Archívum

Vers után, vers előtt

2006. január


Dolgaim

Szívem csupa seb, lábnyom.
Indíts el, bánat, túlra.
Dolgaim eldobálom,
zsákom a semmi súlya –
Indíts el, bánat, túlra.

Inkognitó

Kék overall és zsebbe kéz –
ráccsal az arcán csavarog,
és kék a táj, és szanaszét
mennyei csillag-csavarok.

Még felszipog anyaföldje,
Holdat az égről sárba szív,
s leng utána villanykörte,
zihálva égő sárga szív.

Ám ha elment, sose lássuk,
vacsora jégen, dáridó,
órák járják ugrós táncuk,
szakad a lépték, fá-ri dó.

Még felszipog anyaföldje,
s leng utána villanykörte.

Nem virrad

Alkonyodik, leborul az ősz,
homloka fagy szőnyegén roppan,
háta szürke este lesz –
egéhez döntve csillagos fa,
bot van.

Nap után, vak nyugattól kábán
deres füvön lépni nem merek,
imádkozó ősz szakálla ez –
hinnem kell tenéked,
képzelet.

Ősz búcsuja van most, koldusé,
télbe fagy reverenciája –
várásom küzdelme várba zár,
sír a Hold üres
talicskája.

Páros haiku

Ablakban álltam,
mögöttem mosott néném,
sírtam kegyetlen.

Könnyemmel teli
zsebkendőm kicsavartam
földes szobában.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.