Archívum

Révül-e a révész?

Nyelvrégészeti és mitológiai esszé
Czakó Gábor
2008. július

Ahogy a kommunista bölcsességüldözés idején legtudóbb költőink: Weöres, Nemes Nagy, Pilinszky, Tamkó Sirató és mások gyermekversekbe rejtették gondolataikat, ugyanígy tettek az ezer év előtti „csacska regösök” is. Pontosabban az énekeik: gügyögő mondókáknak, kiszámolóknak álcázták magukat. Bár az is meglehet, hogy miután kiszikkadt mögülük a hit, a régi vallás, akkor szépségük őrizte őket tovább az emlékezetben, de lekerültek a gyermekekhez a szintén ősvallási elemeket őrző mesékkel együtt:

Ahol keletkezik
Egy ékes, nagy út;
Amellett keletkezik
Egy halastó-állás.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Azt is felfogá
Az apró sárocska.
Arra is rászokik
Csodafiú szarvas.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Noha kimennél,
Uram, Szent István király,
Vadászni, madarászni;
De ha nem találnál
Sem vadat, sem madarat,
Hanem csak találnál
Csodafiú szarvast.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Ne siess, ne siess,
Uram, Szent István király,
Az én halálomra!
Én sem vagyok
Vadlövő vadad,
Hanem én is vagyok
Az Atyaistentől
Hozzád követ.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Homlokomon vagyon
Fölkelő, fényes nap;
Oldalamon vagyon
Árdeli szép hold;
Jobb vesémen vannak
Az égi csillagok.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Szarvam vagyon:
Ezer vagyon!
Szarvam hegyin vannak
Százezer sövények.
Gyulaszlag, gyulaszlag,
(H)oltatlan alusznak.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Eddig az eredeti szöveg, amelyből megtudhatjuk azt, amit történeti forrásokból is ismerünk: a Szent István és a régi hit hívei közti ellentétet. A csodafiú szarvas nyilván azonos a Hunor és Magor csodaszarvasával, aki pedig azonos Szent Lászlónak a Salamon király ellen vívott mogyoródi csata után látott, agancsán gyertyákat viselő csodaállatával: ő a régi hit kozmikus jelképvilágából bukkan elénk – László magyarázatában illőn megkeresztelve: „Valójában nem szarvas, hanem Isten angyala volt. S Géza király ezt mondta: – Mondd meg nekem, szeretett testvérem, mik volnának azok az égő gyertyák, amelyek a szarvas agancsain látszottak? – Szent László így válaszolt: – Nem agancsok azok, hanem szárnyak, nem égő gyertyák azok, hanem ragyogó tollak.”1

Sokan megfejtették már, hogy az „ékes, nagy út” égi ösvény, maga a Tejút, a Halastó-állás csillagkép, talán éppen a Deneb, a Nagy Nyári Háromszög egyik ékes csillaga a Hattyúban, éppen ott, ahol a Tejút kettéválik,2 de arra kevesebben mutattak rá, hogy a „Szarvam vagyon: / Ezer vagyon! / Szarvam hegyin vannak / Százezer sövények” azt jelenti, hogy a csodafiú szarvas magát a Mindenséget jeleníti meg, hiszen régi nyelvünk a végtelen fogalmát nem ismerte. Vagy az ókori pitagoreus fölfogással összecsendülve3 – elutasította? Az összeset, a valamennyit máig az egytől egyig fejezi ki. A Mindenség transzcendenciájára utal, hogy a százezer sövények/szövétnek „Gyulaszlag, gyulaszlag, / (H)oltatlan alusznak”. Tehát nem fizikai, hanem fizikán túli szabályok szerint ég a Világosság lángja.

