű alkotás, ugyanis a tizenhárom egymásba fűződő költeményt mottók fogják közre, s a nyitó vers címe (nem lokalizálható) visszatér a kötetzáró versben: „már / nem lokalizálható / semmi sem / gondoltam”. A harmadik egységet pedig maguk a versek alkotják: a tizenhárom költemény mindegyike hármas tagolású. Azaz minden vers a cím egysoros kiegészítésével kezdődik, majd kurzívval a lírai én visszaemlékezéseit, képzeletbeli szerepeinek felidézéseit olvashatjuk, s a harmadik rész (immár antikva betűkkel) a jelen állapotot rögzíti. Így olvashatjuk akár folyamatosan is a verseket, vagy a hármas tagolást (az egysorost, a kurzívot és az antikvát) egymástól elválasztva, illetve a részeket egymásba fűzve is. A verscímek egymásutánja – akárcsak a kezdő verssorok – önálló költeményt alkotnak. Lásd Kelemen Erzsébet: Részletek a teljességből – L. Simon László munkásságáról. Magyar Műhely, 147. szám, 2008/2., 18.

17 „Aki nedves falevélként érinti arcodat, / aki hangod színét fényesíti anyaggal, / aki rabként rabol rokonszenvet a tekintetedből, / árnyékod játékát is megőrzi az. // Mitől zár el? Az életemtől, / aminek az ára te leszel. / Bármilyen furfangos a radar, / Eta rá ne nézz. / A nagy ő mindenkit leráz: / csontfalat, ellenfelet, / éretlen legendákat, / kidobja a szárított kenyeret / és szemem sötét vizéből a fénymalacokat.” Prágai: uo.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.