Archívum

A hunfalvyzmus és a nyelvújítás

2009. július

Az ép magyar nyelvérzékű nyelvtársaink sokasága utasítja el a „finnugor” nyelvészkedést úgy, ahogy van, de leginkább szótörténeti elemzéseit. Jogtalanul és pontatlanul. Nyelvédesanyánknak, mint minden hozzá hasonló korú hölgynek, vannak szülei, déd-, ük- és szépanyái-apái, ugyanígy gyermekei, unokái, megszámlálhatatlan sokaságban és fokokon. Ezek között kétségkívül ott szerepelnek az ugorok és a finnségi népek is. Hogy esetleg kik még, arról az ugor–török háború óta sunnyog a tudomány. A XIX. század második felében ugyanis az említett háború látszólag ugor győzelemmel végződött, valójában két szűk látókörű kultúrpolitikus – Hunfalvy Pál és a később Józseffé lett Budenz – diktatúráját hozta, valamint a józan ész bukását – mint minden zsarnokság. Az erőltetett és egyoldalú szóhasonlításokat, származtatásokat, az ugor ősnyelv kitalálásába fektetett tömérdek sarkifény-kergetést mellőzve elég egyetlen példa, a Hunfalvy nevéhez fűződő „szabály”: csak az a szavunk tekinthető magyarnak, amely a rokon nyelvekben megtalálható. Eszerint az évezrede adatolt magyar szavakat, a milliós nagyságrendű szókincsünket a finn és az észt kivételével egy-két száz éve följegyzett töredék nyelvek szavaiból szabad csak magyarázni. Azaz hunfalvyzni. A többi szó vagy jövevény, vagy „ismeretlen eredetű”. Hunfalvysta szótárainkban ezekből van a legtöbb. Mókás, nem? Ideje szétválasztani nyelvünk őstörténetét – benne a finnugor rokonsággal – a hunfalvyzmustól, vagyis a rárakódott hatalmi szempontoktól és a belőle eredő téveszméktől, például a szétszerkesztéstől. Ég szavunkat így vették ketté, mert az ’égbolt’ értelemnek van a miénkénél fél évezreddel is későbbi (!) följegyzésű és távoli (zürjén ’synad’ = levegő, és finn ’sää’ = időjárás) kapcsolata, az igei értelemnek pedig ugyancsak kései cseremisz, zürjén és osztják. Ha a sokkal korábban följegyzett magyarból indultak volna ki, akkor azt mondanák, ami ésszerű: az ég mindkét jelentése kiveszett több rokon nyelvből, viszont egyikben-másikban megváltozva ugyan, de fönnmaradt. Minthogy a magyarban megőrződtek őskori világszemléleti és bölcseleti elemek,1 melyek még a középkorban is éltek,2 nálunk a két ég jelentés egy maradt. Okkal.

Akár az egy számnév, mely „mindeneket magába foglal”, és az egy/id = szent, mely azt jelenti, hogy az Egyház mindenkit magába fogad.