A regös az egyes szám első személyű elbeszélésben azonosul a csodafiú szarvassal – ez minden misztikában alapvető! –, és bizony őt üldözi a király, akár egy „vadlövő vadat”. Itt, ezen a földön, tehát ég és föld összeér a regében. Egy pillanatra földi a történet, de nem akárkik között játszódik: „Hanem én is vagyok / Az Atyaistentől / Hozzád követ.” Mondja a regös-csodafiú szarvas, elismerve, hogy a szent király is az ég embere; mindketten azok, mégpedig a közös Atyaistené, aki Úr a Nap, a Hold és a csillagok fölött… Az Atyaisten mindenki Atyja és Istene kell legyen. Több Atya és több Isten ugyanis elvileg sem lehetséges. Tehát a követutasítás annak a kinyilvánítása, hogy én, a révülő, a regében járó regös ugyanannak az Úrnak a dolgában járok, mint te, szent király…

Az is teológián túli, vagyis misztikus tapasztalás, amelynek nem lehet más közös eredménye, mint az, hogy ha nincsen két Atyaisten, nincsen két Valóság sem, Egy-ségre kell jutni.

A révülő regös tehát istenbékét ajánl a szent királynak. Hogy miként, nem tudjuk, a rege itt megszakad, s következik a gyermeteg biggyesztés, az idétlen = szentetlen,4 az előbbiekhez képest szentségtörő befejezés – a rege metafizikai teréből lehuppan a zsánerbe:

Hej, már kit adjunk?
A Jusztinnak adjuk,
Horváth Annát adjuk.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!

Lehetetlen nem észrevenni az összefüggést a Júlia szép leány, másképpen Mennybevitt lány és még számos címmel illetett balladánkkal, ahol az égi követ csodafiú szarvas helyett fodor fejér bárány jelenik meg, de öltözetük igencsak hasonló.

Föl is fő’tekinte a magoss egekbe
Egy szép gyalogösvény hát ott jődögél le
Azon ereszködék fodor fejér bárány
A napot s a hódat szarva között hozván
A fényös csillagot a homlokán hozta
Két szál arany perec aj a két szarvába
Aj a két oldalán két szép égő gyértya
Mennyi szőre szála annyi csillag rajta

A hasonlóság lényegében azonosság, hiszen a mennyei állat küldöttek magát az eget viselik testükön: a Napot, a Holdat, a csillagokat. Társaságukban mitikus-kozmikus térbe lépünk. Ám a csodalény már nem az őshit szarvasa, hanem a keresztény bárány.

Treuga Dei?

A regös énekben az égi követ5 a szent királlyal tárgyal, itt meghívót hoz Júliának „A mennyei karba, a szent szüzek közé”. Vagyis halálhírnök, aki azonban üdvöt kínál, földi gyászt és égi boldogságot:

A ménnyei harang húzatlan szólalék
A ménnyei ajtó nyitatlan megnyilék.

*

Hogyan szerzett tudomást a regös szellemi, égi erők működéséről?

Révületben, vagy ahogy e szót a legkorábbi említésekben jegyezték: réületben: „rýuewltetek” és „rewletes”, „rewletekkel”.6 Tehát ,v’ nélkül, noha ez a betű a számunkra oly szűkös latin ábécében kivételesen rendelkezésre állt – volna. Nyilván azért mellőzték, mert a kiejtésben nem hangzott! Tehát a szó gyöke nem rev, rév, hanem re, rë, ré, reu – leginkább e-re épülő kettős magánhangzó. A magánhangzók torlódása miatt a tő és a rag közti nyögőhang7 alakult az idők során ,v’-vé. Ez okfejtésünk lényegét nem befolyásolja.

*

Mit tesz a réülő? Utazik. A fizikai világból átkel a me ta fizikaiba, a testiből a szellemibe, a földiből az égibe, a láthatóból a rejtettbe. A közönség eközben láthatta a ülő testi valóját, „ttetését”, vagyis rekkenő hevültségét,8 hallhatta rikoltozását, rekegését, rebegését, elgondolhatta az elragadtatott regös repülését, rebbenését a túlnanba. Ilyesféle külső jeleknek ma is tanúi lehetünk korunk látnokainak elragadtatásakor.

