Archívum

Végeladás; Az utolsó előtti óra; Köznapi jelenség és reciproka; Appendix

Marsall László
2006. április

Végeladás

Végeladás árusítás
Világszínvonalú márkás
hócipő a kentaurosznak
Mata-Harisnyás Porosznak
Őrnek Buzeroidosznak
Tű-sarkas Kirké-gonosznak
Világ-Szépe Barbadosznak
Káin nejének a rossznak
Szuper-saru Pindarosznak
Vascipő a visszeresnek
Madárláb doktor Oetkernek
Sápadt grófnak és Veresnek
„Hangyaboltos” fűszeresnek
„Gyilkos-Bácsi! megkeresse!

a Nagyi még él Hevesben!”

Végeladás árusítás
Szórólap a Csuka-Papnak
Végeladás árusítás
Ha elfogyott újra hoznak.

Az utolsó előtti óra

A mintha még lehetne, noha létezett
az elfelejtett halott, halódó
reménytelen sebesült
az esélyek tartományában, álomban
vagy féléberen.

Mintha mondanánk féléberen közhelyformán:
„tűt keresünk a szénakazalban”.
Már-már bocsánatot kérünk
a nem-lehetőtől, s hogy valami-valaki
töredezettet lelünk helyette – mást:
csonkabonka szétszóródottat.

Akár az ásatások híres-hírhedt
geológusai, kudarc és reménység
ingoványában. Valahányan a Willendorfi
Vénusz virtuális szeretői voltunk,
„önzetlen Kíváncsiság szabadságában”
belélegezve-kifújva igazi levegőt,
dédelgettük alámerült világunk cserepeit.
Késlekedtünk. Múltnak tetszik a jelenvaló
„aion”: endugába dőlt Gaia-Anyánk
megrablója-ember.

A bocsánatkérés a semmi felé szállong,
már háborog a Föld emberi-állati talpak alatt,
fejek fölött föld-víz-levegő.
Az utolsó előtti óra visszafordul,
Zérus felé közeleg.

Köznapi jelenség és reciproka

Jelenség

Sebesen közelg Énség-túltengéses
gőzös magánzó, arca epesárga,
görgő kasztni, a szökő-út kevéske
– egyed-parányok moly-tragédiája.

Nyilvánvaló agg Mónusné tanácsa:
ugorj mocsárba, bár sokas a béka,
süllyedni, mintha nagymamai házba,
halók vigasza útszéli pocséta,
s a békanyálas felszín csillogása
mint ükanyáid foszforló kalácsa.
Még mélyebben a fogad Földet őröl,
mit érdekel már, kajtat rendőr, útőr,
hisz széthasad a Lent és a Fent rácsa.

A reciprok

Há! Minek néz engem ez a kétszemű
nyipászta húrocska! Lelkét kicsinálja
szárított répából való kalapom?!
Hogy ijedésben gárgyul, belökhettem
volna hídról a mocsárba! Éppen
Mónus nénihez igyekeztem Oros-
házára. Eh! a Land Roverem.
hogy bökkentett e piszok rovaron,
már ugrik is a mocsolás mocsárba.
Meglehet, jótét a Néne kalácsa,
akár kínálja, akár nem kínálja,
íze, mint a döglött béka nyála!
Finnyás vagyok, nem falánk ebihal,
ha megvendégel, abba belehal!

Visszafordulok, balkanyar! utána!
Majd Stop. Pont ott. Ugorni! Hátha
ott van az uzsorás néne sápja,
az arany meg az ékszerek elásva.

Appendix

A halál és a „végső soron létezgetni”
a lehetőségek teljes rendszerében,
kizárva Sorsot, Eleve Elrendelést:
piciny esély a „Halál és Megdicsőülés”,
számosabb a „névtelen senki voltál”.
Nincs axióma, ember alkotta szabály.
Nincs tér-idő koordináta-rendszer.
A „mi más lehettem volna” kimúlik.
Egyetlen pontba sűrűsödik a Létezés

meg a Semmi.

A hittel hivőnek adatik
némi remény: Purgatórium, Empireum.
Káin és Ábel maroknyi agyagból egybegyúrva,
a kozmikus szakadék peremén, zuhanva
tűnhet el: Neve-Híre-Mivolta.
Apad az emlékezés, dagad a felejtés.
Eltűnnek a prognosztikusok.
Üresen konganak a Jósdák.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.