Archívum

Főhajtás XXIII.

A titkos hős
2009. április

Ha lehettek hajdan titkos tanácsosok, lehettek titkos hősök is.

Kőmives Jánosról ma már szinte semmit sem tudunk. Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái XIII. kötetében, 1909-ben még számon tartotta: néptanító volt, és Egerben, 1867-ben megjelent Gondűző címmel egy adomagyűjteménye, amelynek anyagát részben gyűjtötte, részben maga írta.

Saját legendagyűjteményemben Kőmives János 19. századi titkos hős.

Valamikor a múlt század hetvenes éveiben, nyugtalan országjárásaim idején, valamelyik vidéki város antikváriumában akadt kezembe Szilády László Köznapi imák című, 1846-ban, Kecskeméten kiadott beszédgyűjteménye. A könyv utolsó lapján található tintaceruzás bejegyzés szerint 32 forintért vásároltam. Félbőr kötésű egzemplár (könyvkötő-csemete nagyanyám így nevezte a becses köteteket), s bár a könyv 1846-ban jelent meg, a kötés címoldalán az arannyal nyomott évszám 1848. Valószínű, hogy a forradalom és szabadságharc évében tulajdonosa méltatta e díszes borítóra imakönyvét.

Szilády László református lelkész (1812–1862) Kiskunhalason született, s több vidéki várost megjárván, 1848-ban Kiskunhalason teljesített szolgálatot. Köznapi imák című gyűjteményes kötete testvére, Szilády Károly nyomdájában és költségén jelent meg. Népszerű lehetett a mű (vagy Szilády Károly volt jólelkű testvér), mert 1851-ben másodszor is napvilágot látott.

Kőmives János 1848-ban Lepsényben tanította a korabeli nebulókat, ott vásárolta meg – kéziratos bejegyzése szerint 1, azaz egy pengő forintért – Szilády László művét. Minden bizonynyal ő köttette be félbőrbe, arany nyomással a naponta forgatott imakönyvet.

Mert naponta kézbe vette, olvasta Szilády László mindennapi reggeli imáit. Fekete tollal jelölte meg – x – a már olvasott szövegeket, és gyakran barna ceruzával zárójelbe tett egy-egy mondatot, bekezdést. Ma már nehéz megállapítani, miért. Néha fontosnak látszó mondat került zárójelbe: hangsúlyozott, emlékezetbe vésett, talán a családnak hangosan elismételt, felolvasott életbölcsesség, megfontolandó tanítás. Máskor – mintha szószátyárnak ítélné a szerzőt – kiiktat a szövegből néhány mondatot; talán a tiszteletes úrnál hamarabb akart az imádság végére érni.

A kötet elején gyakoribbak az x jelek és a színes ceruzás zárójelek, a vége felé már csak elvétve találkozunk hajdani hazánkfia keze nyomával. Lehet, hogy az év vége felé kevesebbet imádkozott, vagy csupán jegyzetelgető kedve apadt el.

A második hét szombatján az imák szövegében – 1846-ban! – így írt Szilády László: „Nem… óh nem csak magunkért fáradozunk mi, nem csak magunkért hordozzuk oly örömest az életnek terheit; vannak körülünk, kiket te adtál nekünk, kik szívünknek kedvesek, kiket halálunk utánra is boldogítni kívánnánk, ezek egyik fő ösztönünk a munkásságra, ezekért, s ezekre is kérjük áldásodat. Óh ébressz fel mindeneket munkás szeretetre övéik eránt, sőt az egész emberi nem eránt; cselekedd, hogy az ember embertársaért, a nagy a kicsinyért, a hatalmas az erőtlenért, a fejedelem az alattvalóért, és viszont, szívesen tegyenek mindent, mivel egymást kölcsönösen boldogíthatják, míg munkálkodni engedi őket szent felséged.”

Minden keresztyén ember számára erkölcsi iránytű e néhány sor. 1846-ban – ha akkor vette volna meg a könyvet – Kőmives Jánosnak sem jutott volna eszébe másképpen gondolni.

De a derék néptanító e kötetet 1848-ban vásárolta, akkor olvasta, s amikor azon a szombaton magának vagy családjának felolvasta a reggeli imát, egyszer csak elakadt a lélegzete, hangja elfulladt… És tollat ragadott, hirtelen mozdulattal belemártotta a kalamárisba, és néhány szót erőteljes mozdulattal kihúzott az ima szövegéből: a fejedelem az alattvalóért, és viszont.

Ma már nem tudni, mely napon ragadtatta magát ily bátor tettre a derék néptanító, aki becsületes magyarként Vörösmarty szavaival oktatta az Isten és a király tiszteletére a gyerekeket… A legelső magyar ember / A király: / Érte minden honfi karja / Készen áll.

1846-ban még igen, 1848 tavaszán már nem! Március 28-án jelent meg, s terjedt el röplapokon is Petőfi Sándor a királyokhoz írott verse, és sokan merték akkor úgy gondolni: Nincsen többé szeretett király!

Vagy a néptanító akkor húzta ki e néhány szót a könyvből, amikor 1848 őszén nemzeti szabadságharccá bolydult a polgári forradalom? Vagy 1849 tavaszán, a Habsburgok áprilisi trónfosztásakor? Vagy 1850 föltámadást nem remélő böjtjében, Haynau rémuralma idején?

Kőmives János néptanítóról ma már szinte semmit sem tudunk. De másfél száz év múltán próbálom elképzelni a pillanatot, amikor Kőmives János néptanító 1848-ban, vagy akkortájt, Lepsényben egy tollvonással megsemmisíti lelkében a mindenkori hatalom iránti feltétel nélkül kötelező mindenkori tiszteletet.

Kőmives János a 19. század titkos hőse: 1848 márciusa megtanította őt nem tisztelni az országrontó hatalmat, a magyar nemzet érdekeit lábbal tipró fejedelmet, az emberek sorsával nem törődő uralkodókat.

Imakönyve borítóján ma is fénylik a dátum: 1848. Emlék és emlékeztető: életében történelmi pillanat, amikor egy tollvonással leszámol saját félelmeivel, téveszméivel, alázatra szoktatott beidegződéseivel, a rossz törvények engedelmes tiszteletével, óvatos bölcsességnek álcázott gyávaságával.

Titkos hős: egy pillanatra lelkében, szellemében szabad ember.

Jó lenne tudni: meddig tartott életében ez a pillanat.


további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.