×

Pósa Zoltán: Törött tükörbe néztél

Hanti Krisztina

2009 // 05
„Amikor szíved megtörik,
közel vagyok hozzád.”
(Izajás Könyve 61.1)

Pósa Zoltánhoz hatvanadik születésnapján kegyesek voltak az égiek. Több kiadvánnyal is ünnepelhette a jeles évfordulót, köztük a Hír TV által jegyzett Az ezeréves Pósa Zoltán című, életútját bemutató dokumentumfilmmel és a legutóbbi évek költeményeit egybegyűjtő Törött tükörbe néztél című kötettel.

Fellapozva a Széphalom Könyvműhely kiadványát, szembetűnő a szerző rendezettség, tagoltság iránti igénye: több ciklus, alcím, idézet oldja a kötet feszességét. Amint a versek szövetébe mélyed az olvasó, mégis egy megbonthatatlan egységet képező, alapjaiban soha meg nem rendíthető hitvallás alapvetései körvonalazódnak. Nagyon egyértelmű ez a költészet. Bármely téma kerül is szóba, a szerző szilárd istenhite által motivált gondolatok lesznek meghatározóvá. Ez a fajta lelki kitárulkozás óhatatlanul sebezhetővé teszi a legtöbbször egyes szám első személyű versbeszélőt, aki a világ mechanizmusait akarja a saját, korántsem (e)világi eszmerendszerén keresztül megértetni, befogadhatóvá tenni. Az olvasónak könnyű belehelyezkednie ebbe az egyenletes versvilágba, egy-egy sor olyannyira magával ragadó tud lenni, hogy az értelmi befogadás szinte mindig csak jóval a versek elolvasása után valósul meg. Pósa költői habitusa sokak szemében idejétmúlt, mivel a líra alakulástörténetébe, pontosabban a posztmodern poétikai tendenciák közé nem illeszkedő versformálási tendenciát követ. Ezt megcáfolandó említeném meg a költeményekben fellelhető, önmagukban is számos izgalmas lehetőséget hordozó allúziós eseteket, amelyek természetesen bibliai utalások formájában valósulnak meg, és alapos háttértudást tesznek szükségessé. Például: „S Mesterét így három ízben megtagadja” (Ima Péterért); „Jézus a Sionnak hegyén / orvul arcodba hasított / Getsemáné felől fúvó / korbács-élű Judás-szellő” (Solitude).

A kötet jócskán tartalmaz játékos, humoros, világinak nevezhető (akár közéleti eseményekre adott) személyes versbeli reakciót, a meghatározó tematikus elem mégis a spirituális vonzódásból, elkötelezettségből eredeztethető szenvedésmotívum. A szenvedés a szerző értelmezésében olyan kegyelmi állapot, amely közelebb visz az Istenhez. A Szentírás szenvedésfogalma jóval tágabb. Beletartozik a kereszt központú krisztusi lét (megkínzás, megfeszítés) követése, akár a fizikai kínok megélésével együtt, és a lélek sanyargatásai, erőfeszítései is, mint például a kísértésekkel való küzdelem. Ezek vállalása nélkül elérhetetlen Isten országa. Pósa Szent Pál-i értelemben (Krisztussal élni és meghalni: „Krisztussal együtt keresztre feszítettek”, „Krisztus él bennem”) választja a szenvedést: mind külső, mind belső elkötelezettségből vesz magára minden terhet: „Izzó keresztet vág / észrevétlenül / az évek súlyától / görnyedő hátakra / […] Isten” (Lelkiismeret), emellett a halál is gyakori témájává lesz: „Halál, megadóan simultál kezembe” (Horror vacui), „Rámreccsen halálom […]” (Tedeum).

Az egész kötetre jellemző, hogy a szerző mindig sejtetés nélküli, egyszerű beszédre törekszik, mellőzi a bonyolult nyelvtani formákat; amikor mégis többet akar mondani, mint a lényeg, az általában stilisztikai hibákat, nyelvi túlbiztosítást s erőltetettséget szül. Például: „Öleléseinkben / Kereszt alakúvá válik dicshimnuszok / Találkozásától dallamaink íve” (A megtalált kereszt). Az egyszerű, lényegre törő beszédmód a világi verseknek is sajátjuk. Külön említendő ezeken belül Pósa Zoltán szerelmi költészete, amely nemcsak azért tekinthető sajátosnak, mert ugyanúgy áthatja a spiritualizmus, mint akármelyik másik verstémát, hanem azért is, mert minden darabja ugyanahhoz a személyhez, a feleségéhez szól. Általános jellemzőjük, hogy a női szereplő Máriát idéző tisztaságával szemben áll a férfit képviselő, bűneivel leszámolni képtelen versbeszélő, aki rendszerint fohásszal fordul az égiek felé szerelmük fennmaradásáért. Majd a bűnösség beismerése – a szenvedések felvállalásával – a büntetést is magában hordozza. „Takarj be, szegénység, / krisztusi sebekkel / […] Ő az utat, Feléd, / Uram, megmutatta”; „Átkos lélek-sebem / Undok gennyedése / Riasztja el tőlem / Közeledő arcod” (Imák Barna Mártának).

A születésnapi dokumentumfilmben Pósa Zoltán úgy határozta meg sajátos műfaját, hogy egybeolvad benne a spirituális szürrealista és a szociográfiailag is hiteles látásmód. Ez utóbbi főként a magyarság sorsával foglalkozó versekben érvényesül. „Örök sebtől / Új stigmától / Együtt vérzik / Ezer tagod” (Hazám). A közelmúlt morális válságát, a társadalom szétesését sem hétköznapi eseményként éli meg. A haza iránti hűség azonos mércével mérendő nála, mint az Isten iránti. A legmélyebb érzelmekkel átszőtt nemzetféltés mondatja vele az öntudatra ébresztő, sokszor eltúlzottan szenvedélyes, nemegyszer átvitt értelmű szavakat, amelyeket rendszerint a versek dátummal ellátása is erősít (például: Hidegfront, Holdkérlelő). A költő vallás iránti elkötelezettségéből tudhatjuk, hogy a nemzet verbális ösztökélése egyszersmind önbírálat is, minthogy ebben a verstémában is érvényesül a szenvedésmotívum, a sorsközösség vállalása. Mindez azt támasztja alá, hogy Pósa Zoltán nem szokott bonyolult vagy mindig újat hozó mondanivalót megfogalmazni. Egyszerű költészetével mégis valódi értéket teremt.

(Széphalom, 2008)

Pannon Filharmonikusok

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni. 

Eredményhirdetés

Ajánló

A Kortárs decemberi számából ajánljuk

Tandori Dezső: Út fordulói
Hekler Melinda beszélgetése Eötvös Péterrel
Zsille Gábor: A félreértés. Tömörkény 150
Bányai Tibor Márk: G. István László: Repülő szőnyeg

 

Bővebben