Archívum

Egy hemina bor

Szigethy Gábor
2005. június

„…a bor vidámmá teszi az életet.”
(A Prédikátor könyve 10:19.)

Több ezer évvel ezelőtt is tudták az emberek, hogy a bor (lehet) az emberi boldogság (egyik) forrása. Fáradságos munkával ezért művelték szőlőültetvényeiket, készítettek a présházakban türelemmel, szorgalommal, tudással fehér- vagy vörösbort, ami „felvidítja az ember szívét” (Zsoltárok könyve 104:14–15.). De tudták azt is: a bor nemcsak a boldogság forrása, nem csupán megvidámítja az embert, de a rosszra, a bűnre való hajlamot is fölfakasztja bennünk. „Noé, a földműves szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában” (Mózes első könyve 9:20–21.).

Ha mértéktelenül fogyasztották, megestek a bor hatására ennél ocsmányabb tettek, elítélendőbb bűnök is a világtörténelemben. Lót lányai – gyermekáldásban reménykedve – leitatták nemző atyjukat borral, és vele háltak (Mózes első könyve 19:30–38.). A színbor, „a szőlő vére, a mámorító ital” (Mózes ötödik könyve 32:14.) felszabadítja bennünk, halandó emberekben a jóra való hajlamot, és a mértékkel fogyasztott mámorító ital mindnyájunkat vidámmá, boldoggá tesz, képessé arra, hogy jól s jót cselekedjünk. A mértéktelenül fogyasztott szőlő vére azonban az emberi gyarlóságnak, a bennünk szunnyadó hitványságnak lesz alattomos felbujtója – kivetkőzünk önmagunkból, és bűnös, aljas tettektől sem riadunk vissza.

Noé részegen sátrában meztelenre vetkőzött.

Lót lányai részeg apjukkal háltak.

A bor – „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára” (Az Evangélium Máté szerint 26:27–28.) –, ha bölcsek vagyunk, életünkben, mindennapjainkban csodatévő erő, reményt fakasztó boldogságforrás, ha ostobák: bűnbe taszító, romlásba sodró métely.

Vannak közöttünk bölcsek, vannak közöttünk ostobák.

Néha bölcsek vagyunk, néha ostobák.

Pál apostol fontosnak tartotta hangsúlyozni: „A püspök ugyanis mint az Isten megbízottja legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos…” (A Titusznak írt levél 1:7.). Tehát már kétezer évvel ezelőtt hajlamosak voltak még a püspök atyák is néha a mértéktelen italozásra, ezért volt fontos apostoli szóval figyelmeztetni őket arra, hogy legyenek mértékletesek, óvakodjanak a részegeskedéstől. Mert miképpen a püspök atyák hajlamosak olykor a mértéktelen borfogyasztásra, hasonlóképpen a többi földi halandó, a királyok, katonák, parasztok, polgárok, szerzetesek is gyakran hágják át a határt: bölcsesség híján ostoba módon lerészegednek.

Szent Benedek, amikor – a legenda szerint – Krisztus után 529-ben az itáliai Cassinum (ma: Monte Cassino) hegyén letelepedett, és monostort alapított, a szerzetesközösség életét gondosan szerkesztett Regulával szabályozta. Nem eredeti művet alkotott, mert Szent Benedek nem a pergamenre rótt Regulát, hanem a szerzetesközösség szellemiségének és életrendjének megteremtését tekintette igazi feladatának, Istennek tetsző alkotásnak. Így és ezért időálló szellemi érték a Regula: másfél ezer éve szabályozza, szilárd keretbe foglalja, erkölcsi rendbe kordázza a bencés szerzetesek mindennapi életét.

