Archívum

Látlelet XI.

Szigethy Gábor
2006. szeptember


Pezsgőspoharak az asztal sarkán, egyik-másik már üres. Magyar étterem New Yorkban, talán 1956 őszén. A kép bal oldalán Lázár Ödön ül, a múlt század ötvenes éveiben a Szabad Európa Rádió munkatársa. A háttérben Király Attila, Münchenben, New Yorkban Lázár Ödön munkatársa és barátja.

A korát nagyon leplezni akaró szőke hölgyről Király Attila nem sokat tudott, a fotó hátára évekkel később annyit jegyzett föl: „…a szőkét magam sem ismerem. Rettentő otromba nő, aki valami gazdag, öreg palihoz férjezte magát. Dönci igen érdeklődik iránta.” Az állítmány jelen ideje – érdeklődik – azt jelzi, Lázár Ödön nem általában, csak aznap este „érdeklődött” a szőke hölgy iránt. Az asztalnál ülők mögött áll Kapitány Anny, 1945 és 1948 között hazánkban Karády Katalin és Fényes Kató mellett a harmadik kedvelt, ünnepelt és körülrajongott énekesnő. Kapitány Anny 1948-ban útlevelet kért s kapott, így utazott New Yorkba vendégszereplésre. Aztán ott maradt. Itthon örökzöld melódiákat énekelt – Baracknyílás idején, Gyere, ülj, kedves, mellém, Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk –, New Yorkban magyar éttermekben lépett fel, édes-bús dalaival maroknyi magyarnak idézett emlékezetébe hazai tájat, otthoni hangulatot.

Gyere, ülj, kedves, mellém…

1956 őszén New Yorkban e négy ember öleli körül rajongásával a szürkülő hajú, jókedvűen mosolygó hajdani magyar filmsztárt, Jávor Pált.

Lázár Ödön 1956 februárjában hagyta háta mögött Münchent és a Szabad Európát, s költözött New Yorkba. Nem tudjuk, hogy mi történt a Király Attila által „otromba” szőke nőnek méltatott ismeretlen asszony és közte aznap este. Talán minden, talán semmi.

Kapitány Anny édesanyja el tudta intézni itthon, hogy útlevéllel lányához utazzon Amerikába. (Akkor szerencsét próbálni nem a fiatalokat küldték Nyugatra az országrontó, hazaáruló politikusok; az idős embereknek engedték meg, hogy útlevéllel elhagyják hazájukat, ha cserébe lemondtak nyugdíjukról, és az államra hagyták lakásukat.) Sok-sok évvel később a két hölgy éppen krumplit pucolt a konyhában: édesanyja szeme láttára egy pillanat alatt halt meg Kapitány Anny, a hajdan ünnepelt magyar énekesnő.

De öt számkivetett magyar 1956 őszén terített asztal mellett boldogan mosolyog New Yorkban. Nem sejtik, hogy nemsokára felrobban Magyarország. Nem tudhatják, hogy Magyarország tizenkét napig szabad és független lesz. Nem gondolhatnak arra: a szovjet tankok eltiporva, vérbe fojtva forradalmunkat, újra gyarmati sorba alázzák Magyarországot. Nem tudják, hogy nevüket – Jávor Pál kivételével – nem jegyzik föl a hazai lexikonokban.

Élnek, mosolyognak, reménykednek 1956 őszén New Yorkban.

Jávor Pál talán még nem tudja, hogy teste már halálos kór rabja. Vagy tudja, és mosolyogva ezért készülődik haza: meghalni itthon akar.

1959 tavaszán a Kamara Varietében – akkor a Pedagógusok Szakszervezete Székházának „kultúrtermében”, a Jókai utcában – lépett fel. Raffai Márta és Tátrai Marianne fogta karon az aggastyánná betegedett színészt, aki mosolyogva énekelt a budapesti nézőknek: Egy tisztes, őszes halánték a nők számára ajándék…

Jávor Pál 1944-ben hagyta el a Nemzeti Színházat. 1944 őszén a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták. Egy évvel később hatalmas sikert arat Budapesten Shakespeare darabjában mint Makrancos Kata férje, Petruchio. 1946-ban Amerikába ment. Menekült? Menekült. Egy ország imádta, a tengerentúlon – mint „vándortársulati” színész – néhány magyar dédelgetett kedvence. A nagy Caruso című amerikai filmben – 1951-ben – feltűnt egy pillanatra: statisztaszerepet volt kénytelen vállalni a valamikori magyar filmsztár.

De 1956 őszén, New Yorkban, egy magyar étteremben, magyar újságírók és egy magyar énekesnő társaságában boldogan mosolyog: hazakészülődik.

Egy tisztes, őszes halánték…

A Kamara Varietében 1959 tavaszán a nézőtér vastapssal köszöntötte, amikor színpadra lépett, s tombolt, amikor a dal végén meghajolt. A szabadság elvesztését sirató emberek örömmámorban ünnepelték a múltat.

Mi meg, nagykamasz tizenévesek, nem tudtuk: a „felnőttek” egy olyan embert ünnepelnek, akinek a kommunisták derékba törték az életét. Lázár Ödön és Király Attila lehettek volna itthon nagy tudású, remek újságírók. Kapitány Anny lehetett volna évtizedekig ünnepelt sztár Magyarországon. Király Attila és Lázár Ödön a magyar utókor által számon nem tartott újságíróként élt Münchenben, New Yorkban. Kapitány Anny néhány magyarnak énekelt a tengerentúli felhőkarcolók labirintusában.

Jávor Pál hazajött meghalni. 1959 nyarán a bolsevik hatalom – talán megszánta, talán felismerte, hogy népszerűségét növelheti – engedélyezte, hogy visszaszerződjön sok sikert látott régi otthonába, a Nemzeti Színházba. Jávor Pál 1959 augusztusában meghalt, nem léphetett újra a nemzet első színházának színpadára. Amit elraboltak tőle – az életét –, már nem lehetett soha többé visszaadni.

Marad, örökre, a remény: Jávor Pál 1956 őszén egy magyar étteremben, négy számkivetett, egymásba kapaszkodó magyar társaságában mosolyog.

Hátha, talán, mégis…


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.