Ezért gondolják nyelvészeink, hogy a kiterjedt szócsaládhoz tartozik a rekeszt, a rekkenő, a ved, a reggel, a gen, a rejt stb. és ezek különféle származékai. Talán a rag gyök családja is, a ragaszt, ragad, ragoz és a több tucatra menő ragadmány. Meglehet, hogy a rag is kéthangúként kezdte, ám idővel a torlódó magánhangzók közé lehelődött a ,g’? A CzF9 szerint a szerint a ,rak’ gyöke a ra. Ez pedig azonos a -ra, -re, -rá határozóragunkkal, az pedig ezer év előtti, de sokfelé, például Széken máig mindennapos hangalakjában – rea/reá10 – közel áll a réüléshez, és többek közt azt jelenti, hogy valaki valahova megy: Decsre vagy a túlvilágra. „Péter megyek”, mondja a székely, ha Péterhez igyekszik. A ,rak’ és a ,rag’ közös gyökeleme minden valószínűség szerint a ,ra’, hiszen a hangalaki egyezésen túl a rakódás és a ragadás képe egybevág.

A rokonság egy részének találtak a keresők finnugor atyafiságot, másiknak, a többségnek még szlávot sem, így ezek az árvák „ismeretlen eredetűnek” minősülnek. A hatalmas szócsalád egységét a mai szétszerkesztő szemlélet nem láthatja, hiszen kiindulópontja a bármi áron való rokonságkeresés, a belső összefüggések kutatásának rovására.

*

Vajon tisztelhetjük-e a ra, re, rá, ré gyök ivadékai között rév, révész szavainkat? A CzF álláspontja szerint nem, mert ezeknek gyöke a rév: „Nyelvünkben alig találunk más rokon gyökhangu szót, mellyel a rév alapfogalomban is megegyeznék, mint az alhangu ró vagy róv, miként Lugossy József is tartja; tehát rév annyi volna, mint rovott, kirovott, kivájt hely, különösen valamely folyóvíz partján. Egyébiránt hasonló hozzá az olasz riva, franczia rive, rivage, latin ripa stb. Figyelmet érdemel a persa rev (itio, iter), revis (transitus), reh, v. rah, v. ráh v. rái (via, iter). Ha európai nyelvből vettük át, úgy ez közvetlenül talán az olaszból történheték, minthogy népünk némely más hajózási műszót is kölcsönözött az olaszoktól (…) De az utóbbiak is, mint tudjuk, latin eredetüek.”11

A TESZ éppen a CzF-ra hivatkozva elfogadja ezt a – szerintem – téves véleményt, noha a rév szó képlete mássalhangzó + magánhangzó(k). Az első említésekben „reu”, „riu”, „reuu”12 alakokban szerepel. A révész pedig „reuezh”, „reuíz”.13 Tehát ugyancsak ,v’ nélkül, akár a réül! Szavaink lejegyzésekor a középkori deáknak az ,r’ mellett csak a ,v’ körmölésével nem gyűlt volna meg a baja – ha hallja. És ha hallotta volna, bizonyára le is írta volna! Ha a ,v’ nem is, viszont egész biztosan megütötte fülét a mai ,é’ helyén egy, esetleg két kettőshangzó, azt/azokat próbálta kínkeservesen visszaadni az ilyesmire alkalmatlan latin ábécéjével. Megszenvedett, akárcsak társai a révüllel.

*

Révül-e a révész?

Mai mestersége átkelő hajós. Két part között jár oda-vissza. Hajdan is ezt tette, amikor a regevilágnak igencsak különös alakja vala: maga is félig-meddig szellemlény. Neveinek sokaságát át sem lehet tekinteni. Szerencsére mindenki tud Kharónról, aki a holt görögök lelkét szállította az életből a halál birodalmába, sokan ismerik a Kalevalát, melyben Vejnemöjnen bűvöl túlvilágjáró ladikot, az egyiptomi Halottas Könyvet, ahol a lélek bárkán utazik, a bibliai Noé és a sumer Utnapistim történetét, akik egy pusztulásra ítélt világból mentették át az életet a vízen át egy újba, isteni segítséggel. A Gilgames-eposzban a főhőst Úr-sanabi, Utnapistim révésze viszi át a Halál Vizén. A révész tehát az élet és a halál, az itt és a másvilág között utazók szállítója: lélekfuvaros.

