Archívum

A provanszál trubadúr meghódítja, majd elveszíti a vár gőgös úrnőjét

2005. december


Arnaut Daniel idézése

Esztendőkig lesben álltam.
Nem is nézett rám. Sietve
ellovagolt. Verseimre
se válaszolt. De kivártam.
Olvasni sem tudott? Erre
döbbentem rá. Na most merre
kóvályogjak én, hazátlan?

Ölel, nevet, sír, kitárja
fehér testét. Combja felett
kéklő erek. Anyajegyek
bal mellén. Míg csókom várja,
elképzelni nem is lehet
gyönyörűbb nyelvemlékeket…
Láz sodor el, öle árja.

Járok benne. Most nézhetem,
mit nem csodált, csak hold, csak ég,
hasát, aranyló köldökét,
mit nem látott emberi szem,
kagylóként kinyíló ölét,
annyi lovagnak végzetét.
Éldeleg most. Nem is hiszem.

Felszikrázik a lámpafény.
És ez a fény is én vagyok.
Vörös pihék közt ragyogok.
Végigömlök hasán, ölén.
Jobb melle körül bujdosok,
szemérmében felolvadok,
könnycseppként ülök meg szemén.

Ha égre száll kópé kobold,
őt látom őszen, öregen.
Sírok, mert nem vénül velem.
Soha ilyen kéjes horrort.
Míg nyelvemmel becézgetem,
szétmarcangol a szerelem.
Kinevet, szán a telihold?

Örökre rám zárul öle.
(Röhögtem, most értem Vidált.
Szétszaggatták vadászkutyák.)
Szorít boszorkánygyűrűbe.
Virtuózan a fuvolát
érintgeti, fel-felkiált.
Ez az éden első köre.

Benne bujdosom valahol.
Naprobbanás szemem mögött.
„Te csak várj, holnap is jövök!” –
szól vissza még, s ellovagol.
Vetkőztetett és vetkőzött.
Rejtik felhők, őszi ködök.
Többé fel nem lelem sehol.

József Attila triolettje

1

Judit jön? Flóra? Hajuk lángol.
Engem keresnek. Kiabálnak.
Menekülnek az éjszakából.
Judit jön? Flóra? Hajuk lángol.
Kábít a világ. Eszme? Mámor?
Ingáznak a szörny tőzsdeárak.
Engem keresnek. Kiabálnak.
Judit jön? Flóra? Hajuk lángol.

2

Élnek a tárgyak. Jönnek. Mennek.
Semmi sem marad meg a helyén.
Riadóznak. Engem keresnek.
Élnek a tárgyak. Jönnek. Mennek.
Tudat alatt az elfojtott én,
ámul a világ útvesztőjén.
Élnek a tárgyak. Jönnek. Mennek.
Semmi sem marad meg a helyén.

3

Nem emeltél fel a sárból, isten.
Még megszánhatnál. Segíts rajtam.
Kártyáztam. Ittam. Verekedtem.
Nem emeltél fel a sárból, isten.
Céda eszméknek, nőknek hittem.
És meghúzódtam a seholban.
Nem emeltél fel a sárból, isten.
Még megszánhatnál. Segíts rajtam.

4

Az égben bál van, minden este bál van.
Ott táncol mama, szaval Kosztolányi.
Hópehely lenni, méla hóhullásban.
Az égben bál van, minden este bál van.
Itt állok kifosztva, némán, hazátlan.
Vashatos lenni, rózsa, tőrkés, bármi.
Az égben bál van, minden este bál van.
Ott táncol mama. Szaval Kosztolányi.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.