Archívum

Nap se kell; Szállnak; Akkor volt jó

2007. április

Nap se kell

Vasy Gézának

Innen már,
magasságából a szívnek,
szétlátni az időben.
Mint láttam régen
otthon a szénakazalról
az eget, földet.
Szememnek sarkig kitárulnak az égtájak,
s csak nézem,
a fehér felhőpapírlapokat
a léghuzat sodorja, szórja széjjel,
úgy kell majd mindet összeszedni
úton-útfélen.

A rejtelmek kinyílnak,
mint az istállóajtók.
Előbukkannak a titkok,
mint a földből kiszántott csontok.
A neszeket észreveszem,
ahogy rejtőznének észrevétlenségbe,
mint a kerti békák
elásva magukat télre.
A valamikori szerelmek feléreznek
bennem.

Innen már,
nap se kell,
tekintetem lámpája besugarazza
a mindenséget.
Legyintek az utánam dobott lasszókra,
kanyaríthatják a levegőt,
ide már nem érnek el.
Meghúzom a szelek varkocsát,
hadd sikongassanak.
Sudarasodjanak,
felserkentem égig a lelombozódott fákat.
Zablával üstököst vezetek
át az idődombokon,
árkon.
Lépem felemelt fejjel
a világot.

Szállnak

Felriadva vérereim bokrából
szállnak hozzád a vágyak.
Mutatom az irányt nekik,
amerre majd megtalálnak.

Ne bennem gubbasszanak,
suhogjanak azok a szárnyak!
Süssön fel öröm, mint a nap,
felszáradjon a bánat.

Akkor volt jó

Akkor volt jó élni,
mikor háztető lovasa voltam.
Megültem szőrén.
Gyia! – mondtam.
Kéményfüst sörényét
két marokra fogtam.

Rúgta a port utánunk
a kiscsikó-nyárikonyha.
Hányta-vetette farát,
jókedvét viháncolta.

Akkor volt jó élni,
még semmi sem állta utam,
megzabolázva a paripa-házat
az udvarról kirontottam.
Látták, akik arra jártak,
iramodtunk hetedhét világnak.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.