Archívum

Jókai Anna: Godot megjött

Darvasi Ferenc
2008. június

A Godot megjött zavarba hozza olvasóját a műnembeli besorolás tekintetében. A kiadvány fülszövegében a regény terminus szerepel, akár Olasz Sándor kritikájában (Hitel, 2008/1.), mely azért – bár következetesen regénynek titulálja a művet – számba veszi, hogy versszerű és drámai elemek is szerepelnek Jókai Anna munkájában. Maga a szerző így nyilatkozott erről a kérdésről (Új Ember, 2007/23.): „Műfaját tekintve nehezen tudnám meghatározni új könyvemet (…) Annyiban drámának tekinthető, hogy az emberi létet színpadi térben képzelem el. Az események menete sok párbeszéddel, mégis epikus formában valósul meg. Ugyanakkor számos versbetétszerű megnyilvánulás is szerepel [benne] (…) A líra, a dráma és az epika műfaja egyként jelen van [a műben]…” Én némiképp más véleményre jutottam, mint a fülszövegíró vagy Olasz Sándor és Jókai Anna. Igaz, hogy van számos versbetét a szövegben (akár a drámai költeményekben – és nem véletlenül említem ezt a műfajt, hiszen Az ember tragédiájára is rájátszik a textus, amely ráadásul minduntalan a dráma felé billen el), igaz, hogy epikus részekkel is találkozhatunk benne (ám érdemes megfigyelni, hogy ezek nincsenek olyan mívesen kidolgozva, ahogy az egy „valódi” prózánál szokás, lényegre szorítkozóak, és éppen csak annyira vannak megformálva, ami arra elég, hogy egy dráma közléseiként világosan értelmezhetőek legyenek), de alapvetően drámaként tudtam csak olvasni Jókai Anna alkotását, hiszen az két világnézet, értékrend közti harcot mutat be párbeszédes formában, tele van funkciójában szerzői instrukcióknak tekinthető betoldásokkal: hogyan nézzen ki a színpad, milyen legyen a díszlet, s az alkotó még azt is aprólékosan lejegyzi, mint egy vérbeli drámaíró, hogy a reflektorfény hogyan essék a játéktérre. Azt gondolom, hogy a Godot megjött alapvetően színpadra írott mű, melynek párbeszédei – különösebb változtatások (átírások, húzások stb.) nélkül – alkalmasnak mutatkoznak a színházi bemutatásra. A regényként való definiálás valószínűleg abból fakad, hogy az alkotó próza- és versesköteteket publikált idáig, s így az új könyv nem illeszkedett az életműbe.

A lényegében drámai természetű szöveg műnembeli nyitottsága, sokszínűsége egy kis továbbgondolással utalhat arra a kaotikus világra is, amelyet Jókai Anna ábrázol, tehát a szöveg működésmódja interpretálható a világ működésmódjának metaforájaként is. A Godot megjöttben szinte minden – nem csupán a műnem – bizonytalan: nem tudhatjuk, hogy éppen hajnalodik vagy alkonyodik, fogalmunk sem lehet róla, merre van kelet és merre nyugat, s az sem derül ki, hogy tavasszal vagy ősszel játszódnak-e az események. Ez utóbbiak mintha nagyon is a jelenben zajlanának, viszont a szereplők közt találunk jó néhány, a zsidó-keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó alakot (Gábriel, Flórián, Dávid, Góliát, Paulus stb.). De a kizökkentség nem pusztán a természet dimenziójában, valamint az idő és a tér koordináta-rendszerében írható le, hanem az értékrendek zűrzavaraként is: maga a világ az, ami a feje tetejére állt itt. Possónak, az egyik szereplőnek már a beszéde, nyelvi panelei is kaotikusak: Mohamed helyett Mózest említi („Hát Mózesnek kell a hegyhez menni? Hogy is van…? Mózes vagy Mohamed, a hegyhez menni, vagy a hegy megy…”), s a napszakokat is felcseréli („Pálinkás jó napot!” – köszönti a többieket). Káosz van az agyakban, minden egész eltörött, nincs már rend sehol és semmiben. Akkora szabad(os)ság van, hogy az emberek jó dolgukban mindent összezavarnak. „Ami »hat« az egyiknek, a másiknak »öt«. Vagy éppen »hét«. Plusz – mínusz? Felesleges precizitás. Ami az egyiknek pozitív, a másiknak az a negatív. Elvégre ez a szabadság” – hangzik el mindjárt az elején, a színpadkép leírása közepette.