Ősi finnugor szavaknak tekinti a TESZ a nyal, nyel, nyál, nyelv, nyel sort, és külön-külön származtatva veti össze őket a rokon nyelvek hasonló jelentésű alakzataival. Lényegében négy külön szónak tekinti őket, mert szórtan fordulnak elő: az egyik itt igen, ott nem.3 A rokonság kétségtelen, ámde fordított. A mi nyelvérzékünk e négy szót azonos gyökből eredettnek tekinti: alakjuk, szerepük, jelentésük hasonlósága miatt. Természetesen ezen a véleményen van a CzF is: „nyelv azon számos szók közé tartozik, melyekben a v képző átalakult igeneves ó v. ő, tehát eredetileg nyelő, melyből lett: nyelü, végre: nyelv, mint ölő, ölű, ölv, oló, olu, olv, homó (omó), homu, homv (hamv). Így képződtek elavult gyökökből: enyü, enyv; könyü (gönyű) könyv; nedü, nedv; kedü, kedv; fenyü, fenyv stb. Legtökéletesebben öszveüt e származtatással a csagataj jalin = nyelv, jala-mak igétől mely am. nyal-ni (Vámbéry); hogy pedig nyal és nyel teljesen rokonok, nem hiszszük, hogy valaki kétségbe vonná. Több régi nyelvemlékben eredeti alakjában találjuk. »Menden nép, nemzet és nyelő (azaz nyelv) valamely káromlatot beszélend.« (Bécsi codex. Daniel profétában). »És ő szájokbun álnok nyelő nem lelettetik.« (Sophonias profétában). Sőt néhutt csak nyel. »Szólásnak vagy nyelnek ő büne.« (Nádor-codex). »Ez átkozott harmad nyelnek gonoszsága.« (Góry-codex). Rokonok a vogul nelma, nilm, osztyák nälim, nälem. Egyébiránt Vö. NYEL, (1). A finn kieli szót némelyek más eredetünek tartják, s ezért a magyar ’nyelv’-nek ’nyelő’ eredetét is kétségbe vonják. De a magyar régiség minden kétséget eloszlat, s többet bizonyít bármely rokon nyelvnél, különben pedig a csagataj nyelv is mellettünk szól. A mongolban is k-val áll: kelen.”

Vajon annak van nagyobb valószínűsége, hogy a „finnugor ősnyelvben” négy, a nyelv két értelmét figyelembe véve öt külön szó keletkezett a hasonló képű, szerepű jelenségekre, majd ezek a szavak szétszéledtek, változtak a szétszóródó rokonok közt, ámde a magyarban az említett négy alak és jelentés valamely okból egységes alakot s jelentést öltött? Vagy ennél ésszerűbb, hogy ősgyökük a magyarban született, s onnan került a tőlünk elszakadt rokonokhoz, s formálódott tovább? A józan ész ilyesféle megcsúfoltatása aligha nevezhető finnugrizmusnak, még kevésbé tudománynak, legföljebb hunfalvyzálásnak. Hunfalvy tettestársa, Budenz szerint például a (első említése: Tihanyi alapítólevél, 1055 – reá) a nyolc évszázaddal később (!) följegyzett vogul rah – kb. rang’kívül’, esetleg a rahka – kb. rangka – ’félre’, ’oldalt’ szavakból magyaráztatik, s véletlenül sem fordítva. Mi sem természetesebb, mint hogy a „kikövetkeztetett ugor alapalak” a vogulból elrugaszkodva a rahe lehetett. Még jelentéssel is föltarisznyázták: ’felszínt’ érthettek rajta az ősugorok, akiknek ki- és hollétéről amúgy semmi adat sincs.

A TESZ – Történeti Etimológiai Szótár – és a szintén hunfalvysta csapáson járó Etimológiai Szótár (ESZ) szerint mozog igénk bizonytalan eredetű, mert nem könnyű levezetni bizonyos jurák és szelkup szavakból. Hogy belső fejlemény lehetne a moz gyökből, ami a mocoroggal is összefüggésben áll, meg az izeggel is, s általuk gazdag családdal, az a szótár szerkesztői számára vállalhatatlan, noha a kapcsolatról tudnak, mert tényleg tudósok, csak éppen nem merik lerázni láncaikat.

A hunfalvyzmus egyik – nyilvános – kiindulópontja annak a hiedelemnek az abszolutizálása, miszerint az elmaradott, esetleg írásbeliség nélküli népek többet őriznek meg hagyományaikból, mint a szerencsésebb anyagi és művelődési sorsot élvezők. Ebben akad némi igazság, de hogy a teljes hiányzik belőle, az erősen valószínű. Nehezen állítható, hogy például a dél-baranyai beás cigányok nyelve közelebb áll Cicero beszédéhez, mint IX. Piusz enciklikáié.4 Az sem zavarja a szekta tanait, hogy az uráli rokonok valaha hantira és manysira váltak szét, majd az alig nyolcezres vogul/manysi nép már a XIX. századra négy, egymást nem értő tájszólásra szakadt, szavainak eredeti alakja így a ködbe vész. Ezzel szemben a magyar nyelv egyik rendkívüli tulajdonsága az állékonysága: európai nyelvtársaihoz képest roppant keveset változott az elmúlt s elég jól adatolt hét-nyolcszáz év során. Vajon mi lehet ennek az oka? Csak nem a gyökrend, ami nálunk nagyjából épen maradt? Varga Csaba hívta a föl a figyelmet arra, hogy a gyökrend óv a gyors változástól! Az egy gyökből sarjadt, hasonló szemléletességű, több tucatnyi vagy olykor több száz szónak egyszerre kéne módosulnia!5

