Archívum

Levél a kedveshez; szerelmes szonettek

Sajó László
2010. április

Levél a kedveshez

mióta úgy elmentem                  mióta nem vagy itt
lakatlan lett a ház csak                   néhány patkány lakik
bennem koszos galambok                   és por piszok a padlás-
tér hálójában pókok                     lenn szar embermaradvány
minden mi rám hasonlít                     lerágtam már magamról
sötét sarokban lomhán                     mozdul felém a nagy pók
vérem bőregér kering                     agyam kómába fagyva
lógok csontvázvállfán ing                      emlékeztet magamra
ha nincs isten ki ordít                     halálra riadtan
kiáltom minden érted                     van minden miattad
saját halál az élet                     saját szavam se értem
utolsó patkány vinnyog                     létem padlásterében
bevettem életmérget                     lélegzetadagokban
az élőnek kevés de                     elég lesz egy halottnak
halálszirén sziréna                     vijjog de még ne még ne
szív szorong várom belépsz                     létem padlásterébe
kiszellőztetsz vetkőztetsz                     fürdetsz kitakarítasz
port piszkot pókot patkányt                     rend van vagyok ha itt vagy
létünk padlásterében                     rám szólsz egyél! legyél! te!
lekvárra méh darázs száll                     vajasmézes kenyérre

szerelmes szonettek

mert minden érted létezik
mert minden általad van
most semmi nincsen ott ahol
nagyon vigyázz magadra

mert minden érted létezik
viharban hőgutában
megyek nem én a lépteim
a lábam lép utánam

hiába jambus vers pia
kapaszkodó viharban
hiába önterápia
mert minden általad van

és minden érted létezik
kezem pohár a kés ez itt

*

a vaj kenyér mert enni kell
üríteni kihányni
magam magam temetni el
de nincs ki nincs kit bármi

megtörténhet mert általad
és érted nincsen semmi
tükörben téged láttalak
fogat mosni elmenni

megyek veszek zsömlét kiflit
nem mindegy zsömlére méz
lekvár kenhető de nincs kit
etetni tükör ne nézz

vajon méz és néz vajon ki
a fogkefém még ne dobd ki

*

vállad véredtől rózsaszín
húsában fehér a porc
elszopogatom csontjaid
ezérted most meglakolsz

hajló nyakad édes ivét
gömbölyű csigolyáid
nézem nappal éjjel ki véd
halál amikor rád nyit

számban csókod íze helyett
édes véred megalvad
mondd hol találhat fekhelyet
ki már benned sem alhat

hol vagy itt már csak csontjaid
húsodban én pondró lakik

*

mi van veled a gáz a csap
elzárva hűl a kávé
és megkövül nem láttalak
millió éve kábé

cigid parázsló csillagok
és füstködandroméda
fénymorzevészjel itt vagyok
jussak szemedbe néha

de csillagom már rég halott
üres sötétség pernye
mintha létezne nézd az ott
fény üszke száll szemedre

mikor kihűlt minden
SOS-t küld isten

*

(madeleine)

lekvárra buktára porcukor
a fény fonottkalácson
emlékszel édes amikor
kekszem teádba mártom

briósra szórt kristálycukor
ropog fogadban nyeld le
mazsola mákban fuldokolsz
véred csöpög a tejbe

szerelmeslevél croissant
vajmézes fonottkalács
hát nem mindegy ki kit zabál
méh vagy tejbe fúlt darázs

emlékszel én emlékezem
vajasmézes zsemléd eszem

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.