Archívum

Maradtam úrfi; Kilencedik

2003. április


Maradtam úrfi

Forgatja sok-sok tenyerét,
magyarázgat a fa –
címtelen nénémnek elég
volt írnom sehova.

Tanyám birodalmi város,
kívül hordja lelkét,
könnyem, Ádám könnye, sáros –
hát teremtődöm még.

Szárnyát galamb, húzza sután
fényét utcalámpa,
fal gőzöl a részeg után,
felhugyozott árnya.

Magamban, hű bolond, sokat
beszélek s magyarul,
Bercsényi úr lába rohad,
Rákóczi úr gyalul.

Ablak sötétlik százezer,
irtóztató hiány,
ablak világít százezer,
irtóztató magány.

Nől tengerem fulladásig,
teljében fönn a Hold,
ifjak, rút békakirályfik,
koronás csillagok.

Maradtam úrfi, hadakkal
lépő évek alján,
számon a félretaposott dal,
s rí bajuszom kajlán.

Él szerelmem, él a szomjam,
ország s bánat nekem,
magam kell csokorba fogjam –
egy asszonyé legyen.

Kilencedik

November, nem ember,
gyász a kalapja,
nem láttam még szemét,
Napot két napja.

Vassá hűlt az arany,
hideg a fűszál,
virradatom helyén
fekete füst száll.

Hónap, kilencedik,
holtra szül holtat,
pogány számítása
engem is halni nógat.

Forradalmak útját
járom, körre kört,
temető és város
megint összenőtt.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.