Archívum

Csillagkép-ábrás lepke; Tökéletes és csodátlan

2004. december

Csillagkép-ábrás lepke

Mama, nincs semmi dolgod,
fölkelned, imádkoznod,
nem kell csirkét etetned,
kigazolni a kertet.

Zöldborsót szedni délre,
vasárnapi misére
tört lábujjad gyötörnöd:
nem nevet rajtad ördög.

Fiaid, lányod messze
hulltak sírba, szelekbe,
s többé sose gúnyolhat
a papa „szentasszonynak”.

Nem kell mosnod a szennyest,
s ahány hajnal, ahány est:
égre nézni se lát már,
mintha egy angyalt várnál.

A fösvény fűszeres sem
förmed rád: „De fizessen!”
Nem ülsz a vesszőszékbe
Bibliád szaván égve.

Világvesztő Gonosszal,
nem veszekedsz a sorssal.
Pergettél rózsafűzért?
Most nem kell semmi bűnért

sírnod tíz Miatyánkot,
s az Atyát ha már látod
sugarak közt a Mennyben,
tán nem fáj rossz fiad sem,

kit elnyeltek vad Évek,
hisz én is olyan Fénynek
vagyok megigézettje,
mama, amilyennek te,
csillagkép-ábrás lepke.

Tökéletes és csodátlan

A második éjjé-szülő,
káprázattal eltemető.

A második kék permetben
paradicsommadár-szellem.

A második imádatos,
zengő, síró, vággyal habos,

nyitja paráznaságodat:
a második nő a nyarad,

s ha már elhitted, hogy ott áll,
mikor tébolyban forogtál,

zölden táncoló szemével
fölébreszt, s gyümölccsé érlel.

Tudja, meg kell öregedned,
kövesedni a szívednek.

De öléből a ragyogás,
de a testedben az a láz

az ő vihara és fénye,
s ő hull le szikrázva-égve

emlékekké, mik halottak,
s ezerszer is föltámadnak.

A második nő nem ismer
magára érzéseiddel,

virágporfelhői hajtják,
föl-fölvillódzva vadítják.

Addig nő, amíg a szépség
learatja a vetését,

s csak egy asszony ül melletted:
embernek maradt szerelmed,

villanyt gyújt este szobádban,
tökéletes és csodátlan.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.