×

A túlerővel szemben; Nagy számok; Hosszú álom

Filip Tamás

2006 // 06
A túlerővel szemben

Háborúk, viharok mondattana.
Sok indulatszó és tagadás.
A létigéket kisbetűvel írjuk,
és jövőidőben nem kérdezünk.

Egy perce érkeztünk csupán,
csak a képzelet volt előtte.
Könyveknek hogy is hihetnénk?
Parázslik bennük a gyűlölet.

Amerre nézünk, túlerő.
A látszat tolakszik elénk.
Zárójelek közt vezetnek el
az ellenséges tömegben.

Nagy számok

Csak a látszat tágas, mint az űr,
a lényegnek vannak természetes
határai. Az egyetlen fény
egy tekintet ezüsthúrjába
rejtve dermeszti meg a világot.

Ha az ellenállás olykor még
fel is parázslik bennünk, a nagy
számok örvénye magával ragad.
De azt, hogy győzne is, nem hiszem.

Pedig egy lakatlan történetben
lépdelünk csukott szemmel, akár
a gyerekek, amikor vakot
játszanak hazafelé menet.

Hosszú álom

Prémes szavakkal susogja nekik,
maradjatok. Tegyétek az alvó
por fészkeit fejetek alá vánkosul.
Pihenjetek meg boldog fáim alatt;
nem vagytok foglyaim.

Míg alszotok, öngyilkos szekta
érkezik, sok tetovált, holdkóros alak.
Esténként üres méregpohárral fognak
gyakorolni, amíg eljön a nagy nap.

Ne féljetek, idejében fogok
mindenkit ébreszteni. Majd
együtt nézzük, hogy vonaglanak.

Program

Szavakon túl 3.

Amit tudni akartál a művészetről, de sosem merted megkérdezni

Új beszélgetéssorozatunkban művészekkel beszélgetünk a művészeti területek különbségeiről és kapcsolódási pontjairól.

Bővebben

 

Pannon Filharmonikusok

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni. 

Eredményhirdetés

Ajánló

A Kortárs februári számából ajánljuk

Farkas Wellmann Éva: Becsukok most
Tóbiás Áron: Sorsok, utak, életek ’56
Szigethy Gábor: Napló múltidőben 1957. február
Vasy Géza: Nagy László

Szakolczay Lajos: Erkölcs, bátorság, rendíthetetlen hit „Támadó tűz voltunk”

Bővebben