Archívum

Látlelet IX.

Szigethy Gábor
2006. június

Amikor a színészt körülöleli, körülrajongja a szeretet: boldog.

A bemutató napján, este fél hétkor – a próbaidőszak idegtépő terhelésétől megviselten, de lelkében a szülés csodájára felkészülve, szemében tűzijáték-csillogással – az érkező virágcsokrok, ajándékok, jókívánságok tengerében lubickolva izgatottan, feszülten, a bukástól rettegve, áhítatosan áhítva a sikert égbe repülhet, pokolra szállhat a színész.

Minden ember életében vannak pillanatok, amikor sokkal sebezhetőbb, sérülékenyebb, mint bármikor máskor. A színész a bemutató estéjén fél hétkor a legsérülékenyebb, a legsebezhetőbb.

És érkeznek a virágcsokrok, ajándékok, a mellékelt névjegyeken jókívánságok, gratulációk – néha a finoman fájdalmas, gonosz tűszúrások.

Madách Színház, 1959. február 27. Marcel Aymč: Nem az én fejem. Könynyed, szórakoztató, szellemesen semmitmondó vígjáték, a főszerepben Mezei Mária. Somlyó György rajong: A nagy művésznőnek a nagy szereppel való találkozására hódolattal – a fordító.

Sóhajba burkolt könnyed mosoly: ó, Gyurikám…

Heltai Jenő özvegye 19. századi eleganciával bókol: Szeretettel csókol tehetségednek lelkes bámulója: Heltai Lilla.

Mezei Mária fürdik a boldogságban. Van mit felejtenie. Alig egy évvel korábban gyönyörű szereppel ajándékozta meg a sors, Sabina lehetett Thornton Wilder Hosszú út című drámájában. A fordító akkor is körülrajongta: Thornton Wilder nevében kézcsókkal, köszönettel: Remenyik Zsigmond. A rendező – komoly kommunista pártember, még emlékszik a néhány évvel korábban a párt által megbélyegzett osztályellenségre, a „klerikális, reakciós” Mezeire – visszafogottabb: „Hosszú út” 1958. nov. 14. Szeretettel Both Béla.

A hivatalosság rangjának megfelelően hivatalos: olcsó virágcsokor, mellette géppel írt szöveg: Kiváló alakításához szívből gratulál és sok sikert kíván Igazgatóság, Pártszervezet, Szakszervezet.

A géppel írott, személytelen kártyát emlékei között őrizgette a színésznő: nem akarta elfelejteni, mit kapott „útravalóul” az igazgatóságtól, a szakszervezettől, a kommunista párttól. (Öt éve még Rákosi elvtárs mindenre elszánt terrorista bandája jóvoltából vécéfelelős volt a Vidám Színpadon!)

Madách Színház, 1960. május 27. Alejandro Cassona: A fák állva halnak meg. Mezei Mária mindenkit elbűvölő, mindenkit megértő, gyönyörűszép, ősz hajú nagymama. Joggal gondolhatta úgy: a habkönnyű, szentimentális darabocskából ő faragott országos hírű színházi sikert.

Kézzel írott névjegy a fordító virágcsokrán: Tisztelettel, hálás köszönettel és mindenek fölött szeretettel a fordító Csoma Sándor. Mellette géppel írott kártya: Szeretettel gratulál az Igazgatóság. (Magában talán azt dünnyögte Mezei Mária: Tűzhetem ezt is a kalapom mellé!)

A Liliom bemutatójának estéjén (Petőfi Színház, 1963. március 26.) jókedvre derült és boldogan mosolygott, amikor játszótársa, Agárdy Gábor, az édesen-goromba Liliom üzenetét olvasta: Drága Mariskám! Sok sikert, jó egészséget kíván és köszön mindent Agárdy. És boldog örömmel próbálta kibetűzni a régi barát (akivel hajdan „halálosan” összeveszett, aztán „életre szólóan” kibékült) virágcsokor-mellékletén a térdet-fejet hajtó, szavakból szőtt udvarlást: A Hozzád méltó találkozásig nekem már ez is igen nagy öröm és nagyon becses emlék. Kéz-láb és egyéb csókjaim özönével 63 III 26 Szendrő Jóska – Molnár Ferenc is üdvözöl!!!

Még egy virágcsokor virított az öltözőasztalon. Mellette nyomtatott névjegy: KATONA FERENC a Petőfi Színház igazgatója.