A vízen átjutás neve: átkelés. Ballagi Mórnál a kelem átkelőhelyet jelentett régen, innen Kelenföld neve.14 A kelés = ébredés a magyarban a szent változás szava. Általa új minőség támad: valaki útra, fegyverre kel, ébred, nyugtából föláll. Egyáltalán keletkezik valami. Napkeltekor eloszlik a sötét, vége az éjnek. A napkelte másik neve naptámadat:15 az este alvilágba szállt Nap föltámadása. A költő tollvonására limlom szavakból új világ keletkezik. A növények, a rovarok és a madarak úgy születnek, hogy kikelnek a magból, a petéből, a bábból, a tojásból. Aki kikel magából, az megszokott énjét levetve valaki mássá lesz. A házasfelek egybekelnek a nászban: újjászületnek, félből egyként ébrednek. A tetszhalott életre kel. A fölkelő ráébred arra, hogy ő nem élhet tovább a régi rendben, s ezért az életét is kockára teszi. Aki meghal, az örökre elalszik ebben a világban, majd átkel a túlvilágra, átébred! Mert oda csak ebben a szellemileg éber állapotban lehet eljutni. A misztikus tanításokban Indiától a kereszténységen át a szúfikig a mesterek mindenütt az alvás és az éberség képeit állítják szembe. Alszik, aki a látszatokat Valóságnak tekinti, éber, aki a Valóságot érzékeli. Jézus számos helyen figyelmeztet: legyetek éberek!

A minőségi váltás képe még a kelés-kelevény, elkel, kelt tészta, lába kel kifejezésekben is dereng.

Az eddigieket egybevetve a révül, a révész szavaink mitikus jelentését erősíti a hozzájuk tartalmilag kapcsolódó kel hasonló értelme.

A túlvilág számtalan úgynevezett magas kultúrában és néphagyományban, sőt a mindenkori-mai misztikus tapasztalatban valamely „vízen túl” fekszik.16 A példák sora végtelen. Csak magyarokat említve: eleink általában a patakon vagy más vízen túli, rendszerint magasan fekvő helyre temetkeztek. Kelet-Magyarországon: Debrecenben, Szabolcsban, Beregben máig faragnak csónak alakú fejfákat. Népmeséink rendszerint az Óperenciás tengeren túl játszódnak. A legenda szerint Attilát is a „vízen túlra” temették, mégpedig függőlegesen: a víz alá! Nem lényeges, hogy tényleg így történt-e, vagy másként. A későbbi regés elbeszélés azt tanúsítja, hogy a hagyományra emlékezők szerint ennek így s nem másként kellett történnie. Árpádot „Tisztességgel temették egy kis folyónak forrása fölött, mely kőmederben folyik alá Attila városába”.17

A regebeli reuíz-révész éppoly elátkozott, akár a réülő-révülő.18 Egyik sem kívánja sorsát. A táltost az égi hatalmak rendszerint betegséggel kényszerítik, a révész pedig folyton szökne hivatalából. Ha a gyanútlan mesebeli = regebeli utas az evezőhöz nyúl, vagy megengedi, hogy a révész előtte ugorjék ki a csónakból stb., rajta ragad a föladat. A révészi teendő pedig nem egyéb, mint a rejtett túlnannal való kapcsolattartás. Az pedig gyakran rettenetes, misztő, t, rutyma, rusnya, ronda-randa malakokkal való veszedelmes küzdelemmel jár.

