Archívum

A fekete pulóver; Casanova kertje; Egy plántára

2003. október


A fekete pulóver

Válla lefittyed, könyököm kibámul
belőle, ha az őszi cserjét búvom:
csavargásaim címere a ringyrongy-
ujju pulóver.


Madárijesztő köszön rám a mezsgyén,
vackort eszem meg bikkmakkot, fejemre
dió koppan, sandán les rám a rezgő-
torku pacsirta.

Az idő kongó bugyraiban járok:
vadon köröttem, csigahéj alattam,
kiszáradt patak medre s köve-csorbult
régi kolostor.

Éjjel aztán, hazafelé a mezsgyén
már nem vagyok se test, se kósza árnyék:
ahogy visz az út, s rám-rikkant az erdő
nagyfülü baglya,

botladozom feketén, feketében
csontok közt, szederbokron át, és rajtam
feszít lidérc-gúnyaként ama tüskék-
tépte pulóver.

Casanova kertje

Vérvörösen ringó rózsák, lila íriszek, ájult
pimpón szertebolyongó, zöldtüzü fénybogarak.
Hajnaltól csalogány dala csattog az indabozótban,
omló púpjait írja a gyepre a vaksi vakond, és
berki rigó párjára szerelmet váltani röppen.
Nyílik a tátika ajka, arany mézcseppje kináló,
rókaveres pillék szálldosnak a légben, a mályva
táncot lejt a szömörcebokorral – nézi a zúgó
méhek szállta katáng meg a lonc, darazsak kikötője.
Lomha varangy lapul, és pocsolyán ebihal feketéllik,
rézsikló kanyarog tova, és a magas cserefáról
mondja nevét és éveidet számlálja a kandi-
kedvü kakukk, odalenn meg a nárcisz, a gyűszüvirág, és
mámorosan vele hajbókolgat a sárga mimóza,
s míg a kacsintó kosbor nyelve kileffed, a lengő
dús dudafürt s a piros gémorr kavarognak a szélben.
Rezgő szirmu fehér liliomra leröppen a fénylő
rózsabogár, mig poszméh huppan a zelnicefürtre.
Felmeredő bíbor tulipán, Casanova virága
áll a kopár mezsgyén, álmos csiga csúszik alatta,
dongó s pille se szállja, vak éji bogár se dönög rá:
szárny-muzsikában vágyón nézi a kék nefelejcs, és
lengő hangabokorban surran a zöld gyik, a bikkfa
ágán meg kuvikok leskelnek a nagyszemü holdra.

Egy plántára

Ördögharaptafű, indák-rejtette plánta,
sugár-szirmod hajnalpírlepke szállja.

Kitől kaptad borzongató neved, te
mezsgyék iszalagot búvó lelence?

Harangvirág s varjúköröm körötted,
árnyékodon pöttöm hangyák sürögnek.

Türkiz rózsabogár borzolja porzód,
rád-keringenek szél-sodorta dongók.

Mondják, éjszaka, ha poszméh se dörmög,
elősurran az árny-ütötte ördög.

Földmélyi odva poszogó, büdös lik,
bolyongó árnya ide-oda nyaklik.

Fülesbagoly se látja szeme kormát,
ahogy fürkészve odabiceg hozzád.

S míg lappantyú tűnik a messzi ködbe,
holdsarló-fogát mélyeszti tövedbe.

Aztán csettint s jóllakva tovasántít,
az ösvényen patanyoma világít,

te meg csak árvulsz íves-foga-rágtan
a töltés moha-lepte oldalában.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.