Jókai Anna műve parabolaszerűen írja le jelenvalónkat, egyértelmű utalásokkal, és egyszersmind olyan, mint egy tézisdráma, a hit tézisdrámája, mely gyakorlatilag konkrét világképpel kínálja meg olvasóját. Az Istent különböző módokon váró szereplők, mint szép lassan kiderül, entellektüelek, viselkedésük az értelmiség árulásának és elbutulásának példázata (például „Az Internet, a háló… az egyetlen hiteles forrás, faszikáim!” – mondja Alexandra), mint ahogy a liberalizmussal szembeni ellenérzéseket is könnyű belelátni a műbe. Jókai Anna alkotása valóban fontos kérdéseket tematizál, de nem elvonatkoztatva, hanem a magyar társadalommal folytatott párbeszéd részeként, küldetéstudatos író módján. Utalásai áthallásosak, direktek és hangsúlyosak, a dráma világának egyik szintje (hogy milyen szintjei vannak, arról a következő bekezdésben) és az úgynevezett valóság egyneműnek mutatkozik. Szövegpanelei dokumentatívak, korfestő jellegűek, szemléletmódja groteszk, szarkasztikus. Némelyik figura könnyen dekódolható klisékből van összegyúrva: a luciferi szerepet betöltő, hangzatos nevű Sadot karjaira – mintha a 20. századi gyalázatos, pusztító rendszereket ő testesítené meg – horogkereszt, illetve sarló-kalapács van tetoválva, s bézbólsapkát és napszemüveget visel, ami valószínűleg az újgazdagokra való negatív utalás. A szerző nem fél véleményt alkotni, és néhol mintha válaszokat is sugalmazna, s nem csupán kérdéseket tesz fel („A kulcsszó: önerő” – mondja egy angyal arra, hogyan lehet Istenhez eljutni, megtapasztalni a létezését). Olykor úgy tetszik, nem a szereplők beszélnek, hanem az alkotó magánvéleményei szűrődnek ki a sorok közül.

A Godot megjött egy nagyon is valóságosnak ábrázolt földi és egy égi szinten játszódik, melyek majdnem teljesen függetlenek egymástól. Azt értem ezen, hogy a két közeg a legritkább esetben érintkezik egymással: a mindvégig a színpadon lévő két angyalt, Mashát és Michyt észre sem veszik az emberek, bár Isten és a Fiú megérkezését végül képesek érzékelni. Jókai Anna szövegvilága többszintű tehát, és szándékosan heterogén, sokfelé elágazó. Miközben mindenki számára ismert fordulatokat, például reklámszövegeket („szárnyakat ad”, „[a] legkisebb is számít”, lásd: Red Bull, Tesco), a közbeszéd divatos tendenciáit („nem is korrekt. Politikailag – mondja Alex. Én, mint felelős értelmiségi, tiltakozom a kirekesztés minden fajtája ellen.”), politikusi aforizmákat („És a krumplileves legyen krumplileves”, lásd: Kádár János) épít be művébe, más irodalmi alkotásokat és az égi dimenziót is bevonja abba. Több szöveget is átír, átértelmez, legyen szó népdalról (Száz forintnak ötven a fele), versről (Petőfi Sándor: Füstbement terv, József Attila: Mama) vagy imádságról (Miatyánk). Bibliai alakoktól és történetektől hemzseg a napjaink korrajzát felvázoló könyv, amely még – többek között – Beckett és Madách főművével is párbeszédbe elegyedik. Jókai Anna darabjában a Godot-ra várva istentagadásával való feleselés, Az ember tragédiája tézis–antitézis szerkezetének átültetése (pl. Masha és Michy párbeszédébe), valamint a két műből átvándorló figurák (Godot, Pozzo-Posso, Lucifer-Sadot, valamint az említett angyalok, akik Ádám és Éva duójaként is interpretálhatóak) révén van egy „intertextuális szál” is, melynek részletes áttekintése, az említett művek összevetése azonban már külön tanulmány feladata lehetne.

(Széphalom Könyvműhely, 2007)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.