A rém lehet túlvilági lény is – „rémeket lát”, „fölrémlik előtte”, kifejezéseink erről tanúskodnak. Kölcsey is hasonlót ír a Husztban: „Rémalak inte felé”. A rém képes lehetett arra, hogy megszállja az embert; rémül szavunk értelme, hogy az áldozat maga is rémmé válik. Vö. hevül, kékül, sántul stb.

A me ta fizikaiba való bepillantás minden tapasztaló szerint megrendítő, „tremendum” (Rudolf Ottó). Jákob belesántult az angyallal való találkozásba, Keresztes Szent János „a lélek sötét éjszakájáról” beszél stb.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kereszténység fölvétele után a korábbi hitvilágra árnyék vetült, így a rém értéktartalma megromolhatott. Gyökünk bokrából sarjadt egyéb, nem mitologikus szavak – például: fölrémlik, rebzik, rebzsik – tárgyilagosak. Mindössze hirtelen fölrebbenő képet, tüneményt-látványt jelentenek, ráadásul a remény mintha éppen a félelem ellentettje volna… A remény – a TESZ szerint szintén ismeretlen eredetű… A CzF írja róla: „bizonyos jó után esengő várakozást jelent, mely a kedélynek némi nyugtalankodásával szokott járni, továbbá, mert a remény félelemmel vegyes érzés, mennyiben csak valószinüségen alapúl, s az ellenkező rosznak lehetőségét nem zárja ki.”

*

Hogy szavunk gyöke – a CzF-val ellentétben – nem a rév, hanem a re-ré, arra bizonyság e gyök rengeteg hajtása. A már említett rekken, rikolt, repül stb. igéken túl a reggel, a g és a szeg is.19 Utóbbi a belső nyelvszemlélet élénk példája, hiszen a szó gyöke, azaz alapalakja, továbbá értelme közös. A megváltozott tudatú szeg is olyasféleképpen viselkedik, ahogy a vülő – messziről nézve táltos módjára motyog és támolyog. Még a kései berúg: „rúgjuk be a ház oldalát! tánczosok szavajárása”20 is emlékeztet a sámánok mozgására-viselkedésére. Mindketten bizonyos szerek hatása alatt állnak… Éppen ezért a CzF valószínűleg téved, amikor a rész gyökből származtatva kiszakítja a szócsaládból.

*

A ra, re, ré gyök érteménye tehát nem is annyira homályos. A határozói szerep nyilvánvalóan utal a helyváltoztatásra. Az is kiderült, hogy az utazás benső, szellemi, és a másvilágra visz, módja a rejtezés, a másvilágra kalandozott tetszhalottra sokfelé mondják, hogy elrejtezett.

A reuíz-révész tehát a réülő-révülő-rejtező. Az utazó és a fuvaros egyaránt a földi életet a túlvilágtól elválasztó vízen kel át.

Az egyik vülő elregéli a közönséges halandók elől rejtett mítoszt, az odaát tapasztaltakat, a másik, a vész arra is képes, hogy mást odaszállítson. Működésük lényege az avatatlanok előtt rejtett.

A regös eleinte maga lehetett a révülő, akitől később különült el az énekmondó, aki hallotta és megtanulta a túlvilági beszámolókat, de maga már nem föltétlenül révült.21 A regéből így lett népköltészet, irodalom…

A túlvilági tapasztalatok leírása, a rege eredendően mitikus mű, amely valamennyi hagyomány szent könyveinek alkotásmódja szerint képsorban, sőt képáradatban nyilatkoztat ki, részletes indoklás nélkül. A kép ugyanis magyarázhatatlan, valaki vagy látja, vagy nem.22

A kinyilatkoztatás fölfogása nem érzékszervi; az egész személyiség befogadó átalakulását kívánja. Aki nem jut túl az ismeretszerző, „intellektuális” lépéseken, beavathatatlan; ezerszer hallhatja, olvashatja, magolhatja a szent szöveget, a megértésben ujjnyit sem halad.23 A túlnanba – a re-be? – ismeretek ugyanis nem vihetők át, tehát semmirekellők. A feladat valójában az üdv.

