Archívum

A képviseleti költészet múltja és jelene

Serfőző Simon: Megfordult égtájak
2008. október

Amióta többpártrendszer van, visszaszorult a közéleti költészet. Logikus – az ellenzék szerepe hivatalossá vált. A költészet pedig ódzkodik a hivatalosságtól. Viszont a társadalom ügyeiben is felelősséget érző költők nem szeppentek meg, továbbra is alkotnak. A felelősséget még mindig érzik, csakhogy hiába akarják, a költészetnek e módját már nem lehet a régi módon fenntartani. Erre a helyzetre adott válasz Serfőző Simon verseskötete.

Töprengő, többnyire elégikus hangvételben kapunk hiteles képet egy, a lírai személyiség által már maga mögött hagyott, történelmileg is letűnő életformáról. A kötetet úgy is lehet olvasni, mintha egyetlen költemény lenne. A költő visszatekint az életére, amely összefonódott a küldetésesség kiválasztottságtudatával, de a visszatekintésben személyes meghittség, a hétköznapokkal is bensőséges kapcsolatot ápolás rejlik. A létösszegzés két részre, két ciklusra (Nagyobb napot gyújtani, Megfordult égtájak) oszlik. A múlt megjelenítésére és a múltra való emlékezésre a szorongató jelen idő horizontjából. A jelen „helyzetet”, a „megfordult égtájakat” már nem képes átlátni, rezignáltan veszi tudomásul őket.

A képviseleti, a közköltészet beszédmódjához tartozik Serfőző Simon verseszménye. De nem a látomásos (Juhász Ferenc, Nagy László) és nem a nyelv anyagszerűségébe is örömtelien belebocsátkozó (Bella István) költőkhöz hasonlít. Ezért tartja magát távol ez a líra mindenféle virtuozitástól, és a mondottban való részvételre hívja fel a befogadót. Ugyanakkor retorikai szempontból feltűnik a megszemélyesítés alakzatának gyakorisága. Felmerül a kérdés, mi ennek a funkciója, mi vezérli az alakzat alkalmazását. Pszichikailag nyilván a projekcióról van szó, a költői én a tárgyakba, tájakba vetíti saját érzéseit, gondolatait, problémáit. Ha a közélet, a közjó a belső probléma, és ez vetül ki annak szervetlen és szerves külvilágára, akkor – érdekes módon – ez egyfajta „virágnyelvet” eredményezhet. Az olvasó úgy érzi, az alkotó mintegy eufemizálja a jelentést. Szemben Petri Györggyel, akinek nagy hatású fellépése óta a magyar líra – ha a köz ügyeiről van szó – inkább konkrétan, hétköznapi nyelvhasználathoz közelítő módon ad termékeny jelentést a szövegnek.

Serfőző Simon az időt történelmi időként fogja fel. A – például hegeli – világszellem útjának.

Ha az idő nem irányít
a meredek magasságnak,
messzeségnek,

(…)

Nem nappalokkal, éjszakákkal,
hazámmal a hátam mögött,
csak az utcasarkokkal
bukkanhatnék föl.

(Mint régen)

Jól látni tehát, hogy a költői én saját önmeghatározásában a történelmi emberiség mint nembeliség versus partikularitás szellemi alapján áll. Innen ered az énfelfogás szubsztancialitása. Az egyén életének tehát – Hegelre emlékeztetően – az a tétje, hogy azonosulni tud-e a korszellemmel. Életkudarca pedig abban mutatkozik meg, ha nem ismeri fel ezt a szellemet, ha elnyomó erők nem engedik felismerni a számára. S a gonosz erők is a szubsztancialitás versus partikularitás szemléleti alapon gonoszak.

Most tudom már,
szárnyaim kik bárdolták,
hogy csupasz szívvel verdesve éljek.
Ne lássak messzire,
most tudom már,
kik fogták volna
rövid pórázvégre tekintetem.

(Most tudom már)

Ha grammatikai és retorikai szempontból vizsgálom Serfőző Simon versmondatait, feltűnik, hogy az összetartozó mondatrészek közül kicserélődik a hétköznapi nyelvhasználatban megszokott tag egy mindennapi referenciától eltérőre. Pragmatikai szempontból az aktív fél helyébe valami nem aktív lép, és az cselekszik, az hordoz tulajdonságot. A tájak és a tárgyak cselekednek az emberek helyett. A viszony szereplői helyet cserélnek.

A cselekvés és észlelés le van választva a szubjektumról. De mindez nem az avantgárd poétikája szerint történik, hiszen Serfőző poétikája nem montázselvű. Az észlelet, a cselekvés nála is eltávolodik az embertől, de nem darabolódik részekre, hogy egy másik rend szerint álljon össze. Az antropologikus világképre jellemző egységes élményészlelet megmarad, a költeményeket hagyományos költői magánbeszédként olvashatjuk a tárgyakban való projekció ellenére is. Az eltávolítás az újholdas hagyományú elvont tárgyiasságra sem emlékeztet, inkább a folklórra: a népi balladák, babonák világát idézi. Mitikus átváltozás. A kötetben még tematikusan is ott szerepel az utalás egy ajánlás formájában: az Átváltozva című költeményét Pócs Évának, a Zagyvarékas hitvilága szerzőjének küldi Serfőző Simon. A népballadák tagoló, kihagyásosan telt sorai hangzanak fel Serfőző költeményei mélyén. Ez a beszédmód vegyül a képviseleti elvűvel.

