Archívum

Archaikus töredékek III; Archaikus töredékek VII; Nagy Gáspárnak, lakóhelyére

2007. július

Archaikus töredékek III

Odüsszeusz indulni készül

Ha mondanád, hogy szeretsz, felröppennék.
Úgy vinném magammal a szót hosszú
utamra, mint titkos amulettet,
fényesre dörgölt kavicsot, amit
mozdulatod szentelt meg, mint papé
bort, kenyeret, bárgyú áldozatot.
Épp csak odaadnád ezt a szót, kölcsön,
elvennéd a szavak kavicshalmából –
nem vesztenél vele semmit. Nem lennél
tőle szegényebb, s én gazdagabb lennék.
Hidd el, ígéretet nem váltatnék be
rajta, ha vissza is térnék. Vissza-
ejthetnéd a többi közé a zúgó
fövenyen, elguríthatnád ezt is,
mint annyi másikat. Addig hadd legyen
velem, fénye világítson szívemben,
amikor támad a sötét. Aztán majd
emléke – felfénylő hangod a hullám
versében, időtlen hullámverésben.

Archaikus töredékek VII

Ismét reggel

Ismét reggel. Hála Néked, Nagy Isten,
hogy megérhettem. Szétárad bennem is
a fény, kis Napom bevilágítja
a has lágy, szunnyadó vidékeit.
Májam megtisztult, vesém felderül,
s a bordák hajlékában kedvvel ébred
szívem. Álmaiból felbukkan a test.
Hihetőbb formákba szelídül éji
tombolásából a képzelet is.
E jó-rossz társak nélkül ébredni,
szemtől szembe Veled, milyen lesz, Napunk?
Milyen lesz, mikor testem rokoni
tájait magukra hagyja Napjuk,
a távozó lélek, és a semmibe
hullanak? Erőm lesz-e, hogy ne kérjek
Tőled újakat? Keresem-e majd
égi másukat, keresem-e új
arcomat, szeretteim új arcát?
Tudok-e majd csupaszon nézni szembe
Veled, lélekké szegényülten, te Örök?

Nagy Gáspárnak, lakóhelyére

Tudtam, barátom: végső heteidet
éled köztünk. Mintha segíthetnélek
átkelésed sajgó útján, amikor
halálos kínban feslenek szét a test
és a lélek varratai, forgattam
könyveidet. Ez volt vigiliám.
Olvastam a sorokat, forgattam
a lapokat. Rajtuk szép írásoddal
a nagylelkű ajánlások, melyeket
méltón viszonozni nem tudtam soha.
Mert talán a saját árnyaimmal
viaskodtam, mert messze ragadtak el
csatáim a Fény sebző ösvényein.
Ahogy te is harcoltál, könnyedebben,
a magad árnyaival. Így látom most,
nyomozva soraid közt. Mintha látnám,
hogyan borult be benti tájaidon,
hogyan lopódzott előre a halál
államcsínye. Harcoltál, de másképpen.
Félvállról, hetyke, végső legyintéssel.
Alig ismertük egymást, tényleg? Titkot
keresek, hogy értselek. Olvasom
az üresen maradt féloldalakat.
A vers teljes jelenlét. Folytatódik
elhallgatásban, csendben. Körülöttünk
hangok lebegnek. Szólnak hozzánk. A könyv
mögött angyalod áll, némán beszél.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.