Archívum

A Kékerdőben; Monotónia; Az öregség fája; „Örök barátaink”

2004. július


A Kékerdőben

Emlékeztek, hányan voltunk ott a Kékerdőben?
Egy lány két kis üszőjét legeltetve
a szerelem-patakról énekelt,
s mi a tűz mellett ülve, heten
hallgattuk ott a Kékerdőben.

Heten s nyolcadiknak az alkonyat
ült le közénk ott a kék ágak elé.
Kék ámulat, s hogy sose leszünk
olyan szerelmesek, mint ő,
megfogadtuk ott a Kékerdőben.

És megesküdtünk, hogy nem hagyjuk
el egymást soha, mert fiatalok
maradunk, s örökké hallgatjuk
azt a magányos énekest, bámulva az elmúló
szikrát ott a Kékerdőben.

Heten hallgattuk azt a lányt,
de már akkor egy közülünk megvallotta,
el kell mennie messzire: nem
engedi a sorsa, hogy velünk
csodálkozzon ott a Kékerdőben.

Pedig még nem volt a földön olyan
kék káprázat, mint akkor.
Egy sárgarigó-anya egészen közel, a láng
fölött ült a fészkén, láttuk ijedt szemét, és
fácánok rikoltoztak a Kékerdőben.

Emlékeztek, azt álmodtuk, kék volt az éjjel,
hogy hármunk mellére a halál
piros jelet sütött, s csak néhány
év, és a tűzhelyünk nyoma se látszik
már ott a Kékerdőben.

Hova lettetek, nagyszívű fiúk, kik ott hallgattátok
a szerelmes lány énekét,
s leült közétek az alkonyat?
Emlékeztek?
Sohase volt olyan kékszemű
az idő, mint akkor a Kékerdőben.

Monotónia

Hatmilliárd önimádó, gyógyíthatatlan beteg:
sárgák, feketék, fehérek, barnák, rézbőrűek,
ki tudja, mitől lettünk elme-rühesek?

Tenyésztünk, férgek, lelkek, állatok,
muszáj-hóhérok, kanalas rabok,
bombát a kezünk éppen úgy fogott,
mint bölcsőt, tollat, pénzt, kottalapot.

Egyiptom sehol-túlvilága
éppúgy nőtt, piramissá válva,
ahogy katedrál-gótikába
a hiedelmek Bibliája.

Nekem se lehetett jobb tanítóm,
mint a virrasztás olyan szavakon,
miket Sophia asszony ujja fon.

Mert nincsen semmi, ami megmarad,
s földünk mellett, fölött és alatt
te sem leszel, mert
mindenütt te vagy.

Az öregség fája

Az öregség fája beledűl a szélbe,
levelei alkonyatkor,
ej-haj, átváltoznak kékre.
Levelei alkonyatkor,
ej-haj, átváltoznak kékre.

Felhő fut fölötte, és az ágairól,
álmomban is tisztán hallom,
ej-haj, az a Hívó Hang szól.
Álmomban is tisztán hallom,
ej-haj, az a Hívó Hang szól.

Áll a beszélő fa a halál-időben,
és a szívem hatalmasan,
ej-haj, ott úszik a kékben.
És a szívem hatalmasan,
ej-haj, ott úszik a kékben.

„Örök barátaink”

Örök barátaink: gyulladt visszér, fájó mellkas,
örök barátaink: ne gondolkozz, ne nyughass!
örök barátaink: hazugság, meghazudtolás,
örök barátaink: megmérgezett kutyád, arcodon záptojás,
örök barátaink: sehol és sehova,
örök barátaink: Brahma és Jehova,
örök barátaink: öregség, elmevakság,
örök barátaink: bibliai fogság, álombeli szabadság,
örök barátaink: szívgörcsök, tüdővész-rózsák,
örök barátaink: kérdések, válasz-adósság,
örök barátaink: vágy és testtelen szeretők,
örök barátaink: virágzó szakadékok, puszta hegytetők,
örök barátaink: halál és a halálperc égedelme,
örök barátaink: „ich bin nichts mehr, ich lebe nicht mehr gerne.”

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.