Archívum

Égi vadak, erdei madarak

Csontos János
2004. május


Eszternek és Jenőnek, kortársaimnak, 2003. advent utóján

Múlottam immár negyvenegy éves,
hetvenegy maholnap.
Fentről a csúcsról elérhetetlen
eszmények csaholnak.

Annyi dolgom még: tenger sziporkám,
őket szikráztassam.
Bólintok báván: tévúton járok,
toccsanó latyakban.

Tévúton járok? Toccsanó latyakban?
Kalucsnira tellett
ama honorból, hajdanta mellyel
a T. Szerk. hízelgett.

Nem gőg, nem kánon, nem is vágy vont engem,
s ha vágy, nem akármi,
de hogy verslábon tudjak a zajló
prózában megállni.

Elönt? Megállok? Műgondom többé
már nem tisztít szennyet –
bírom tüdővel: ellenére volnék
ortodox eretnek.

Szólhassak tisztán, meg ne tagadjon
fiam és a lányom,
s melyből vétettem, ne legyek csorbaság
a metszett arányon.

Égi vadak, erdei madarak –
eleim reátok
hagytak mindent: zendülő zenét,
hamuban zsarátot.

Égi vadak, erdei madarak –
rímből és jambusból
táplálkozzatok, ha lesz utánunk
bágyadt poszt-atomkor.

Égi vadak, erdei madarak –
csöndek, múló dolgok
ti magatok vagytok: így ha búgtok,
befelé sikongtok.

Égi vadak, erdei madarak –
ne szóljatok mégsem,
ha szólít sorsom, elnémulásom:
győz a próza… Ámen.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.