Archívum

Borzong hiányuk

Búcsú Határ Győzőtől, Lázár Ervintől és Nagy Gáspártól
Serfőző Simon
2007. február

Lehetne vonatfütty-virágcsokor
kezükben,
szál szemafor-zöld is benne.
Másikuk hangjában
távoli autóutak zörejlenének,
tán még a kanyarok fékhangja is
kihallatszanék belőle.

Egyikük – hadiárván mindörökre –
botorkálón Sárkeresztúrról jönne.
Másikuk – megpróbáltja az időnek –
Bérbaltavárról érkezne éppen.
Harmadikuk jönne Rácegrespuszta
szélszagával ritkás szakállában.
Marosvásárhelyről is jöhetne még,
akinek egész Erdély beszélne szavában.
Uzon felől meg, aki – mire ideérne –
hepehupákat megjárna, völgyeket lépne.

S jöhetnének a többiek,
eleje a szívünkszerintieknek,
lehetnének velünk.
S csak azt vettük észre,
elfordultak tőlünk.
Bevették magukat földbe, nemlétbe.
Sínpár: végtelen fájdalom hasított
keresztül tájon, vidékeken.
Mi sürgette elmenni őket?
Mit éreztek meg jó előre?
Még több romlást, megrontást?
Elegük lett belőle?

Mert nincsenek, belejajdulnak
a magukra maradt szavak,
az elárvultak, megözvegyültek.
Sírnak mind a tetteik,
hisz ki folytatja őket?
Ha kétrét görnyed is,
munkájukat hátára ki veszi?
De csak a csend károg,
s borzong valahány fán a hiányuk.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.