Archívum

anyám után

L. Simon László
2004. február


falakon mentem át
fehér kövekkel kirakott
falakon
úton hazafelé
titkos kerítéseken ugrottam át
láthatatlan
félelemmel felrakott
magas falakon
átléptem az összes időkapun
nyomomban meghajlott a tér
rettegve ölelt magához a múlt
s a tétova jövő
miközben én csendben
bandukoltam
hazafelé
anyám káposztájára gondolva
gyermekeim sírását feledve
átmentem a falakon
át a málló vakolaton
régi pecsétes téglák között
kerestem egy keskeny rést
egy hajszálrepedést
s a túlsó oldalon
a hazafelé vezető úton
a régi bükkösben
holtak álltak a fák helyén

ez a te utad kisfiam
kérdezte anyám
kötőhártyába tekert testemtől
ez a te utad kisfiam
kérdezte anyám
elektronikus jelekké kódolt emlékemtől
hiába mész át falakon
hiába kelsz át tengereken
hiába olvadsz bele az öröklét
izzó magmájába
hiába élsz tovább virtuális testben
hiába hordozod magaddal
egy rég elmúlt világ
érthetetlen vágyait
hiába vált tested
mindent látó szemmé
hiába erednek sós vizű források
lüktető lépteid nyomán
ha ez nem a te utad

s én elmenekültem
anyám elől
hazafelé menet
a kocsi ablaktörlője
ütemesen vert
a késő őszi eső
az autópálya monoton rendje
a hidak öregedő íve
kísért
és a benzinkutak fényei
ahogy két pont között
két otthon között
hazafelé mentem
anyám káposztájára gondolva
gyermekeim mosolyára
feleségemre ahogy vár
elfolyó terekre
kikiáltható igazságokra
a mellém szegődött időre

hosszú ez az út
ez a végtelenített bélcsatorna
ez a véres és sáros labirintus
ez az önnön farkába harapó kígyó

egy egyszerű
repetitív dallam
ez az utazás

anyám előtt
anyám után

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.