Ha akkor este a szünetben vagy előadás után a banketten Mezei Mária indulatosan vagy gúnyosan azt találta mondani a színház igazgatójának, hogy magának talán inkább egy gyárat vagy bányát kellene igazgatnia, nem színházat! – a kívülállók közül sokan gondolhatták azt: már megint feleslegesen csinál jelenetet ez a nagy művésznőnek kikiáltott (a franciás Mezei!, a zsoltáros Mezei!) színházi hisztérika. De akik látták és olvasták Mezei Mária öltözőasztalán az igazgató festékek, műszempillák és arclemosó kendők, pamacsok közé hajított névjegyét, tudták: a direktor a titkárnőjével küldetett csokrot, névjegyet a színház legrangosabb színésznőjének, és Mezei Mária is tudta: egy kommunista igazgatótól mást nem várhat, hisz népi demokratikus szocialista proletárdiktatúránkban ő csak egy megtűrt, klerikális-reakciós komédiás.

Minden ember életében vannak pillanatok, amikor sokkal sérülékenyebb, sebezhetőbb, mint bármikor máskor. Ilyenkor a tűszúrás is okozhat be nem gyógyuló sebet.

Aczél György magas rangú kommunista pártmunkás, korábban műkedvelő színész az apró, gyilkos tűszúrásoknak is mestere volt. A nyugdíjas színésznőt minden évben meglepte egy újévi üzenettel. Először csak aláírta a nyomtatott névjegyet. Aztán már írt is rá néhány sort: Nyugodt és főleg egészséges ünnepeket kíván Aczél György.

Aczél elvtárs kézírása elképesztően primitív, de mintha a műkedvelő színészből – pártmunkás életrajza szerint kőművesből – lett kommunista tótumfaktum sejtette volna a jövőt: neve kezdőbetűje helyett egy nagy nullát kanyarított a kézirat aljára. Aczél György okos ember volt, talán érezte: kártékony nullának fogja őt ítélni a nem is olyan távoli utókor! Üzenetét viszont a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára annyira szellemesnek érezte, hogy a következő évben újra ezt írta, csak egyes számban: Kellemes és főleg egészséges ünnepet kíván Aczél György. Miután kíméletlen, művésznek álcázott pártkatonái segítségével (ajánlott olvasmány: Mezei Mária Vallomástöredékek Bp. 1981. 138–145.) sikerült idő előtt nyugdíjba gyötörnie a páratlan tehetségű színésznőt, a magas rangú pártkatona nagyon hangsúlyozta, mennyire aggódik a művésznő egészségéért: Drága Művésznő! Sokszor kerestük telefonon, de nem találtuk. Sok szeretettel üdvözlöm: Kézcsok Aczél György Bp. 77. V. 19. (Mezei Máriának valószínűleg feltűnt, hogy ez a nagy nulla nem tudja: magyarul a kézcsók hosszú ó-val írandó!)

Szóval Aczél György, a magyar nép „haladó” szellemű kulturális felemelkedéséért évtizedekig felelős legmagasabb rangú kommunista pártmunkás sokszor kereste telefonon a művésznőt, de nem találta. Csakhogy amikor e kis levélkét 1977-ben Aczél elvtárs a titkárnőjének lediktálta, majd idétlen aláírását a szöveg alá firkantotta, Mezei Mária már szinte soha nem mozdult ki otthonából, és a házban mindig volt valaki, aki fölvette a telefonkagylót.

De hát Aczél Györgyöt az ilyen apróságok soha nem zavarták. Tudta, hogy hazudik, de azt gondolta, a hazugság hasznára válik. Ezért hazudott. És mert kommunista pártmunkásként azt hitte, a múltat – nekik, bolsevikoknak – sikerült végképp eltörölniük, gátlás nélkül pusztította a jelent, mert nem félt a jövő ítéletétől.

Mezei Mária mindenesetre megőrizte a neki küldött névjegyeket. Nem akarta elfelejteni: mennyit ér, mit ér a segédszínészből lett nagy hatalmú kommunista pártmunkás hazug mázba csomagolt, álságos jóindulata.

A szocialista Magyarországon élt. Megtanult farkasszemet nézni a mindig újabb és újabb álarcot öltő, gátlástalanul hazudozó kommunista pártmunkásokkal.


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.