Archívum

Mesterek tévedése

2004. március


„Mestereim nem tévedhetetlenek.” Olvasom
egy ismeretlen vagy ismeretlenül hangzó nevű
lengyel költőtől, aki a mesterem is lehetne. Fiatal,
vagy csak lendületes, friss és határozott hangú.

Mindenféle olvasmányélményeiről természetesen beszél,
gyakorta természeti képekkel érzékeltetve a nehéz részeket.
Részletet tologat, mozaikdarabokat az egész felé. Feléd.
Felém, kinek a tanácsára vár. Hisz nem tévedhetetlen.

A láthatár szélén minden reggel felbukkan a napkorong,
várja, hogy időben észrevegyük, akár egy víziaknát
a repülőgép-anyahajó. Aztán megy tovább, beível szépen
a fejünk fölé, fölfeszül a jelentés. (Akár egy jelenés.)

Ezt a mutatványt igazán irigylem tőle,
hiszen mindig más írja meg azt a verset,
amit én szerettem volna. (Itt majdnem fejedelmi,
vagyis elbizonytalanító többest használtam.)

De mindezzel csak olvasóként szembesülök.
Párbeszélek. És éppen ezért pillanatnyi mesteremnek
nevezem A. Z.-t, akit nemrég fedeztem fel,
és aki természetesen szintén nem tévedhetetlen.

Szerencsére. Változékony és megbízható, akár a tavaszi szél.
Vagy a vibráló nyári aszfalt, miközben az eső
igyekszik láthatatlan lyukakat ütni testén.
Felszáradnak hamar e felfedezés friss nyomai.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.