Nemcsak szavaink és nyelvünk szerkezete tart ki erősen az időben, hanem szemlélete is. Nevezetesen azok az őskori6 eszmék, amelyek eddig föltárt részéről Beavatás a magyar észjárásba című nyelvrégészeti könyvemben7 számoltam be. Például arról, hogy Nyelvédesanyánk emlékszik a több mint két és fél ezer éve virágzott minőségi matematikára,8 amelyet leginkább püthagoreusként ismerünk, ám ez a számszemlélet hatotta át a korabeli magaskultúrák számfölfogását Egyiptomtól Mezopotámián és Iránon át Indiáig. Sőt, emlékezete oly eleven, hogy Nyelvédesanyánk máig ebben a jegyben képzi az új szavakat, lásd például: egyenlet, egyenruha, egylet stb.

E számbölcselet az alapja a szintén őskori analógiás és szemléletes gondolkodásunknak, a holisztikus világ- és nyelvszemléletünknek. Vegyük például ikerszavaink ezreit (!), köztük a süt-főz, esik-kel, sőt: él-hal képződményeket, melyek ellentéteket oldanak egybe. Soroljuk még ide az olyan szavainkat, mint magyaráz, egészség, gondolkodik stb.9 Vagy éppen magát nyelvünk gyökrendjét és ősrégi összefüggését zenénkkel.10 Az említettek s az itt föl nem sorolt további nyelvrégészeti leletek egyelőre meghatározatlan korú ősépítményekként magasodnak ki a hunfalvyzmus barakktáborából. Ráadásul egyáltalán nem romok, ma is eleven, önépítő képződmények, bennük laknak a nyelvükben élő magyarok. Szegény, párbeszédképtelen11 hunfalvysták hogyan is vehetnének tudomást róluk?

A hunfalvyzmus valójában hazugságszisztéma, zárt rendszer, melyből kilépni tilos. Aki megpróbálja, eretneknek minősül, azonnal kiesik a „tudományból”12 és a szcientifista13 közéletből.

*

Az ép magyar nyelvérzék máig a belső nyelvértelmezés alapművére, a Czuczor Gergely és Fogarasi János által készített A magyar nyelv szótárára (CzF) támaszkodik. Jómagam Mészöly Miklós állandó hivatkozásai nyomán kezdtem érdeklődni e csodálatos mű iránt. Mint ismeretes, a CzF szerint a magyar: gyöknyelv.14 Szavaink rendszert alkotnak, s a mintegy 2400 gyök toldalékolásából keletkeztek és keletkeznek.

Ezt a magyarok mindenkor tudták. Íme A nagy magyar szótár belső elrendelésének s miképeni kidolgoztatásának terve. Utasításul a Magyar Tudóstársaság tagjainak című, 1840-ben kelt irat néhány mondata:15 „Előszó. E terv első része, gróf Teleki József akadémiai elnöknek, alapul elfogadott, koszorús munkája (Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja. Pest, 1821) után készítve, előleges tudomásul a tagok számára, 1834. kinyomatott.