A regösének visszatérő végsora: „Aj, regö, rejtem!” pontosan erről szól, megtoldva a különös magyar ellentétben gondolkodással:24 regölöm is, rejtem is a szóval elmondhatatlant, a fogalmakkal leírhatatlant. A re egyszerre gyöke a kimondásnak és a kinyilváníthatatlannak meg az elrejtésnek, a titoknak; CzF. szerint a Tatrosi Kódexben „Mert nem rejtek őneki (quia non latuit. Lukács VIII.) értelme: nem titok” neki/előtte.

A beavatott benső átalakulását nevezi meg a réülés-révülés-rejtőzés. A néprajzi leírások bőven beszélnek a világfát jelképező ágas fatörzsről, melyen át a sámán a hetedik égbe mászik, meg a dobjáról, amely a táltos paripája,25 de az igazi útikészség a révülő személye. Képes rá: az égből érkező képek áthatolnak rajta, megkapják26 őt, s ő elkapja őket, s továbbítódván megképlenek27 a hívekben.

*

A re gyök rejlik a már említett reggel szavunkban is, a reggel pedig a megvilágosodás napszaka, amikor a sötétség eloszlik künn is, benn is. A megvilágosodás kulcsfogalom minden vallásban. A Bibliában a világosság megteremtésével alkotja Isten a világot, Jézus a világ világossága, aki „minden embert megvilágosít” (Jn 1,9), Pál apostol írja, hogy a világosság termi a szeretetet és a többi jó gyümölcsöt, a sötétség meddő.28 Hanem regösénekünk és re gyökünk az Evangéliummal való találkozásunkat megelőző idők emléke. A fogalom is régebbi. Gilgames alvilági útján a Masu („Ikrek”) hegy hágójánál megtalálja a kaput, ahol a Nap naponta ki s be jár. A kaput skorpiófarkú házaspár őrzi, akiknek „puszta látása elegendő a halálhoz”. Gilgames félelmében leborul, de a skorpió-emberek megengedik, hogy bemenjen. A kapu egy hosszú, sötét alagút kezdete. Gilgames huszonnégy órát menetel a sötétben, majd az alagút végén találkozik Samassal, a Nappal.29 Kétségtelenül megvilágosító beavatáson megy keresztül. Ezután az istenek kertjében Sziduri-Szabitu, az „isteni csaplárosnő” megpróbálja rávenni, hogy hagyjon fel tervével, és inkább egyen-igyon, vigadozzon: azaz merüljön vissza a földi élet kábulatába. Gilgames azonban kitart célja mellett. A buddhizmus alapítója, Buddha maga a megvilágosult. A buddhizmus a Krisztus előtti VI. században keletkezett, akár Kínában a megvilágosodás útja, a tao, és Iránban Zarathusztra tanítása, amelynek tűzkultusza önmagában jelzi a világosság-gondolatnak a fontosságát. Tízezer évekkel korábbiak a kőkori festett beavató-barlangok, melyeknek sötétjébe a jelölteket mintegy eltemették, hogy újjászületve keljenek ki onnan.

A népmeséinkben megőrződött beavatási szertartás – a jelölt földarabolása, esetleges megfőzése, majd újjászületése – szintén erősíti az előbbieket. Hogy a mondai adatok mellett nyelviek is utalnak arra, hogy a kereszténység előtti magyar vallásosságban szerepelt a megvilágosodás eszméje, arról három gyakori mesei szólás tanúskodik. A jelölt minden esetben e szavakkal ébred: „de nagyot aludtam”. Újjászületése „hétszerte erősebb, szebb és ragyogóbb alakban” történik: „a Napra lehetett nézni, de reá nem”.

*

Még néhány észrevétel.

Érdekes elképzelést vet föl a CzF, midőn ezt fejtegeti: „a rég szóban is az idő alapfogalma lappang, és elemezve: re-id, öszvehúzva réd, s a d átváltozván g-re rég, mint vidám, vidor, vig; minthogy továbbá, ami régi, az mintegy el van födve, takarva előlünk, a re mint föntebb is érintők, a rejt, rejlik igék gyökével rokonítható.”

