Archívum

A régi ház

L. Simon László
2006. november

Ez a régi ház,
rücskös vakolattal,
kinyújtott kezemmel végigsimítom
az öregedő fal árkait, réseit:
körbe-körbe szaladunk.

Utólag olyan egyszerűnek tűnnek a dolgok,
mintha a tévében néznénk
a saját életünket,
egy kevéssé híres színész alakításában,
és az ember már nem tudja,
valójában mi történt vele.
Mi az, ami vele történt meg,
s nem valamelyik szereplővel
egy másik filmben.

De ez a régi ház a mienk,
a mienk volt,
a nagyapáméké,
itt fogócskáztunk,
itt másztunk fel a padlásra,
egrest ettünk, málnát,
tátikát csíptettünk az ujjainkra,
és a kútról hoztuk a vizet.

Ismeretlen emberek terheit cipelem,
így könnyebb,
könnyebb elviselni,
hogy minden kép és költemény,
hogy bentről nézem,
ahogy kint fogócskázunk,
kergetünk valamit,
de egy pillanatra megállok,
s belesvén a borostyánnal körbenőtt
kis ablakon
egy régi ismerős
néz rám vissza,
s egyszerre kérdezzük meg:
én ki vagyok?

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.