Azóta annyira haladván az előkészületek, hogy maga a kidolgozás is már munkába vétethetnék; e terv, 1839-dik évben, a kis gyülésekben még egyszer átnézetett, nagyobb világosság okáért helyenként példákkal toldatott meg, itt-ott a kifejezések határozottabban ejtettek; a VII-d. nagy gyülés határozata a szótár miképeni dolgoztatásáról, valamint a Vörösmarty Mihály nyelvtudományosztályi megbizott rendes tag példány-czikkelyei, miképen azok, a kis gyülésekbeni szoros vizsgálat után, el lőnek fogadva, hozzá kapcsoltattak: s mind ezek együtt, utasitásul a tagok számára, a X-d. nagy gyülés rendelétéből, ezennel kibocsáttatnak. Pesten, a kis gyülésből junius 30. 1840. D. SCHEDEL FERENCZ titoknok.”

Így kezdődik A magyar nyelv szótárának körvonalazása Akadémiánk nagy- és kisgyűlései által, többszöri, tehát a lehető legalaposabb megvitatás után. Lentebb, rögtön az első fejezetben roppant érdekes megállapítást olvashatunk nyelvünk természetéről. Előrebocsátandó, hogy ekkoriban egy ügyvédbojtárnak, kollégiumi tanárocskának, falusi lelkésznek is kellett tudnia legalább latinul és németül, hisz ezek voltak a hivatalos nyelvek, a régi határozatok, törvények, iratok és ítéletek e nyelveken fogalmazódtak. Ezenkívül tót, rác, oláh vagy egyéb nemzetiségi vidékeken az ügyfeleik-híveik nyelvében is alapos jártasságot kellett szerezniük. Akadémiánk ráadásul a kor legnagyobb nyelvművészeit is körébe vonta, akik nyelvünket művelve belülről értették azt. Például Vörösmartyt, később Aranyt. Az akadémikus urak tehát sok más nyelv ismerete s anyanyelvünk benső, költői ihlete alapján juthattak arra meggyőződésre, hogy: „A magyar szótár alkotásának, nyelvünk természete szerint, némely főbb szabályokat kivéve, különbözőnek kell lenni minden egyéb nyelvek szótárainak alkatától, valamint az eddig készült magyar szókönyvekétől is.” Tehát a magyar nyelv természete eltér az indoeurópaiakétól. A körvonalazók bizonyára tanulmányozták a nyelvész gróf Teleki József akadémiai elnök iránymutató tanulmányától kezdve, azaz majd húsz esztendőn át a korabeli és korábbi külföldi szakirodalmat is, ezért vetették el. A magyar nyelvtudomány pedig ekkoriban bontakozott ki. Megjegyzendő, hogy e korai művek egyike, Kresznerics Ferenc Magyar szótára (1831) szintén a magyar nyelv belső gyöktermészetét vizsgálta, bár nem használta még a CzF szakkifejezéseit.

Hogy milyennek gondolták a legműveltebb magyarok anyanyelvük belső természetét, arról világosan rendelkezik a szószármaztatásról szóló V. szakasz második bekezdése,16 melyben meghatározzák szavaink alapelemét, gyökerét, „atomját”: „A szók vagy gyökök, mint péld. rom, vagy származékok, mint romladék, vagy összetételek, mint vár-rom, le-ront.

Gyökszónak hivatik az, mely nincsen szóképző által alkotva. Az ily gyökszók vagy eredetiek, vagy kölcsönzöttek. Ezek eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve, alig mondhatni valamit, mert az ős régiség homályában vész el. Már az ily gyökszókról, akár azok a finn, zsidó, arab, akár a perzsa, mongol, török, tatár, akár tót, német, deák, görög nyelvvel legyenek közösek, legtanácsosabb ezen szabályt követni, hogy: hol a kölcsönözés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből világos, ott az kijelentessék; hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.”

Ez volt tehát a XIX. század első felében a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak általános véleménye, mely nyilván nyelvérzékükből fakadott, mivel akkor emez adottság a maga természetességében létezhetett és működhetett.

*

A gyökrend meglepően csodálatos bizonyítéka az említett korszakba átívelő nyelvújítás.

