Archívum

Hubay Miklós 90 éves

2008. április

Én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik úgy nevelődött, hogy ne csak apját és anyját, hanem mind az idősebbeket tisztelje. Ma másfajta világban élünk, s bár tudjuk azt is, hogy az emberiség történetében nem a tiszteletadás, az elismerés, a köszöntés az egyetlen meghatározó törekvés, mi most azért gyűltünk össze, s oly sokan azért vannak lélekben itt velünk, hogy a magyar irodalom klasszikus életművet létrehozó alkotóját, Hubay Miklóst köszönthessük illő tisztelettel 90. születésnapjának előestéjén.

Kilencven évet s majd még többet megérni isteni ajándék és kegyelem. Ám nemcsak külső elhatározás, nemcsak a megszülető emberi lény biológiai szerencséje és tehetsége szükségeltetik egy ilyen életpályához, hanem a rá mért feladat felismerése és elszánt megvalósítása is. Hubay Miklós szinte kamaszkorától a magyar drámairodalomra és az azt éltetni képes színjátszásra tette fel az életét, s ettől soha el nem tántorult. Pedig voltak életében olyan fordulatok, amelyek szinte sugallták neki azt, hogy módosítson a pályán, keressen magának könynyebb sikerekkel kecsegtető elfoglaltságot. A következetesség azonban meghozta a maga eredményeit. Az irodalmi mű sorsa mindig rejtélyes, s a Kárpát-medencében még több a szabálytalanság. A drámákra ez különösen érvényes, hiszen a világirodalom legjelesebb alkotói vagy eleve színházi emberek voltak, vagy közvetlen kapcsolatba tudtak kerülni a színházzal, s így drámáikat bemutatták. Nálunk ez másként alakult: gondoljunk csak 19. századi három klasszikus remekünkre, Katona József, Vörösmarty Mihály és Madách Imre alkotására, amelyeknek bemutatóit a szerzők nem érhették meg. Esszéiben Hubay Miklós nem önmagát, hanem mindig a magyar dráma történetének és jelenének balsorsát állította a középpontba, harcolva azért, hogy víg esztendők köszönthessenek be. Drámái pedig itt vannak, a tekintélyt parancsoló életműsorozat összefoglalóan is tanúskodik erről, s bár a papírszínháznak nem minden darabja kelt még életre a színpadon, az olvasó ember képzeletében minden lejátszódhat, amit ő eltervezett.

Az első drámabemutatóra 1942 májusában került sor a Nemzeti Színházban. A Hősök nélkül műfaji megjelölése: „polgári szomorújáték”. Aztán úgy alakult az emberiség és benne a magyarság történelme, hogy mindennapi életünk játékai egyre szomorúbbak lettek. A drámai műfaj Hubay Miklós számára egyre inkább olyan tragédiát jelentett, amelyben a befogadó már nem élhet át tiszta katarzist, mert a tragikus helyzet ezt nem engedi meg. A világot nem tudjuk jobbá változtatni. Csupán három műcímet említek: Hősök nélkül, Búcsú a csodáktól, Elnémulás. Igen, ilyennek látta az író ezeket az évtizedeket.

A drámaíró mindig közéleti ember. Hubay Miklós másképpen is az volt. A magyar irodalom lelkes és eredményes külföldi népszerűsítőjeként. Tanárként, sokszor katedra nélkül. Fontos szervezetek, köztük a Magyar Írószövetség elnökeként. E szövetség elnöksége, tagsága nevében köszöntöm őt most, s kívánok neki minél több egészséget, minél több derűs gondolatot.

Tudom, hiszen magam sem vagyok már fiatal, hogy az idősebb ember gyakrabban idézi fel az életpálya korábbi szakaszait. Amikor a huszonnégy éves fiatalember első drámáját bemutatták, nagyszámú kritikában foglalkoztak vele. Összegyűjtöttük ezeket a szövegeket, s most jelképes ajándékként átadom őket az ünnepeltnek, azt óhajtva, hogy még nagyon sokáig tudja felidézni nemcsak ezt az első bemutatót, hanem Nagyváradot, Genfet, Firenzét s ezt a mai estét is.

A Magyar Írószövetség elnökének köszöntője a 2008. április 2-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott ünnepségen.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.