A 4. fejezet – Melyek a jó cselekedetek eszközei – egymondatos tanítások, remete atyáktól származó bölcs mondások, gondolkodásra serkentő Szentírás-idézetek gyűjteménye. A 35. pont tömör felszólítás: „Ne légy iszákos.” (Zárójelben a forrás: Pál levele Tituszhoz – erősítsék italtól tartózkodó elszántságukat a Szentírás gyakori olvasásával is a szerzetesek!) A következő pont: „Ne légy falánk.” Ha nem a 6. század keleti szerzeteseinek szigorú mércéje szerint, hanem mai étkezési szokásaink alapján ítéljük meg a Regula 39. fejezetében (Az étel mértéke) foglaltakat, akkor egyértelmű, hogy másfél ezer évvel ezelőtt szerényen és mértéktartóan táplálkoztak a monostorban, közösségben élő bencés szerzetesek: két főtt étel („az egyesek különféle gyöngeségei miatt; hogy aki talán az egyikből nem tud enni, a másikból lakjék jól”), gyümölcs, zöldség, naponta egy font kenyér. A legfontosabb: a szerzetes testvérek a táplálkozásban is „kerüljék a mértéktelenséget”.

A Regula másfél ezer éves szilárd rend.

Pannonhalma napsütötte, gyönyörű barokk refektóriumában ebédelek: bencés szerzetesek testvéri körében egy evangélikus értelmiségi. Tisztelettel, alázattal betartom a Regula által a szerzeteseknek előírt szabályokat. Csengőszó: néma csendben hallgatjuk a felolvasást. Csengőszó: a felolvasás folytatódik, néma csendben ebédelünk. Csengőszó: a felolvasás véget ér, ebédelünk, beszélgetünk.

Az asztalon két tál főtt étel. Saláta. Gyümölcs. (Annyi és ugyanaz, amit a monostor vendégei és a diákok a nagyebédlőben fogyasztanak.) A szerzetesek előtt az asztalon kis kancsó bor: ebédre, vacsorára egy-két pohárka nemes ital.

Szent Benedek tudta: meghatározó szerepe, az élet minőségét, szellemét befolyásoló jelentősége van a bornak a bencés szerzetesek életében, a monasztikus közösség sorsának alakulásában, formálásában is. A Regula előírja: „A hetesek az egyszeri – böjti – étkezés előtt kapjanak a megszabott mennyiségen felül külön italt és kenyeret, hogy az étkezés idején zúgolódás és nagy fáradság nélkül szolgáljanak testvéreiknek” (35. fejezet). S nem csupán a heteseknek jár a megszabott mennyiségen felül ital és kenyér, de a felolvasó testvér is kap „egy kis kevert bort” (38. fejezet), mert így könnyebb elviselnie a böjtölést. És a fegyelmezetlen szerzetest, aki vétkezik az előírások, a monostor kötelező rendje ellen, Szent Benedek ezzel bünteti: „A borból járó részt is vonják meg tőle, míg elégtételt nem ad és meg nem javul” (43. fejezet).

Bizonyos kifejezéseket másfél ezer év távlatából nem könnyű megnyugtató pontossággal értelmezni. „A borból járó rész” – vajon mennyi bor járt Krisztus után a 6. században egy bencés szerzetesnek? „A megszabott mennyiség” – vajon hány deci bort jelentett ez akkoriban naponta, hetente, havonta?

Szent Benedek óvja a bor túlzott fogyasztásától a szerzeteseket, a Szentírásra hivatkozik („A bor elszakítja Istentől még a bölcseket is” – Sirák fiának könyve 19:2.; a Szentírásban: „Bor és nők tévútra viszik a bölcseket”), de megvallott tisztánlátással tudomásul veszi: „korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni” (40. fejezet).

A Regula másfél ezer éves szilárd rend. A rendet megtartani, őrizni, újraformálni az apát feladata, kötelessége, hivatása. „A bölcs mérsékletnek… példáit vegye figyelembe, és mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza” (64. fejezet).

Az erősek vágyai és a gyengék ijedsége között kell a rend felé vezető, járható ösvényt az apátnak megtalálnia, megmutatnia.

Szent Benedek e szellemben szabályozza a naponta elfogyasztható, mértékletesnek ítélt bor mennyiségét: „azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor” (40. fejezet).

A mértékletesség mértékegysége a 6. században, Monte Cassino bencés monostorában – ha borról van szó! – az egy hemina. Szent Benedek szerint ennyi bort minden szerzetes mindennap nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel megihat.

A Regula magyar nyelvű kiadásának (Bencés Kiadó, 1995) jegyzetei szerint: „Az egy hemina kb. három deciliter. A bort azonban általában vízzel keverve itták.”