A nemzeti ébredés évtizedeiben vívott nyelvi harc Mondolatostul a magyar nyelvtörténet remek fejezete. Természetesen sokan támadták az újítókat, némelyek labancozzák őket mindmáig, de a mozgalom többet javított, mint ártott. Először is azért, mert tényleg népi volt, vagyis a magyarul beszélők véleményét fejezte ki, s ezért nem torkollott hunfalvyzmusba, azaz tudománytalan diktatúrába. Másodszor azért, mert az erőszakosak ellenében Nyelvédesanyánkra bízatott a döntés, ő pedig jó királynőként az észjárása szerinti leleményeket tartotta meg. A magyar észjárás alapja a gyökrend, ebből fakad az egységlogika, a gyökhangsúly, a hálószerűség, az egyszerűség, a lényeglátó-levezető/deduktív gondolatmenet, a rokonítás/analógia, a mellérendelés, a képiség és a kétféltekés gondolkodás. Ezeken alapul nyelvünk máig eleven önépítő rendszere.

Könnyedén elhajtotta például a gyökérhiszemet, s vele szemben megtartotta az alapelvet. Kidobta a hadroncot, s megmaradt az újonc; az átkupidolni sem ejtett szerelembe senkit, viszont a bökkenő hódított. Az ősi elme annak idején is elmélkedett, de elméletet csak az újkor divatjával kezdett alkotni 1813-ban.

A nyelvújítók maradandó alkotásaikban – józan magyar ésszel és ép nyelvérzékkel – a gyökrendből indultak ki. Jóval a CzF előtt! Legsikeresebb alkotásaikban a fölfrissített régi és tájszavak mellett rendre ódon gyökszavakat vettek elő, és toldalékoltak az új igények számára. Nem feledkeztek meg a gyökök jó részében még eleven képiségről sem! Az észjárásunk szerint alkotott szavak azért terjedtek el oly gyorsan, mert nyelvtársaink rögtön, mindenütt értették őket. Ez a magyarság egyik különös adottsága. Nálunk nincsenek nyelvükben szegények, s a néprajzosok a megmondhatói, hogy iskolázatlan pásztorok, parasztok mennyivel választékosabban, finomabban és magyarosabban fejezik ki magukat számos akadémikusnál.

Lássunk példákat! Ő személynévmásunk már a középkorban családot nevelt: önnön, önmaga stb. Ebből lett Széchenyi javaslatára az ön megszólítás, s származott belőle a nyelvújítás során: önző, önzetlen, önérzet, önálló, öngyilkos és vagy száz más szavunk, egészen mostanáig: öngól, öngyújtó stb. Ősrégi al gyökszavunk ezernyi szót virágzott a nyelvújítástól folyamatosan az alkonytól az alagúton át az alapítványig, s mind a lentiség, az alsóság képére támaszkodik. Év szavunk kétszáz esztendeje jobbára már csak toldalékaiban élt. Ezekből bontották vissza a gyököt – a műveletet pontatlan hunfalvyzmussal szóelvonásnak szokás nevezni –, s toldalékolták új szavakká: évkönyv, évszak, évelő. Szakkönyveink szerint hasonló esett meg a szintén bámulatosan termékeny gyökünkkel, a körrel is. Vizsgálandó csoda, hogy ezek az aludni látszó gyökök szunyókálva is folyamatosan sarjasztottak új töveket és törzseket – a kör és alakváltozatai: ker, kar, gur stb. – vagy ötszázat! Maga a gyök is ekkor elevenedett meg a gyökér, gyökeres szavakból.

Így megy ez a mai napig, lásd: önkakaó, önadózó, alvószámla, alapszerződés, körbetartozás, környezetszennyezés. Vagy a számítógép világában: merevlemez, tárhely, villámlevél, háló

Szókeletkeztetésünk ékes bizonyítéka annak, hogy nyelvünk – ellentétben a szétszerkesztő hunfalvyzmus elképzeléseivel – önszervező rendszer.

