Archívum

megkezdett szépség. Az ikonfestés szabályai; Rövididőre; Ajólismert; Mindigígy; Belsőösvény

Jász Attila
2009. július

megkezdett szépség. Az ikonfestés szabályai

„…arról hoznak hírt, mi van a test túloldalán.”
(Pavel Florenszkij)

(i, Fra Angelico próbálkozásai)

Minden újabb és újabb Krisztussal, kit
kolostorok csendjében feszítek falakra,

újra és újra átélem szenvedéseit a kereszten.
Könnyeim ködpáráján át látom csak, ahogy

megszületik. Ahogy megszületik ecsetvonásaim
nyomán, újra és újra, haldokló Jézus Urunk.

(ii, Rubljov belső monológja)

Isten nevet rajtunk, olykor sír is. Az ikon törött ablak
az örökkévalóságra, homálya túlmutat az időn, a sírig.

Csupasz fákat látsz, égboltot átszelő villanyvezetéket,
kéményeket és háztetőket. Nekiállsz, kaparod a festéket.

Égboltot látsz, fákat átszelő fényes villanyvezetéket,
számolod az estéket. Isten sír, isten nevet. Elkezd,

de nem fejez be
helyetted semmit.

(iii, Raffaello Santi kételyei)

Sötét ragyogással elevenedik meg a befejezetlen Madonna-
kép az éjszaka mélyének ággyal szemközti festőállványán.

Sosem fejeződik be
egy elfelejtett álom.

Rövididőre

P. J. elbújik a Keresztény Múzeumban

Az utolsó teremben az éjszakai portás lekapcsolja a villanyt
zárás előtt. A kereszthalál fenyegető közelsége rövid időre
visszasimulhat megint a sötétbe. Csak csendesen, nyugodtan,
van idő. Reggel minden kezdődik elölről. Felkapcsolják a villanyt.

Ajólismert

Kovács Melinda meséinek mögöttes világa

Arcra borult műanyag szobrok szertartása a félszáraz fűben.
Hajnali harmat csorog az elhasznált időtől horpadt arcokon.
Fájdalom és ismeretlen meztelenség. Az alázat szabadsága.
Ismert bűnök és megbocsátások a bűntelenség áhítatában.

Az urnatartó betonfal tövében sárga gyermekláncfű dacol.
Elhagyott, angyali végtagok a folyosón. Az én, az én, az én
vagyok jelei az olvadó hólében szanaszét. A hűtlen padláson
ismeretlen fájdalom és alázat kottázza a jól ismert dallamot.

Mindigígy

kurcsisiáda

A mozdítatlan kilincs mögé nem képzelsz újabb krimitörténetet.
Lépcsőket a test alagsorába, borzongató simítást a lélekkocka élein.
Régi seb lüktetését a bőrön. A sötétben, az ajtó mögött üres bőrönd.

Végül egy meg nem történt érintés emléke marad, egy mintha.
Finom, szürkés karcolások az agyról készült röntgenképeken.
Az apró porszemcsékbe belerajzol valaki a lámpabura szélén.

Letörli egy óvatlan kéz. Ennyi, kész.
Én is mindig így szerettem volna
líraivá álmodni a megrajzolt tájat.

Belsőösvény

Nádor Tibor képeihez

Amikor a fény jut főszerephez, ha rendezőként engeded,
a szürke színes árnyalatai szívesen asszisztálnak neki ehhez,
az árnyék a fénypászmák legjobb barátja lesz. Megérkeztél,
belső ösvény vagy a képbe. Bár nem látszol, isten hozott.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.