Fontos motívum ebben a lírában az utazás. Az út a falut és a várost köti össze. A két helyszín úgy kap többletjelentést, hogy egymásra hatásában a költő énjét, identifikációs problémáit is meghatározza, aki egyik helyhez sem tartozik teljesen.

Fut a vonat,
kapkodja a kerekeit.
Futok otthonról haza:
míg amoda voltam,
mi történt emitt?

(Hát az utcák)

Serfőző Simon a hatvanas években, a közéleti lírát igenlő Hetek költőcsoport tagjaként kezdte pályáját. Mostani kötetében tisztelettel emlékezik elhunyt társairól, Kalász Lászlóról és Bella Istvánról. Saját költészeti eszménye, az elesettekért, a megalázottakért szót emelő éppen ezekben a gyászversekben körvonalazódik.

Ugyanakkor a társak hiánya jelzi, hogy a közéleti költő lassan egyedül marad:

Hová fordulhatnék, értük, másokért,
szavaimmal kikhez? Ki hallgatna meg,
ha én magamat nem.

(Amikor nincs más)

A népi babonák nyelvére emlékeztet, ahogy a diktatúra funkcionáriusaira utal:

Csak azt láttam,
utánuk a fények elpernyésednek,
s az ég újra
szívemig besötétül.
(…)
Vigyoruk vöröslik felém
azóta is
minden napfelkeltében.

(Azt láttam)

Sirató című költeményében édesapját búcsúztatja, úgy, hogy saját magáról is képet ad, saját helyzetét is meghatározza. Egyben ellene mond Juhász Ferenc époszának, amely, ahogy Serfőző Simon is, Bartók Cantata profanáját idézi. Serfőző verse ily módon palinódiája, ellendala a Juhászénak. A bartóki tiszta forrást Juhász – avantgárd módon – a nagyvárosi vadonban látja, Serfőzőnél épp fordítva van, számára a vidéki eredet a tiszta forrás, szemben az iparosított urbanitással.

Jöttem, csak jöttem,
Mint aki el sose mentem.
Világot ha jártam,
tiszta forrásból csak itthon ittam.

(Sirató)

Minduntalan azt érzem, hogy én ezt valahol már olvastam, ezt a hangot hallottam. Még a hetvenes évekből. Mintha egyáltalán nem játszódott volna le a számtalan helyen reflektált költészettörténeti változás. Serfőző Simon lírája egyáltalán nem reagált erre a változásra. Nem azt értem ezen, hogy nem azonosult vele, mert ilyen kötelezettség nincs. De a viszonyulása se látszik. Nem akar tudomást venni róla. Elfordul, hátat fordít. Ugyanakkor szorong a fordulattól. A szorongás élménye már-már az eredetileg távolítottabb, a megszemélyesítésre alapozott versbeszédet is közvetlenebbé, alanyibbá teszi. Ahogy egyik erős versében szól:

Apáinkat otthon hagytuk,
nyitva felejtve ajtót, kaput.
Miénket is hagyják tárva-nyitva,
akik után már porzik az út.

Tőlük messze maradva
fölöttünk üres Nap ragyog.
Üresek véredényeink is,
mint polcon a lábasok.

Nézünk már mi is messze.
Megtelünk csönddel torkig.
Szavaink elmorgósodnak.
Lábunkban a küszöb felbukik.

(Nézünk már mi is)

És még tovább:

Mintha megfordultak volna
az égtájak.

(…)

más erők küzdenek,
mint amelyekkel én küzdöttem,
sárkánylábnyomukat
még látni mögöttem.
Más félelmek korma
rakódik rám.
A jegenyerakéták más
parancsra várnak, indulásra készen,
hogy a völgyek silóiból fölsüvöltsenek,
elhagyják a Földet.

(Más erők)

Serfőző Simon igen színvonalas költészete érzékenyen védi saját énjének integritását. Az idegenség tapasztalata mint kreatív önmegértési mozzanat nem vesz részt önidentifikációjában. Ha változnak is az idők, ő nem változik bennük.

Aki pedig utána jön, úgy véli, kapcsolatba lép vele:

Amikor kézfogásom már az ő kezében lesz,
s az ő szemével néz az időbe,
sugárzik tekintetem

(Helyettem)

A másik eszerint azért van, hogy „őt” tartsa fenn változatlanul – vagyis a közös ügyet. Így érti a jövőt, az irodalomtörténeti folytonosságot. (Szépírás – Orpheusz Kiadó, 2007)

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.