*

Igen érdekes volna elgondolkodni azon, hogy az áltudományos nyelvtudományi diktatúrában milyen lett volna a nyelvújítás. Ha megnézzük például a románt, akkor láthatjuk, hogy nyelvújítása roppant természetes módon vett át nyelvcsaládi szavakat, kifejezéseket, s azok könnyedén illeszkedtek a megújított román nyelvbe. Hanem a „visszakövetkeztetett ugor ősszavakból” kik teremtettek volna műszót a kórházra, a mozdonyra? E kérdés nem mi lett volna, ha? csacskaság, mert biz a hunfalvysta álság ötnegyed évszázad alatt nem termett egyetlen szógyümölcsöt sem!

*

Szójátékaink alapja szintén a gyökrend, helyesebben az, hogy toldalékolandó gyöknek tekintjük a szókezdeteket. Így képződik a szeniális, a pirhonya, a türedelmes, a Romhányi, a rímhányó és a többi, egy adott pillanatban és helyzetben kiviruló, majd elhervadó szóötlet. Idekívánkozik Karinthy pompás Babits-karikatúrája, melynek humora abban áll, hogy az erőltetett alliteráció hatását gyökcserével fokozza: „Nyersei nyőleg a Nyugatban nyelentek nyeg.”17 A gyermekek szóteremtő kedve sem az „ugor ősszavakból” indul ki, hanem a gyökök gyakran még eleven őseleméből, a képből. Ők mintha elölről kezdenék… Sebestyén fiam négyévesként sem jött zavarba soha, ha valaminek a nevét nem ismerte. Honnan is tudhatta volna óvodásként a bérletszelvény nevét? Habozás nélkül nevezte bérleti beteszőnek, leírva a jelenséget, ugyanígy lemegyőnek a lépcsőt, féllátónak a monoklit, ebédi főzőkének a lábast.

*

Becézésünk is a gyökrendet követi. A kicsi Erzsébet nálunk leginkább Erzsi, az angolban Betty: ők a szó végével gyöngédkednek. A keresztnevek nemzetközisége persze befolyásolja a becenevek alakulását, de a magyar keresztnevek közt nem találtam kivételt: Szabi, Piri, Csabi, Boti, Ali stb. A szombathelyiek kedvenc csapatukat, a Haladást Halinak becézik, a ferencvárosiak – régen franzstadtiak – a magukét Fradinak, a debreceniek a Lokomotívjukat Lokinak, viszont az FC Liverpool rajongói Pool-t kiabálnak a mérkőzésen.

A Fradi példa arra is, hogy a magyar nyelvérzék az idegen szavakat is próbálja gyökösíteni.

*

A hunfalvyzmus a gyökrendet úgy vetette el, hogy soha meg nem cáfolta: egyszerűen azért, mert ez lehetetlen. Éppen ezért a kirekesztést, a sértegetést és a cenzúrát választotta harci módszerül. Elsőül kicenzúrázta a tudományos szaknyelvből a gyökrend alapfogalmát, a gyök szót – melynek eszméje a nemzetközi nyelvészetben az alapfogalmak közé tartozik –, és a módszertanilag hibás szótővel helyettesítette. Látjuk, hogy a gyök a jelentés alapja, alapképe, növénytani hasonlattal a gyökér, amelyből kihajt a törzs, azaz a szótő. A tő, a törzs a szó molekulája, a szó az atomja. Az atomnak is vannak részecskéi, a gyökelemek. Lapályos szavunk töve a lapály, gyöke a lap, lep. Ebből sarjad a család: lapos, lapít, lappang, lapát, lepedő, lepény stb. Az l hang gyökelem, rendszeres alkotója a lapos, lenti, alul, le stb., tehát hasonló jelentésű szavaknak.18 Ám a TESZ szétszerkeszti a szócsaládot. Szerinte és Budenz szerint a lapát szláv eredetű, mert előfordul hasonló alakokban és jelentésekben szláv nyelvekben. Ezért hiába a népes honi rokonság, a kiterjedt, egyalakú és értelmi közösséget alkotó szócsalád, szegény árva lapát „finnugor egyeztetése, valamint a lapos rokonságába valós sorolása téves”.

Nos, ezért és ezer hasonló tudománytalanság elkövethetősége miatt kellett a gyök fogalmának kikerülnie a tudományosságból.