Ha így van, vagy így lehet, akkor a re-id második tagjában rejlhet az idv, szent vagy Egy értelem, tehát továbbra is a re természetfölötti tartományában mozgunk azzal, hogy a jelentés földúsult és megnemesedett. Joggal merülhet föl a rég, régi szókban az „elmúlt szent idő” értelme. Ha igen, akkor a regös tehát a régi szent időbe rejtezik-vül, s róla énekel. Szóbokrunk így őrzi az emberiség közös aranykor-emlékét?

Vajon gyökünk származéka lehet-e a ravatal? A CzF és nyomában a TESZ a ró-ból eredezteti mint halott számára összett faalkotmányt. A szó a hivatal, vetel módján képeztetik. Nos, a ravatal a másvilágra utazó fekhelye, járműve! – így meggondolandó összefüggése a ra, re, ré gyökkel.

Nyelvünkben gyakori a hangátvetés, a gyökök megfordulása: köp – pök, gügye – gyüge, csavar – facsar, étel – élet stb. Nos, ha gyökünk, a re, erré változhatott, akkor idevonható az ered és származékai?30 A hangalaki egyezés mellett szól az értelmi is, hiszen a vallások közös eszméje, hogy az élet és minden, ami van, „föntről” a me ta fizikai világból eredt, onnan árad, ahová a regös révülve átkel a réven.

*

Nyelvi ásatásunk leleteit értékelve megállapíthatjuk, hogy ősvallásunkban élt egy hármas és egy kettős világkép. Az egyikben, az eddig jobban kutatottban, a világfa kapcsolja össze az alvilágot a földivel és az égivel, a másikban a földet a túlvilágtól víz választja el, melyen átkelve-átébredve a révész, a révülő teremti meg az összeköttetést a két világ között. Kiderült, hogy révülő és a révész igen-igen közel áll egymáshoz: szellemileg testvérek. Nevük a re gyökből ered, melyből kiterjedt mitológiai szóbokor sarjadt: rege, regös, rejt, rejtezik, rém s talán régi, ravatal stb.31 Eddig is tudtuk, hogy a világfa, a reá fölmászó sámánokkal32 és a révülő-révész egyaránt ősrégi, nemzetközi jelkép. Előbbi szorosan kapcsol bennünket finnugor rokonainkhoz, utóbbi ezen túlmenően délebbi kultúrák vonásait is viseli, ám hogy melyek és mikoriak ezek, honnan hová vándoroltak, annak föltárására egyelőre nem vállalkoztam.

Jegyzetek

1 Képes Krónika.

2 Érdemes megemlíteni a Denebnek vezetésre, irányításra utaló népi neveit: Fölnagycsillag, Hadvezető, Nászvezető, Vezércsillag .

3 Czakó Gábor: Nyelvünk ős-számtudománya. Magyar Szemle, 2008/3–4.

4 Régi „id” szavunkból jön az idv>üdv, idnap>ünnep. Az „id” értelme egy, azaz szent; miként Valóságból, Istenből, úgy üdvből sem lehet több, csak egy.

5 A görög angelos = hírnök, Isten követe. Megjegyzendő, hogy a Tejút ugyan nincsen nevesítve az itteni mennybolt-leírásban, de a Tejút egyik-másik népi neve így hangzik: Angyalok Útja, Szent Mihály Útja. Szent Mihály arkangyal tudvalévőleg a holtak kísérője, védelmezője is – Czakó Gábor: Titkos könyv, Álom: 69–82. Bp., 2004.

6 Történeti Etimológiai Szótár (TESZ): „rýuewltetek” és „rewletes”, „rewletekkel”.

7 Bencze Lóránt és Maleczki József barátaim javasolják itt az „ajakközi zöngés réshang” bevezetését, amit a magyar nyelvészek mindközönségesen bilabiális zöngés spiránsnak neveznek.