Ebédelünk, beszélgetünk a Pannonhalmi Főapátság napsütötte, gyönyörű barokk refektóriumában. Kortyolgatjuk, ízlelgetjük a pannonhalmi zamatos fehérbort. Vajon mennyi ma az egy hemina? A főapát úr szerint fél és háromnegyed liter közötti mennyiség, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy hajdan e mérték könnyű itáliai vörösborokra, nem a pannon tájakon termett testes italokra vonatkozott. A mi borainkból három deci (talán) ma egy hemina.

Este, az orgonazúgásba burkolt vesperás után, boltíves szobám magányában Philibert Schmitz könyvét lapozgatom. A tudós szerző számtalan, gondosan tanulmányozott korabeli forrásra hivatkozva azt állítja: „Ausztriában a 14. században egy szerzetes naponta kettő-négy liter (Kannen) bort ivott meg” (A bencések civilizációs tevékenysége. I. Pannonhalma, 1998. 24.).

Van vékony bor, van testes bor, van vizezett bor, van kevert bor – de az egynaponként elfogyasztott három deci vagy négy liter szőlő vére között riasztóan nagy a különbség. És milyen mértékegység az egy hemina, ha éppúgy lehet három deci, mint négy liter?

Szent Benedek nem bölcseket mondott, hanem bölcsen gondolkodott. Amikor a szerzetesek számára meghatározta az egy nap elfogyasztható bor mennyiségét, nem arra figyelt, mennyi bort ihatnak a szerzetesek. Számára a szerzetes volt a fontos, az érző és gondolkodó ember, aki naponta az egy hemina bort itta. Pál apostolt idézi: „Kinek-kinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy.” (A Korintusiaknak írt első levél 7:7. Más fordításban: „Mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.”)

Képességeink, teljesítőképességünk, tehetségünk mértéke roppant különböző. Különbözőek vagyunk, és különbözőek az asztalunkra kerülő vékony, testes, vizezett, kevert borok is. „Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékéről – fogalmaz bölcs óvatossággal Szent Benedek –, mégis, ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor” (40. fejezet).

A mértékegységről, a naponta elfogyasztható bor mennyiségéről Szent Benedek több szót nem ejt, ezután már csak arról ír: Isten adta képességünk az önmegtartóztatás, és a borfogyasztásban is legfőbb erényünk a mértékletesség. Mindenek fölött óv a részegségtől, a részegeskedéstől, a mértéktelenségtől, bár tudja, még némelyik szerzetes sem képes tele boroskancsó közelében a bölcs (és kívánatos) önmegtartóztatásra: „Legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben; hiszen »a bor elszakítja Istentől még a bölcseket is«” (40. fejezet).

Szent Benedek Regulájának megszületése után másfél ezer évvel Ranolder János veszprémi püspök hajdani csopaki szőlőjében, a hatalmas öblű, ódon téglafalú borospince félhomályában üldögélek, kezemben karcsú üvegpohárban borostyánfényű berekháti rizling – azon töprengek: hány korty, hány pohár, hány kancsó egy hemina? Hány korty emel fel, varázsol vidámmá, boldoggá, hány pohár bor szabadítja fel bennem a jót, a cselekedni képes bölcsességet? Hány pohár bor után borítja el agyamat a köd, bújik elő belőlem a rossz, a gonosz, hány kancsó bor szakít el – ember voltomat megalázóan ostoba módon – Istentől?

Szent Benedek nem bölcseket mondott, hanem bölcsen gondolkodott: mindenki mindennap egy hemina bort ihat. De mert mindenkinek saját ajándéka van Istentől, mindenkinek magának kell – „sajátos jelleme és értelmessége szerint” (2. fejezet) – tudnia s eldöntenie, benne mi a mérték.

Egy hemina bor: mindenki számára annyi, amennyi felszabadítja benne a jót, és érzékenyebb, megértőbb, bölcsebb emberré teszi.

Egy hemina: minden tettemben a felismert emberi mérték, a határ, ameddig elmenni bölcsesség, amelyet átlépni bűn és ostobaság.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.