Kirekesztett, háttérbe szorított minden olyan nyelvészt, aki nem adta meg magát a diktatúrának. Jellemző, hogy a hunfalvyzmus győzelme után az írók kiszorultak az Akadémia I. Osztályából. Föl sem merült, hogy Vörösmarty és Arany méltó utódai, például Kosztolányi vagy Weöres tag lehessen, noha nem kétséges, hogy tudtak annyit nyelvünkről, mint bármelyik akadémikus.

Az ellenfelek szinte lélegzetet sem vehettek, nemhogy nyilvános szakmai megszólaláshoz juthattak volna. Például a XIX. század legnagyobb altaji nyelvtudorának, Szentkatolnai Bálint Gábornak az országot is el kellett hagynia megélhetés híján. Dilettánsnak minősítették őket, délibábosnak és hasonlónak, és kirekesztették a tudományos életből. Így megy ez a mai napig. Jó tudni, hogy meghatározásuk szerint délibábos az a nyelvész, aki nem publikál szakmai lapokban. A szakmai lapok pedig, na, kinek a kezében vannak?

Természetesen a CzF is délibábosnak minősül. Nem egyes tévedései, hanem az egész mű és vele a magyar nyelvérzék, szőröstül-bőröstül. Hoppá!

Ha összefoglaljuk a hunfalvyzmus lényegét, akkor a következők jönnek elő:

1. a hangsúlyt a belhasonlítás, anyanyelvünk benső természetének elemzése helyett a külhasonlításra teszi, s ennek érdekében keményen tudománytalankodik;

2. a finnugor rokonság igaz tényét abszolutizálva a sok százada vagy akár ezer éve följegyzett magyar szavakat sokkal későbbi és töredékes rokon nyelvek szavaiból vezeti le;

3. tautologikus okoskodással ugor „ősnyelvet” kohol a rokon népek jobbára XIX. századi szavaiból, s ezeket nyelvünk alapszókincsének nyilvánítja;

4. kirekeszti a magyar szókincsből azokat az élő szavakat, melyek a gyökrendből kifogástalanul levezethetők, ám kivesztek a rokon nyelvekből;

5. kirekeszti a magyar szókincsből azokat a szavakat, melyek itthon hatalmas szócsaládok tagjai, ám idegen nyelvekben is előfordulnak, például kapa, lapát, szablya;

6. megtagadja a magyar nyelv belső természetét, a gyökrendet tudományos cáfolat nélkül;

7. szétszerkesztő: elhazudja nyelvünk belső összefüggéseit;

8. párbeszédképtelen, bírálóit tudományon kívüli, elsősorban hatalmi eszközökkel küzdi le;

9. zsarnokságot szervezett, mely ma már a társtudományok – történelem, régészet, néprajz, zenetudomány stb. – művelőit is gúzsba kötik;

10. olyan nyelvtan tantárgyat kényszerít az iskolákra, melyből a tanulók nem ismerik meg anyanyelvük összefüggéseit, igazi természetét, amely nem találkozik alapvető nyelvi élményeikkel – amelyet így joggal utálnak.

*

A magyar gyökrend önépítő rendszer, értelmes tanulóprogrammal. Ezen az alapon állt a régi Akadémia, a nyelvújítók java, a költők meg a kisgyermekek. Mind a mai napig. No meg a magyar nép, mely Nyelvédesanyánk csodás és ősrégi palotájából nézi a hunfalvysta gulag omladozását. Biztos abban, hogy nyelvészeink java alig várja a szabadulást.

Jegyzetek

1 Cz. G.: Beavatás a magyar észjárásba. CzSimon Bt., Bp., 2008.

2 „…tűznek (…) a természetes helye legfelül van, magasabb rétegben és rendben, amit a mélység színének nevez, az éghez ő van a legközelebb az elemek egész világában, mert őalatta van a levegő és a levegő alatt a víz.” Eckhart Mester: A teremtés könyvének magyarázata. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1997.

