Archívum

Pósa Zoltán: Törött tükörbe néztél

Hanti Krisztina
2009. május

„Amikor szíved megtörik,
közel vagyok hozzád.”
(Izajás Könyve 61.1)

Pósa Zoltánhoz hatvanadik születésnapján kegyesek voltak az égiek. Több kiadvánnyal is ünnepelhette a jeles évfordulót, köztük a Hír TV által jegyzett Az ezeréves Pósa Zoltán című, életútját bemutató dokumentumfilmmel és a legutóbbi évek költeményeit egybegyűjtő Törött tükörbe néztél című kötettel.

Fellapozva a Széphalom Könyvműhely kiadványát, szembetűnő a szerző rendezettség, tagoltság iránti igénye: több ciklus, alcím, idézet oldja a kötet feszességét. Amint a versek szövetébe mélyed az olvasó, mégis egy megbonthatatlan egységet képező, alapjaiban soha meg nem rendíthető hitvallás alapvetései körvonalazódnak. Nagyon egyértelmű ez a költészet. Bármely téma kerül is szóba, a szerző szilárd istenhite által motivált gondolatok lesznek meghatározóvá. Ez a fajta lelki kitárulkozás óhatatlanul sebezhetővé teszi a legtöbbször egyes szám első személyű versbeszélőt, aki a világ mechanizmusait akarja a saját, korántsem (e)világi eszmerendszerén keresztül megértetni, befogadhatóvá tenni. Az olvasónak könnyű belehelyezkednie ebbe az egyenletes versvilágba, egy-egy sor olyannyira magával ragadó tud lenni, hogy az értelmi befogadás szinte mindig csak jóval a versek elolvasása után valósul meg. Pósa költői habitusa sokak szemében idejétmúlt, mivel a líra alakulástörténetébe, pontosabban a posztmodern poétikai tendenciák közé nem illeszkedő versformálási tendenciát követ. Ezt megcáfolandó említeném meg a költeményekben fellelhető, önmagukban is számos izgalmas lehetőséget hordozó allúziós eseteket, amelyek természetesen bibliai utalások formájában valósulnak meg, és alapos háttértudást tesznek szükségessé. Például: „S Mesterét így három ízben megtagadja” (Ima Péterért); „Jézus a Sionnak hegyén / orvul arcodba hasított / Getsemáné felől fúvó / korbács-élű Judás-szellő” (Solitude).

A kötet jócskán tartalmaz játékos, humoros, világinak nevezhető (akár közéleti eseményekre adott) személyes versbeli reakciót, a meghatározó tematikus elem mégis a spirituális vonzódásból, elkötelezettségből eredeztethető szenvedésmotívum. A szenvedés a szerző értelmezésében olyan kegyelmi állapot, amely közelebb visz az Istenhez. A Szentírás szenvedésfogalma jóval tágabb. Beletartozik a kereszt központú krisztusi lét (megkínzás, megfeszítés) követése, akár a fizikai kínok megélésével együtt, és a lélek sanyargatásai, erőfeszítései is, mint például a kísértésekkel való küzdelem. Ezek vállalása nélkül elérhetetlen Isten országa. Pósa Szent Pál-i értelemben (Krisztussal élni és meghalni: „Krisztussal együtt keresztre feszítettek”, „Krisztus él bennem”) választja a szenvedést: mind külső, mind belső elkötelezettségből vesz magára minden terhet: „Izzó keresztet vág / észrevétlenül / az évek súlyától / görnyedő hátakra / […] Isten” (Lelkiismeret), emellett a halál is gyakori témájává lesz: „Halál, megadóan simultál kezembe” (Horror vacui), „Rámreccsen halálom […]” (Tedeum).

Az egész kötetre jellemző, hogy a szerző mindig sejtetés nélküli, egyszerű beszédre törekszik, mellőzi a bonyolult nyelvtani formákat; amikor mégis többet akar mondani, mint a lényeg, az általában stilisztikai hibákat, nyelvi túlbiztosítást s erőltetettséget szül. Például: „Öleléseinkben / Kereszt alakúvá válik dicshimnuszok / Találkozásától dallamaink íve” (A megtalált kereszt). Az egyszerű, lényegre törő beszédmód a világi verseknek is sajátjuk. Külön említendő ezeken belül Pósa Zoltán szerelmi költészete, amely nemcsak azért tekinthető sajátosnak, mert ugyanúgy áthatja a spiritualizmus, mint akármelyik másik verstémát, hanem azért is, mert minden darabja ugyanahhoz a személyhez, a feleségéhez szól. Általános jellemzőjük, hogy a női szereplő Máriát idéző tisztaságával szemben áll a férfit képviselő, bűneivel leszámolni képtelen versbeszélő, aki rendszerint fohásszal fordul az égiek felé szerelmük fennmaradásáért. Majd a bűnösség beismerése – a szenvedések felvállalásával – a büntetést is magában hordozza. „Takarj be, szegénység, / krisztusi sebekkel / […] Ő az utat, Feléd, / Uram, megmutatta”; „Átkos lélek-sebem / Undok gennyedése / Riasztja el tőlem / Közeledő arcod” (Imák Barna Mártának).

A születésnapi dokumentumfilmben Pósa Zoltán úgy határozta meg sajátos műfaját, hogy egybeolvad benne a spirituális szürrealista és a szociográfiailag is hiteles látásmód. Ez utóbbi főként a magyarság sorsával foglalkozó versekben érvényesül. „Örök sebtől / Új stigmától / Együtt vérzik / Ezer tagod” (Hazám). A közelmúlt morális válságát, a társadalom szétesését sem hétköznapi eseményként éli meg. A haza iránti hűség azonos mércével mérendő nála, mint az Isten iránti. A legmélyebb érzelmekkel átszőtt nemzetféltés mondatja vele az öntudatra ébresztő, sokszor eltúlzottan szenvedélyes, nemegyszer átvitt értelmű szavakat, amelyeket rendszerint a versek dátummal ellátása is erősít (például: Hidegfront, Holdkérlelő). A költő vallás iránti elkötelezettségéből tudhatjuk, hogy a nemzet verbális ösztökélése egyszersmind önbírálat is, minthogy ebben a verstémában is érvényesül a szenvedésmotívum, a sorsközösség vállalása. Mindez azt támasztja alá, hogy Pósa Zoltán nem szokott bonyolult vagy mindig újat hozó mondanivalót megfogalmazni. Egyszerű költészetével mégis valódi értéket teremt.

(Széphalom, 2008)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.