8 Csorba Béla, az Újvidéki Egyetem lektora hívta föl a figyelmemet a Chrestomathia vogulicára, melyben „rey = forróság; meleg / Hitze; warm – m. révül”. Tehát kedves elszakadt rokonainknál, a voguloknál/manysiknál is fölmaradt valamicske a régi hagyatékból.

9 Czuczor Gergely – Fogarasi János: A Magyar Nyelv Szótára. Akadémia Kiadó, 1962–1874. CD-n Arcanum, 2003. (CzF) Itt jegyzem meg, hogy a szóösszevetésekben szereplő frissebb keletkezésű szavaink nem cáfolják okfejtésemet, hanem éppen ellenkezőleg, bizonyítják gyökrendünk észjárásának elevenségét.

10 Tihanyi Alapítólevél.

11 CzF.

12 TESZ.

13 Uo.

14 A magyar nyelv teljes szótára. Pest, 1867. Szent Gellért püspök legendájában: „Kelenföld hegyéről letaszították.” (Árpád-kori legendák és intelmek) A mai Gellért-hegy és a Vár közti területet hívták hajdan Kelenföldnek, amely mindig révhelynek számított.

15 Károlinál keletet is jelent: 4Móz 2,3, ill. 4Móz 3,38.

16 Czakó: i. m.

17 Anonymus. Lehet, hogy a „kőmeder” még az aquincumi római vízvezeték vagy annak egy akkor – Anonymus korában! – még működő része vala? Ki tud e vízvezeték forrásáról?

18 Érdemes megjegyezni, hogy népmeséink vízimolnára hasonló, a földöntúlival érintkező ember, nemkülönben a malom is a két világ találkozásának színhelye.

19 TESZ: ”rescugis”, „Reuceg”, „rezuge”, „rezeg” stb.

20 CzF.

21 Pavel Florenszkij hivatkozik az Ortodox Egyház Hetedik Egyetemes zsinatára: hogyan is festhetne ikont az, aki soha nem látta az ősképet? Az ikon célja az, hogy a tudatot a szellem világába emelje, titokzatos és természetfölötti látványokat mutasson. Csak egyházatyák képesek szemlélni amaz érzékfölötti valóságot, melyet az ikonon ábrázolni kell. A festőre csupán a technikai kivitelezés tartozik. Kivéve az olyan művészeket, mint Szentéletű Andrej Rubljov, aki maga is látta képe eredetijét – esszénk szóhasználatával képes volt révülni. – Ikonosztáz. Bp., 2005, Tipotex Kiadó.

22 „Akinek füle van, hallja meg” – mondja Jézus, amikor arról kérdezik, hogy miért nem fejti ki tanítását aprólékosan. „Azért szólok nekik példabeszédekben, mert szemük van, de nem hallanak, és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izaiás próféta jövendölése: Hallani fogtok, de nem értetek, nézni fogtok, de nem láttok.” (Mt 13,9–14)

23 Czakó: i. m. 39–66. Egy titkos könyv, a Miatyánk.

24 Az ellentétek magyar egyben látására példa a süt-főz, kívül-belül, esik-kel, él-hal, etet – étet stb.

25 A dobot a táltos a révüléssel „lóvá teszi”.

26 „A papnál kaptam meg a sógort” – mondják Széken.

27 Az ,idea’ és ,kép’ tartalmi-szellemi összefüggéseiről lásd Czakó Gábor: A magyar nyelv lelkéről – az ideák nyelve. Székelyföld, 2007/5.

28 Efezusi levél, 5. fejezet.

29 Az Ikrek, a Nap és a Skorpió kozmológiai kapcsolata messze vinne.

30 Lásd: gub-bog, guga-guba.

31 Gyümölcsöző lenne megrajzolni a ra, re, rá, ré, rü gyök bokrát.

32 Hoppál Mihály: A sámánizmus vallási kultúrái.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.