3 A TESZ szerint a nyel tizenkettő, a nyal tizenhárom, a nyál öt rokon nyelvben található, de inkább takony értelemben. A nyelvet négy rokon nyelvben mutatja ki, de csak a cseremiszben jelent beszélt nyelvet is, a lappban viszont száj értelemben használatos a megfeleltetett hangalak, a najl’bme.

4 Az említett népcsoport a román nyelvújítás előtti nyelvet használja.

5 Varga Csaba: A kőkor élő nyelve. Fríg Kiadó, 2003.

6 Hamvas Béla kifejezése, a Buddha, Zarathusztra, Püthagorasz idejével lezáruló korszakot nevezte így, mely nagyjából Krisztus előtt 600 évvel ért véget.

7 Czakó, 2008.

8 „A dolgok ősképe a szám”, megelőzi az ideát. Isten a világot szám, súly és mérték szerint teremtette, a szám tehát ontológiai fogalom. E számfölfogás szerint a szám nem puszta mennyiség, hanem „mennyiségszerű minőség”. A legnagyobb szám az egy, mely mindeneket egyesít, meghasonlása a kettő, a tökéletesség száma a három, a teljességé a négy. A többi ezek társításából keletkezik. Végtelen nincs, a számok, akár a természet, körbejárnak, teljességük egytől egyig tart – bővebben: Cz. G. 2008, 104.

9 Bővebben: Uo. 131.

10 Uo. 55.

11 Hamvas Béla gondolkodásának egy kulcsfogalma a hazugság: általa az ember a realitásból kiesik, párbeszédképtelenné válik, rögeszméi foglya lesz; a zenei hazugság a legelvetemültebb; ontológiai korrupció, a hazugság és az elhazudott élet nem választható el; ahol az ember hazudik, ott egyedül marad, lezárul, a közösségből kiesik, valótlan és párbeszédképtelen lesz ® hazugságszisztéma.

12 Hazugságszisztéma – amit mondtam, igaz volt, de nekem ilyesmit mondanom nem volt szabad. (Hamvas Szótár)

13 Szcientifizmus dogmatikus világnézet, politikai fogalom; válságtermék; ideológiáktól fertőzött tudomány, a tudomány eredményeit kizsákmányolja valamely hataloméhes csoport érdekében, s a túlvilágot elárulja a földi életnek; tudós csalás; átöltözött klerikalizmus; a reneszánsz, reformáció, felvilágosodás, pozitivizmus, humanizmus, haladás stb. megnevezések nem kutatási eredmények, hanem világszemléleti önigazolások; a középszer védekezése a teremtő géniusszal szemben; „Az ember a gondolatban, hogy a földbolygó a sok közül egy, és forog, mint a többi, nem Galileivel áll szemben, hanem a szientifizmussal, amely a gondolatot nem mint igazságot adja tovább, hanem – kihegyezett célzattal – mint a vallás ellen bevethető harci eszközt”; belőle a vallásba átjárás nincs; nem ismeri a szerelmet, csak a szexust, a mézes-vajas kenyeret, csak a kalóriát és a vitamint. (Mindhárom idézet közvetlen forrása Cz. G.: Szótárkönyv, Hamvas Szótár. Boldog Salamon Kör, Bp., 2001.)

14 Állékonysága is ennek következménye.

15 Olvashatók a CzF első kötetének elején.

16 CzF. I. köt. 6.

17 Így írtok ti.

18 A gyökelemekkel azóta a magyar nyelvészet nem foglalkozik, sőt tagadja, hogy egy hang lehetne szótő. Ez persze igaz, mert szótő tényleg nem lehet, de gyök igen. Biz az eszik igének az e a gyöke, az isziknek az i – tessék csak szépen elragozni őket! E-szik, e-vett, sőt, bácskai tájbeszédben: e-tt! Gyökhang még az á: ámul, ásít, a h: hápog, az u: ugat, ü: üvölt stb.

Tudtommal a CzF óta a gyökelem-kérdést csak Kiss Dénes költő vizsgálta alaposabban.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.